2006. június 9.

Marina Cvetajeva:

MIT VÉTETTEM NEKED?

Tegnap még néztél hosszasan -
és mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy, én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
"Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
és vérbe, könnybe fullad, ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
szörny a szerelem. Irgalmat ne várj!

Elviszi imbolygó hajó,
fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
"Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
belőle, mint rozsdás kopejka, elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten az itéletet.
A kárhozatból sír szavam:
"Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
"Jaj, mért kell tűrnöm ennyi bánatot?"
"Csókolt, kihűlt, más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
s most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én - mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
látó vagyok már, rég nem szeretőd.
A szerelem már megfutott,
hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
szerelmem, amit vétettem neked!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

21 évvel ezelőtt hallottam ezt a verset a Vers Mindenkinek című műsorban, talán Törőcsik Mari előadásában. Pár héttel később az iskolában irodalom órán a kötelező memoriterek idejében szavaltam el. A hatás nem maradt el...
Ma ismét eszembe jutott, de nem pontosan emlékeztem a szövegre :-(

Köszönöm, hogy újra olvashattam :-)