2008. október 23.

Faludy György:

NAGY IMRE

Hajnaltájban sétálni kezdtél
föl és alá a pincebolt
alatt; csak cvikkered hiányzott,
egyébként minden rendben volt:
a perc lejárt, a lelked tiszta
s egy óra sem kell már, amíg
Kossuth Lajost, Rákóczit, Dózsát
beérik kurta lábaid.

Mi adta néked a nyugalmat?
Hogy tudtad: hallgatnak, míg hallgatsz
és azt is, hogy a század titkát
te oldottad meg félúton?
S mi növesztett oly nagyra téged?
Bölcs bátorságod? Tisztességed?
Batthyányhoz hasonló véged?
Hogy te vagy fajtánk példaképe
a holtak élén? Nem tudom.

A szomszéd cellából Maléter
köhécselt. Hirtelen hideg
csapott meg tarkódon. Hogy papírt
és tollat kérhetnél? Minek?
Minek, gondoltad. Száll az írás,
mint viharban a levelek,
s köztük derűsen és kimérten
zömök, ősz férfi jár: a tett.

A vég, sejtetted még nehéz lesz,
de az már nem oszt, nem szoroz –
megnyílt az ajtó: káromkodva
ugrottak rád a vasbotos
pribékek, karod megkötötték
s végigrugdostak idegen
zsebrákok sorfalán át, amíg
te cvikker nélkül, félvakon
támolyogtál és szánakozva
szétnéztél kint az udvaron:
de már az ávós hóhér rémült
arcát nem vetted észre, sem
a helytartót, ki két szovjet tiszt
közt állt, vacogva, részegen.

Aztán csak mész, vajpuha mész jött,
elébb rád terítette bő
tógáját, aztán szikkadozni
kezdett, majd mint a krétakő
kemény kőzetnek nőtt reád,
megette húsodat és orcád,
de bajszod nyájas kunkorát
szálanként őrzi, mint az ország.

Azóta újra mellbeteg,
keszeg varróleány a nappal
s izzadt ringyók az éjszakák –
ám néha félálomban este
szemembe hull egy fény-nyaláb:
talán a láthatáron villan,
vagy egy reflektor incseleg,
vagy a szomszéd utcán a villany,
de lehet, hogy a cvikkered.

London, 1958.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nincsenek megjegyzések: