szombat, szeptember 30

Szabó Lőrinc:

TIHANY PARTJÁN A HEGY ALATT

- Lírai ballada. -

Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett-zúgott a Bakony.
Fürtökbe zilált napfény ragyogott
fiúsra nyírt hajadon.

Nap a hajadon, de lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka? vagy a szerelem
éjszakai éneke?

Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett-zúgott a Bakony.
S másnap már tihanyi nap ragyogott
a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretõknek lakni jó.
Láttuk, hogy tartja az eget
kék karjaiban a tó.

És jártuk a kora-nyári vetést
és szedtük a sok pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott.

És este... A csöndesedõ csalogány
bedalolt még ablakodon;
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk a hegyeken át;
mért vagy most oly szomorú?
Meguntál? Nem kell ezután
ez a csúnya, szegény fiú?

Meguntál, elpattant a varázs,
és sírsz, nem tudva: miért...
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

- Lement a nap és lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka vagy a szerelem
haldokló éneke.

vasárnap, szeptember 24

Arszenyij Tarkovszkij:

NEM DAJKÁL SZITAKÖTŐKET

Nem dajkál szitakötőket,
Zavaros, sötét az ég,
Piheg az aszott fű, fülledt,
Zivatart vár a vidék.

Az utcákat Káin járja,
Ablakokat ver vadul,
Öccsét hívja számadásra,
Mint napszámosát az úr.

Táncba kergült jégverések
Csépelik a gabonát,
Mégis Ábelé a vétek,
Ifju mégis a világ.

Nézlek téged holtra váltan,
Elközelgő végzetem,
És akár a Bibliában,
Én se védekezhetem.

(Fordította: Baka István)

péntek, szeptember 22

Guillaume Apollinaire:


A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

(Vas István fordítása)

szerda, szeptember 20

Szabó Lőrinc:

MI MÉG?

Mi volt szép? Mi még? Kapásból, s ahogy
Kína mondja: a Tízezer Dolog,
az Egész Élet. Napfény, hópehely.
Nőkből, lányokból még egy tízezer.
Tízezer dal, kép, szobor. A tudás.
A nagy Szfinx s a papírgyártó darázs.
Tízezer álom, vers és gondolat.
A Cuha völgye. Mikroszkóp alatt
a lélek. A bors keresztmetszete.
Repülőgépről Svájcra nézni le.
Egy távolodó csónak. Meduzák
Helgolandnál. Kalypszó. Egy faág
a börtönből. Kislányom mosolya.
Az igazság. A régi Korcula.
Mosztár tücskei. Párizs. Titisee.
Tíz fényévem a Sziriusz felé...
Nem, nem, így a leltár is töredék:
Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!

kedd, szeptember 19

Nádor Tamás:

KIS MAGYAR VERS

Magyarnak lenni
annyi, mint
enni, inni,
levegőt venni
itt.
Magyarnak lenni
annyi, mint
köszönni, búcsúzni,
dolgozni, pihenni,
szülni, temetni,
mint bárki, bárhol,
mégis másképpen
máshol.
Magyarnak lenni
annyi, mint
írni-olvasni
először így,
egyetlen batyuval
kicsapva
innen, vagy
távozva önként,
anyanyelvünket
siratva
vagy akár megtagadva:
álmunkban is
számolni
ekként.
Magyarnak lenni
annyi, mint
ugyanazt
vagy éppen mást gondolni
ugyanarra,
magyar borsót
hányni a
magyar falra,
egyazon
szalmalángon
fellobbanni,
elkékülésig
föl nem adni.
Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni a
Balassi-strófát,
Bolyai appendixét
Bartók allegro
Barbaróját,
Radnóti méz- és
áfonyacsókját,
Karinthy koponya-
bukfenceit,
Márai kassai
gerincét,
Babitsot
gégenémán is
hallani.
Magyarnak lenni
annyi, mit
kenyeret szegni
kereszttel,
Istenhez loholni
kalappal,
vasárnapozni
kálvini nyakkal,
zsoltárt mondani,
kaddist,
Miatyánkot,
dologba
virradni, mire az
ostorosi kakas
hármat
kiáltott.
Magyarnak lenni
annyi, mit
őrizni Szent István
eleven jobbját,
Mátyás máig
világló
corvináit,
Bethlen megtartó
eszét,
Széchenyi hitelét, a
kossuthi
lángot.
Magyarnak lenni
annyi, mit
apánk, anyánk
minden fájdalmas
felmenőnk,
sajgó rokonunk
sírjára,
megszentelt
lába nyomába,
ne legyen
nyílt seb:
ültetni árvácskát,
nefelejcset.
Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni ennek a
táncos-tarajos
Tiszának, Dunának
hajdani kékjét,
hajlatát, ahol a
legnagyobb
hal lakik,
örvénylő
őrületének
fájdalommocskát,
halálos
farkasszemét,
irtózattitkait.
Magyarnak lenni
annyi, mint
búzát: kicsi
csillagot vetni,
ért kalászt
aratni,
kormot köhögő
városon vacogni,
elmenni innen
haraggal,
megtérni
kicsorbult
fogakkal,
megjönni csöndes
malaszttal,
és persze
maradni.
Magyarnak lenni
annyi, mint
zsigereinkben
érezni a
töltött káposzta
ízét, a csülkös
bablevest,
tudni, hogy
bármiként
piroslik ott az
alma, a
jonatán itt
ízesebb.
Egyszóval
magyarnak lenni
annyi, mint
latinnak, görögnek,
németnek, japánnak,
baszknak, zsidónak
vagy akár
andorrainak,
tehát:
embernek lenni,
így és itt
vagy úgy és ott,
bárhol a
világon.
Se több,
se kevesebb.

hétfő, szeptember 18

Fodor Ákos:

BASHO-HOMMAGE

Virágom szirmán
Vízcsepp: pillanat-gyémánt!
Most gazdag vagyok.

péntek, szeptember 15

Ady Endre:

JÓSÁG SÍRÓ VÁGYA

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

csütörtök, szeptember 14

Károlyi Amy:

KÉK VIRÁG

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, õ is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
õ is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.

vasárnap, szeptember 10

Őri István:

ALTATÓ

Kínai bölcsődal


Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél
tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...

Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kicsim, mit mesél:
"Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem..."
Aludj, aludj, Életem...

Gyémánt Hold, könnyű Szél
ülj hátára és ne félj
szálljunk együtt mesze, el
tündérszárnyon, bogárháton...
Aludj, aludj, Kedvesem...

Csendes álmod, ó, be jó
vigyázzon rád Hold Anyó!
Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár
piros ajkon álom kél...
röpítsd messze, pajkos Szél!

Szállj, szállj, messze szállj
siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...

Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, szeptember 9

Dsida Jenő:

HA...

Istenem!
Ha ez a hullott tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...

Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...

Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...

Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna...

péntek, szeptember 8

Dsida Jenő:

MOSOLYGÓ, FÁRADT KIVÁNSÁG

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

(1926)

csütörtök, szeptember 7

Lucian Blaga:

A VERS

A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.

(Lengyel Ferenc fordítása)

szerda, szeptember 6

Szergej Jeszenyin:

ESTE, ESTE

Este, este. Harmat ül
hűs csalánlevélen
Fűzderéknak dőlve
állok az útszélen

Színezüst a holdfény
háztetőnkre csorran.
Fülemüle éneke
csap fel valahonnan.

Mint a sutból télen,
csöndes meleg árad,
hallgatnak a nyírfák -
fehér gyertyaszálak.

Messze a folyón túl,
erdő holdas szélén
cirpel álmosléptü csősz
halott kereplőjén.

(Rab Zsuzsa fordítása)

kedd, szeptember 5

Lányi Sarolta:

VERS
III.

És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
Nem zúzom-é be gyilkos unalomból
Az aranytükröt, mely az arcod õrzi?
S fanyar, terjengõ, gyilkos unalomból
Nem tépem-é ki szálankint hajam,
Reménytelen dühvel a szélbe szórva
Foszlányait a brokátlobogónak?

hétfő, szeptember 4

Konsztantinosz Kavafisz:

A VÁROS

Azt mondtad: - "Más országba megyek, másik tengerhez,
és más várost találok, ennél jobbat és szebbet.
Bármit teszek, a sors itt lesújt rám, újra s újra,
szívem megállt s elporlik, mint sírjában a hulla.
Meddig maradjak még itt, s tegyem magam tönkre
e pusztaságban? Szemem hiába tekint körbe:
csak fekete romokat látok, bármerre nézek.
Nincs maradásom többé, felõrölnek az évek."

Nem találsz majd más tengert, nem találsz más országot.
Ez a város követ csak. Régi utcáit járod
máshol. Aztán megvénülsz az ismert környezetben,
és a házak körötted is azonosak lesznek.
Bárhová mégy, végül csak ideérsz. Ne reménykedj!
Vihet hajó vagy mûút: nem visz el innen téged.
Ha a világ egyik kis sarkában megölted
magad, elpusztítottad vele az egész földet.

(Faludy György fordítása)

vasárnap, szeptember 3

Juhász Gyula:

STANZA

Írok könyvek közt, írok koponyák közt,
Írok szerelmet, írok végzetet,
Bennem dalolnak város, tenger, erdõ,
Múlt és jövendõ versemben remeg.
Írok szelíden, szilajan, merengõn
Az ismeretleneknek levelet,
Vigasztalást és szenvedést izenve,
Mint a palackot küldve tengerekre.
Míg künn a nyári nap aranya rátok
Esõzik, szõke asszonyok s akácok!

szombat, szeptember 2

Faludy György (1910-2006):

KÖLTŐNEK NEM KELL

Költőnek, mondják, nem kell világnézet,
viszont kell a magyarság,
hogy jegyzet nélkül értsem, miért élek,
s lássam a magam arcát.

Hitler ellen verseltem harminchétben.
Nyugodtan meggondoltam.
Amikor Sztálin ellen írtam, féltem,
bár titkon büszke voltam.

Az út nehéz, pedig már csak arasznyi.
Zaj nélkül követem
a végzetet. Szerény sikert aratni

van most is szövegem.
A fiatalok költője maradni
jó ilyen öregen.


Budapest, 1994

Csorba Győző:

A KERT ŐSZE

Kibogozhatatlan a kert ősze
Van ami marad van ami örökre elmegy
van ami csak a télre van ami a földbe
ami magába ami más határba
ami cselekszik amivel csak történik egy s más
s van olyan is aki az általános
sejtelmetlenségben minderről tud is
Nehéz a kert ősze bogos és kibogozhatatlan
S aki minderről tud is: nem tudni igyekszik
befutni a négy fal közé hagyni
ömöljön rá a korai sötétség fejére szemére
s vigasztalja álommal az egyértelmű tavaszról