2008. május 9.

Illyés Gyula:

HÁRSFÁK

Hosszu boros-pincét idéz
ez a tavaszi hársfasor,
hová az alkony határán a
végsőt lobbanó ég alól
befordultam és enyhülést,
vígaszt keresve, elmerülve
lépegetek magányosan
egyre szagosabb sötétségbe.

A kétoldalról összehajló
nyirkos hűs boltozat alatt
ingerlő, síkos ízek úsznak,
mint pincék nyers fala alatt.
A görbe ágak, mint a dongák,
minden lépésnél új zamat,
fortyogó, sűrű illatukkal
emlékek állnak sorfalat...

Mintha kétfelöl a homályban
nagyhasu hordók ontanák
elmult nyarak hivogató
hevének tiszta illatát.
Mintha kétfelöl mindegyik fa
törzséből csepegő csapok
nyúlnának, várnák, hogy nyikorgó
nyakukat ha megcsavarod:

hadd öntsék lelkesülve, mint a
néma, ki megleli szavát
a föld, a hűtlen évszakoknak
hizelgő édes vigaszát.
Vigaszt a szívnek és ha kell, hát
mámort, hogy annyi tél alól
fényre vezet, Tavaszra mégis
ez a hajlongó folyosó...

Más napra, égre, - mosolyogva
magamra mér úgy figyelek,
oly megbocsátón, mint a csöndes
csecsemő-léptű részegek.
Úgy távolodok a városból,
mint titkos alaguton át,
hagyom, reméld te árva lélek,
lesz még egy más, egy jobb világ...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nincsenek megjegyzések: