hétfő, június 12

Jónás Tamás:

HALLGATÁS HELYETT

Én nem sokat tudok rólad, de te
se tudhatsz rólam sokat. Nemde? De.
Vagy kértem én, hogy olvasóm legyél?
Hagyd abba most, jobb még az elején.

Ma verset írtam. Hallgatás helyett.
Így pár mondatnak küldetése lett.
De nem érdeklődik, nem is üzen.
Ha majd akar, rögtön befejezem.

Ki verset ír, ölhetne is akár.
Ki tudja, melyikkel nagyobb a kár.

Hogy rossz ez így neked? Na, ja. Tudom.
És unod. Nem nagy ügy. Én is unom.
És nem is tudsz vele mit kezdeni.
Ki kezdje, én vagy te, szégyenleni?

A felnőtt ember egyet megtanul:
mindene régi, csak a sorsa új.
A sorsa, amin osztoznia kell,
nem ő rendezte, s nem ő hiszi el.

2 megjegyzés:

  1. KATAMARÁNON MALI LOSINJ FELÉ

    Horizonton. Szép a hajó, ha aszondom. Mint egy szobor. Tűzfekete.
    Gyertya lángja vitorlája, ég az ég együtt vele.
    Láthatáron magasodik, ahol a nap kapaszkodik: lefele.
    Horizonton végiggurul, mint a barnult két forintos
    járda szélén Szombathelyen nyolcvanban vagy nyolcvanegyben.
    Haragszik vagy szomorkodik: beleköt a semmibe, beleköp a semmibe.
    Nagy csapatban láthatatlan vad paripák vágtáznak a tengeren,
    sok millió pata csobban a habokban, tajtékzik a víziporban fel a tenger, nem pihen,
    nem pihenhet, ha ez a vadlósereglet vágtázik át mindenen,
    minden kertet, sivatagot, tengert, erdőt széttapos.
    Nem látszanak, hogy kik ezek, nem tudja azt senki sem,
    csak mi ketten, senki-senki rajtunk kívül, rajtad s rajtam,
    nem tudhatják, hogy ebben a vad csapatban réges-régen ott nyargaltam,
    én is, bizony, voltam táltos a seregben, csatakosan csatangoltam,
    még a világ része voltam, ura voltam, nem raboltam,
    egy tudattal, mint az engedékeny fák az erős szélben, úgy nyargaltam.
    Senki-senki, senki sem.
    Nagyon gyakran az én patám szikrájából pattant ki a tenger dísze:
    a lemenő napnak útja, aranyjárda, amin a vízi tündérek haza jártak.
    Volt, hogy egy-egy el-elkésett, lement a nap, s nem járdára: vízre lépett,
    őt kaptam fel a hátamra, vágtáztam a horizontra, onnan dobtam ki az űrbe,
    hogy a többi gyenge tündért még időben, még a fényben utolérje.
    Csak mi ketten. S alig hisszük, te se, én se. Még te sem.
    Csak, ha csendes a mi szívünk. Akkor hisszük. Részegen.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm, hogy beírtad ezt a verset, nem ismertem, de most már ismerem! :)

    VálaszTörlés