2008. április 16.

Timár Magda:

ÖREGEK

Üres kávéscsészébe bámul a nénike,
mint Pythia a barlang bodros ködgomolyába
és eres kezeit, mint faleveleket tárja ki
és halkan sípoló hangján beszélget
lenhajú, sápadt asszonynővérével,
aki még kanalazza a kávé aranylevét.
«Tudod, édesem, nem azért, mert a leányom,
de egész Pesten nem lelni párját, oly ügyes,
oly jó és úgy, de úgy szereti a férje -
igaz, hozománya is volt jócskán -
ma is tíz párnát, lepedőt adtam ajándékba.»
És így lendül a szó, ki nem fárad
és a másik asszony kezében meg-megáll
és mint karmesteri pálca, suhan a kanál
és öreges ritmussal lábalnak el az órák,
ezerszer a «tudod» és ezerszer a «drágám» -
az üres kávéscsészék misztikus
barlangokká mélyednek, mélyül az este
és beszédes kezük árnyéka,
mint jóslatlengető lomb hullik
az abrosz fehéren himbálódzó leplére.
Aztán eltipegnek és sóhajtva szürcsölnek
a párás este harmatos kelyhéből.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nincsenek megjegyzések: