2007. december 28.

Kosztolányi Dezső:

BOLDOG SZOMORÚ DAL

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

VÉGRENDELET

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Fekete Vince:



Feltámad a szél, nekiered, jaj, hogy kell
küszködnie, hogy a jeges, az ólmos
levegő ne akassza a lélegzetét a csontig
hatoló hidegben, hogy a nehezen araszoló
lépéseknek csakhamar megtorpanás legyen
a vége, nem is lát jól, mert még az utcai
lámpákat nem gyújtották fel, megállni pedig,
elidőzni kicsit, megszusszanni ebben a ful-
lasztó hóban, a hidegben és ebben a fénytelen
éjszakában változatlanul nem lehet, lépegetett,
rakta egymás elé, mint egy végtelen kiterjedésű,
ismerős, de mégis ismeretlen világnak szánalmas,
kiszolgáltatott lakója, boldog megrendültséggel,
miközben sem elragadtatottság, sem
döbbenet nincs az arcán, csak valami riadt
megszeppenés, félénk öröm, hogy él, hogy élünk,
s hogy a világ megy tovább, mert mennie kell,
és mennie kell neki is ebben a fullasztó hóban,
kietlen éjben, mennie valahová, nem is tudja
már, hogy merre, hogy hová, nem is látja a fákat,
a jeleket, hogy merre, csak megy, csak lépeget,
csak araszol előre kitartóan és megállíthatatlanul.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 21.

Sík Sándor:

A NAPKELETI BÖLCSEK

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 20.

József Attila:

KARÁCSONY

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 18.

Sárközi György:

TÁN JÓ S TÁN ROSSZ...

December foga csattog... a havas föld derengve világít,
De a csillagtalan ég kopaszon s feketén didereg, -
Cigány ujjaim szerteválva bolyonganak a nagyhasú kályha
Falán s mint jótüzű bor árad begyükben a meleg.

Tán jó s tán rossz, hogy magam mindig szobába temettem,
S a szobának mindig egy, csak egy ablaka volt,
Melyen a fekete ég, mint álmosfejű, lomha medve
Magányos lelkem keseredő mézéért lehajolt,

S melyen kiláttam a megőszült, hófedte éjszakába,
Túl házakon, hegyeken és elhagyatott hidakon,
A csörömpölő erdőkig, hol égőszemű farkasfalka barangol,
Utjában fekete csillagokat taposva a havon.

Tán jó s tán rossz, hogy itt éltem és nőttem a kályha mellett,
Mint a kaktusz: szurósan és ki nem nyilva soha, -
Tán megfagytam volna, ha gyöngéden rámlehelő melegével
Nem őriz, fázós és félős gyermeket, a szoba,

Tán jó... s tán rossz, rossz, rossz, hogy nem futottam zokogva közétek,
Elveszve inkább, de mégse, mégse libegő, halott
Árnyék decemberi kályha tüzénél, hanem ordas keserű lélek,
S Veletek vacogó, testvéreim: ordító, éhes farkasok!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nemes Nagy Ágnes:

KAKUKFŰ

A kakukfüvet ismered?
Oly csepp, szelíd, gyengelila,
hogy észre sem veszi a réten
szinte senki emberfia.

De amikor leszáll az est,
mikor a mező szendereg,
s arra járnak az esti lepkék,
a fémes-szürke szenderek,
nagy potrohukat, fejüket
befonja akkor, mint a fátyol
a kakukfű mézes szaga
s lebukfenceznek illatától.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nemes Nagy Ágnes:

KARÁCSONY

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
- S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 10.

Juhász Gyula:

(VAN ÉLETÜNKBEN...)

Van életünkben egy nagy pillanat,
Mikor érezzük, mégis érdemes volt,
Ragyog a szemünk és ragyog a mennybolt
S mi elfelejtünk minden árnyakat.

Lehet, hogy minden káprázat csupán
S az ember egy bús életen keresztül
E pillanatot keresi, mely eltünt
S hiába néz az elillant után.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

JÓAKARAT

"Én jót akartam, - s minden rosszra vált..."
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés,
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A Kétségbeesés?!

"Én jót akartam.
Zephirt vetettem, - és vihart arattam. -
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! -
S az megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, - s a templom összedőlt.
Én jót akartam"

Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn;
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó,
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat - elég lesz ez a szó?...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Vészi Endre:

MEGINT CSAK JÓZSEF ATTILÁRÓL

Miért tegezzem én magát?
hisz életében sem tegeztem,
pedig maga az oxigén
rézfonalakból sodort isten,
aki beszélni tanított
nem számolva, hogy széndioxid
és tömény kizsákmányolás
halottai között forogsz itt,
te kemény sovány csillagom,
ki szavaidat nekünk adtad,
te kemény, sovány csillagunk
apánk, anyánk és kishúgunk vagy,
te értünk voltál sínrefekvő
a kis öngyilkos Magyarország
nyelvünkre adtad szép igénket,
a legkeserűbb szörnyű ostyát
a legkeserűbb örökséget,
hogy kitartsunk az igaz mellett,
hogy követeljük annyiunknak
kenyeret, lakást és szerelmet,
te konok rögeszménk, te számok
nem összegezett végtelenje,
te külváros, kit pernye bombáz,
te napos terek tiszta rendje!
soványan sietsz a Ligetbe,
halomba gyűlik az idő,
s mint verseiden, gömbölyű
hasát nézi a kicsi nő,
s az égen ragyog ádámcsutkád,
s a csöndben ég komoly szavad;
kibírtad volna hatvan éved
ha nem vág ketté a vonat?

1965.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 9.

Lator László:

ÁHÍTAT

Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.

Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.

Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.

Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.

Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.

Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

FOGYÓ IDŐ

Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

AZ ÉLET SZONETTJE

...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rámkacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.

És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed

S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Ady Endre:

AZ ÚR ÉRKEZÉSE

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 5.

Csorba Győző:

UNOKA

Én is kíváncsian lesem
hogy formálódom csöndesen

Ki nemrég nem is létezett
már ellenem hadat vezet

Ugyan mikorra lesz hogy a
még-idegen akusztika

végül oly sok mindent saját
hullámhosszára hangol át

Megmoccant-e már valahol
bennem a későbbi motor

hogy mint lányaim azelőtt
majd egyszer ezt a csecsemőt

ezt is oly szédült-szertelen
imádjam szinte térdemen

sőt mert azoknál is tovább
őrzi itt-járásom nyomát

érezzek iránta nagyobb
hálát még több alázatot

s úgy nézzem mint kiből soha
nem távozik el a csoda

hisz mire rászürkül a fény
már örökre vak leszek én

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Rejtő Jenő:

SÍR (A) FELIRAT

Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Fodor Ákos:

3 NEGATÍV SZÓ

NINCS
SEMMI
BAJ.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

B. Radó Lili:

ALKONYI SÓHAJ

Be jó lenne, ha búcsútlan egyszer
álomba dudolna az alkonyat,
s szívem, az árva, lassan megállna,
mint ahogy nyílt pályán megáll a vonat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 3.

Somlyó György:

JÓZSEF ATTILA

Így látlak, ahogy egyszer láttalak:
nagysietősen bújva köpenyedbe
s kalaplengetve búcsúztál, te hetyke,
mint akit vár a kósza pillanat.

Pedig már rég mázsás magány alatt
torzult lágy arcod szögletes-merevre,
és nem várt senki más, csak a sinekre
tétován tolató tehervonat.

Mert nem alkudtál! soha fel nem adtad
a boldogság jogát, bármily nehéz lett.
Nem szolgáltál nyomorító hatalmat,

se öncsonkító, zord képzelmeket.
Mint árulást, szégyelted szenvedésed –
ráborítottad hetyke köpenyed.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

József Attila:

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

1936.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. december 2.

Szabó Magda:



Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi
nincs senkinek talán.
Beszélek én, de hangom is pici,
hát nem figyelsz reám,
azt sem tudod,
hogy katona vagyok,
mert én nagyon kis katona vagyok,
engem nem is látsz, csak a kardomat;
van ám sok kardom, forgatom,
villogtatom, suhogtatom,
még tisztelgésre is kirántom,
szigorú az én kapitányom,
nem szól, de süvölt cudarul,
fél ám a bokor, lelapul.
S tudod,
én olyan katona vagyok,
hogy nem magam ülöm meg a lovat,
hanem a lovam engem:
csiga meg lepke meg esőcsepp
meg szöcske ül a nyeregben,
de nem haragszom, oly piciny szívem van,
nem fér abba harag,
ha indulok, megyek gyalog,
viszem a lovamat,
s ha fáradok
se búsulok,
inkább dúdolgatok,
este, ha feljön a csillag,
elhallgatok.

Hajolj felém, tanulj meg engem,
próbád meghallani csepp hangomat,
hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,
olyan tökéletesen egymagad,
ha egyszer neveden szólítalak
a föld alatt,
s feléd fordítom sose látott,
igazi arcomat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kiss Ottó:

Visszafelé hull a hó – versek gyerekhangra
c. kötetéből

Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket s rácsodálkoznak
ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
belehelyezném őket a zöldbe.

De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Népdal

SZOMORÚ AZ IDŐ

Szomorú az idő, nem akar változni.
Nagy átok van rajtam, mért tudlak szeretni?

Szeretni nem tudtam, mégis megtanultam.
Búsulni sem tudok, azt is megtanulok.

Amerre én járok, még a fák is sírnak,
gyönge ágaikról levelek hullanak.

Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
mer az én kedvesem mást szeret, nem engem.

Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél,
verjen meg az Isten, ha már megvetettél.

Verjen meg az Isten, veretlen ne hagyjon,
szeretetlen társat, hideg ágyat adjon.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szabó Lőrinc:

KÁR

Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.

Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.

Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.

Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Lucian Blaga:

FÖLIRAT

(Inscriptie)

Az utak, melyeket nem járunk,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik bennünk titkon a hazát.
A magvak, amelyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák, végtelenül, az életet.
A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást.
És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a vers.

(Fordította: Lengyel Ferenc)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. november 29.

Tóth Árpád:

ARANY TÓ AZ ÉGEN

Örülni, örülni de jó volna
Lemenő nap aranytavának,
Mely szétömölt amott a lombok
Mögött az égen, s jobbra-balra
Ringatják fejüket a vén fák
Beleegyező mozdulattal,
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
Lemegy a nap, és így kell lenni,
Elhúnyni, elmerülni szépen,
Lemenő nap arany tavában
Elsüllyedni fekete csendben.
Ó, élet, élet... ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Tóth Árpád:

GYEREKSZEMEKKEL...

Kerek szemekkel,
Gyerekszemekkel
Ámulni még, mint valaha,
Ha még lehetne,
Be jót tehetne
Szememmel egy vidám csoda.

De jaj, ha fáradt,
Könnye-kiszáradt,
Fénye-fakult a régi szem,
Hiába vár a
Drága csodára,
Őnéki több fény nem izen.

Hiába nógat,
Legyez, cirógat
Selyemszárnyú tavaszi fény;
Amit én látok,
Üszök és átok,
Vad világ int rám feketén.

Egy széthullt ország...
Nyomorú morzsák...
Az elmúlt nagyság roncsai...
Szent, régi eszmék...
Húsvétjuk lesz még?
Ki tudná most megmondani?

Jaj, annyi sárfolt,
Jaj, annyi kárvolt
Vér és gyász mocskol, vén világ,
Szemem lehúnyom,
Sajgom és únom
A tavaszi komédiát.

Rügyek és harcok,
Hetyke kudarcok
És százszor édes diadal -
Csak lesse más már,
Álljon a vásár,
Még győzhet, aki fiatal!

Én már öregszem,
Lomhán verekszem
Fáradt fejem lehajtanám;
Ragyogj helyettem,
Te sok gyerekszem,
És szebben, mint én hajdanán!

(1923)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Ady Endre:

AZ ÖRÖK GYERMEKSÉG

Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.

Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.

Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.

Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.

S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Weöres Sándor:

RONGYSZŐNYEG I.

150

Beszélhetnek a kortársak,
hogy így lássak, meg úgy lássak;
falon vakon kaparásznak,
ezt nevezik ők látásnak.

Egy-egy irányba mutatnak,
ezért mondom őket vaknak;
mint a gyermek, nézzél szerte,
máris nem vagy vakság-verte.

(1951)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. november 28.

Paul Géraldy:

ÁRADOZÁS

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szivednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.
Amit érzünk, ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk.
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...
Tudd meg, mivel vagyok tele...
De bár találnék sok költői dolgot -
felelj nekem - több lenne-e,
mint az, hogy átölellek így, te boldog
hétköznapom költészete,
mig százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Paul Géraldy:

TŰNŐDÉS

Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít,
s tulajdonképp alig-alig
hasonlitunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj,
és semmi pör,
örvény nyilik, és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már,
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Paul Géraldy:

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. november 26.

Csorba Győző:

ÜNNEP ELŐTT

Csak lassan múljék sok időm legyen
fölkészülni: maga a készülődés
az is jó s készen lenni jó ugyancsak
Évente több a vendég messziről
s közelről egyaránt illik tanulnom
hogy valóban tisztességgel fogadjam
a társaságot

Nem csekély dolog
hogy gyerekcsapatoktól vénekig
annyian érkeznek nem is tudom
élők-e még mind mert mind élni látszik
s mind jókedvű és jóakaratú
az ünnep örömétől csillogó
Csak lassan múljék hisz jobb is talán
a várás mint a beteljesülés
Advent… Ó mennyi holmimat kinőttem
s ledobtam – ezt még nem sőt még nem is
kényelmetlen… Érzelgősség? öregkor?
Fehér a kert áldom fehér a város
áldom s elindulok titokzatos
ösvényeken (kint? bent? milyen irányban?)
jutok melegbe fenyőszagba gyertya-
fénybe s remélt ajándékokhoz is
Fehér a kert a város is fehér
s elindulnak szintén felém seregben
lábak és tárgyak advent nem tudok
semmit de mindent könnyen elhiszek:
kell a meglepetés kell kell az ünnep

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2007. november 21.

Rab Zsuzsa:

KÖTÉS

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ezeltéphetetlen.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

ESŐK UTÁN

Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek
Úgy tündökölnek túlvilági szépen,
Hogy szinte fáj a ragyogó azúr.
Az életem most épp így alkonyul:
Minden borúján túl fények remegnek
S mit gyász és vád ezer esője vert meg,
A lelkem, mint dómok arany keresztje,
Úgy néz a földre, a nagy cinteremre.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket