hétfő, november 30

Nádasdy Ádám:

A VAKSI SZEMŰ PERSPEKTÍVÁI

Bátorság is kell, nem csak merészség,
hogy másképp láss, hogy lassú izzással
pörköljön meg a mások igazsága.
Mennyi kanyarral érünk el oda,
ahol már régen lennünk kellene! –
gondolod, és a magad egyenes
útját próbálod tartani. De átég
térképeden a szeretet parazsa,
meggörbíti a legegyenesebb
akaratot, jól tartott irányt.
És meglátod, vaksi, elhízott szemű,
a reménytelenség isten-hosszú,
hideg perspektíváit, amiken átég,
átég a szeretet, elrontja ezt is,
az elegáns, hosszú fasorokat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Varró Dániel:

RANDI

Kimondok minden mondhatót
(a fecsegésben annyi báj van),
de bárcsak arra volna mód,
hogy mibenlétem konstatáljam.

Meg a te mibenlétedet.
A csíkos kabátot, a kesztyűt,
a szipli-szeplős részeket
a soha-már-be-nem rekesztjük

röhincsélések tetején
(hogy nem potyog nyakadra egy sem?)
vagy azt, hogy ez a te meg én
végsősoron mit is jelentsen.

Hogy a sok pusziból mi lett.
Hogy van-e közös mibenlétünk.
Hogy véletlenül vagy direkt
van az, ha egy ütemre lépünk.

Hogy akkor ez most szerelem
(tudod, a soha-el-nem-válunk
én-csak-veled-te-csak-velem)
vagy egyszerűen csak úgy járunk?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, november 26

Áprily Lajos:

ESIK

Csepergés indult, őszi dallamú,
a tükrömben sötét maradt az ég,
a hajnalban sem volt fény, csak hamu,
s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

VAGY-VAGY

Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, június 1

Kormos István:

MEGISMERÜNK EGY PISZE KÖLYÖKMACKÓT, AKI MINDIG ELCSAVARGOTT AZ ERDŐN

Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

Az az apró,
kölyökmackó,
az volt ám csak
nagy csavargó,
egész nap járta az erdőt –
hiába kereste anyja,
bömbölt utána az apja,
nem lelték a csöpp tekergőt.

Hát egy szép nap,
alkonyatkor,
megint messze
kószál Vackor,
csalta játék,
tarka lepke –
itt egy kicsit vackort szedett,
vackort, azaz vadon termő
erdei vadkörtét, ahogy
vadon termette az erdő,
ott egy kicsit fára mászott,
le a fáról,
föl a fára,
szagos fűbe heveredett,
barlangba bújt bújócskázva;
addig,
addig,
napnyugodtig,
míg elérte,
el az este.

Este,
este,
csöndes este,
sötét a távol,
a messze,
sötét a hegy
és az erdő.
Fenn az égbolt elsötétül,
a kék sötétebbre kékül,
sötét dunyha:
száll a felhő.
Fél is ám a kicsi medve,
megriad a pisze mackó,
menne haza
árkon-bokron,
futna átal
dimben-dombon,
bújna anyja bundájához,
apjához a csöpp csavargó.

Hanem
hajjaj,
nagy ám
a baj!
Mert elmosta,
el az este,
elmosta az árkot-bokrot,
el a szelíd dimbet-dombot,
amin átal
az az apró,
az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó
az otthonát megkeresse.

Fölötte az ég ragyog:
feljöttek a csillagok,
de a piszén pisze,
boglyos,
a bolondos,
erdő mélyiben zokog.
Hull a könnye,
hulldogál,
csöpp mancsára
csurdogál:
szipog,
szepeg,
hüppöget,
ejt nagy kövér
csöppöket,
ül egy lombos
fa alatt,
és keserves bánatában,
vigasztalan búsultában
szíve majdhogy megszakad.

Hát az apja
micsinál?
Talán nyugodtan
pipál?
Ugyan nem,
hanem az erdőn
kölyke után ordibál:
– Vackor fiam,
hallod-e?
Héj, te kölök,
fuss ide!
Szaladj hozzám,
hogyha mondom,
mert elraklak,
rontom-bontom!

Hanem mire
kiabál?
Csöpp kölykére
nem talál.
Bejárhatja,
be az erdőt –
mehet átal
árkon-bokron,
mászhat átal
dimben-dombon,
sűrű erdőn csatangolhat,
barlangokban barangolhat,
míg egy fa alatt meglátja,
nagy hüppögve megtalálja,
meg a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze csöpp tekergőt.

Örömében felkiált,
ölbe kapja csöpp fiát:
– Vackor kölykem,
hallod-e?
Hogyan császkáltál
ide?
Nem megmondtam,
el ne kószálj,
tiltottam, hogy
messze bóklálj,
hanem ez volt az utolsó –
többet minket
nem ijesztesz,
hét határra
nem tekergesz,
mert aszondom,
kutya brumma:
holnap reggel kézen kaplak,
és az óvodába adlak,
az ám,
te pisze csavargó.

És apjával akkor
hazasétált Vackor.


(Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról - részlet)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kormos István:

A NYÁR GYEREKEI

Kölyök felhőcske szendereg,
csak ikre lesz esőhasas,
vizen, szikrázó szőnyegen,
nyargal egy csepp törökkakas.

Le-föl sétálgat a vödör,
szélére szomjas fecske ül,
barázdában két nyúl kotyog
oroszul, németül, csehül.

Sárkány a szérűn, morrogó,
torka gyöngy rozsszemet fuvall,
Mézes Annuska játszogat
kaviccsal, halpattantyúval.

A rét zöld lábakon szalad,
fésülgeti hétujjú szél,
veremben répa aluszik,
kukoricához tök beszél.

Egy szalmasárga kiscsikó
pálcalábain fut s nyerít,
a völgyben ember bandukol,
kék por kottázza lépteit.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, május 30

Fodor Ákos:

SOSE BÁND

a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved…

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész…

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Fodor Ákos:

ARCKÉPCSARNOK

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, május 24

Reményik Sándor:

A MENEKÜLŐ

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

TEMPLOMOK

Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.

S bár irígykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

kedd, május 19

Jacques Prévert:

HOGYAN KELL MADÁR-PORTRÉT KÉSZÍTENI

Először fessünk egy kalitkát
nyitott ajtóval
azután
valami kedves
valami egyszerű
valami szép
valami hasznos dolgot
a madárnak
akkor tegyük egy fa mellé a vásznat
egy kertben
vagy ligetben
vagy erdőben esetleg
s bújjunk a fa mögé
némán
és mozdulatlan...
A madár olykor nagyon hamar ott van
azonban eltelhetnek hosszú évek is
hogy rászánja magát
Ne csüggedjünk miatta
várjunk
várjunk ha még évekbe telne is
a madár korai vagy kései
érkezésének semmi köze sincs
a portré sikeréhez
Amikor megjön a madár
ha megjön
a legeslegnagyobb csöndben legyünk
s úgy várjuk hogy a kalitkába menjen
s ha megtörtént
csukjuk be finoman az ecsettel az ajtót
utána
egyenként kenjük el a rácsokat
de vigyázzunk hogy a madár tollaihoz ne érjünk
Majd aztán fessük meg a fát
válasszuk ki a legszebb ágat
a madárnak
fessük meg a zöld lombot friss szelet
porzó napot
a fűben mozgó állatok zaját míg forr a nyár
majd várjuk meg hogy dalba kezdjen a madár
Ha nem dalol
rossz jel olyasmit
jelent hogy rossz a kép
de ha dalol az jó jel azt
jelenti hogy kézjegyet tehetünk rá.
Akkor hát roppant óvakodva
emeljük ki egy tollát a madárnak
s írjuk oda nevünk egyik sarokba.

(Fordította: Csorba Győző)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Radnóti Miklós:

NYUGTALAN ÓRÁN

Magasban éltem, szélben, a nap sütött,
most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!
Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal
alkonyi tájakon égi játék.

Sziklák fölöttem, távol a fényes ég,
a mélyben élek, néma kövek között.
Némuljak én is el? mi izgat
versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?

ki kéri tőled számon az életed,
s e költeményt itt, hogy töredék maradt?
Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,
sírba se tesznek, a völgy se ringat,

szétszór a szél és - mégis a sziklaszál
ha nem ma, - holnap visszadalolja majd,
mit néki mondok és megértik
nagyranövő fiak és leányok.

1939. január 10.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, május 14

Babits Mihály:

SZÁLLÓ NAP UTÁN

(...Szelídre szűri a nyár sugárát
ez a délután
s langy fényfüggönnyel a házak vállát
bevonja puhán...)
- - - - - - - - - - - - -

Ilyenkor, látod-e, húnyt lelkemre
csókot nyom a nap,
és menni (gondolom) oly jó lenne,
amerre a nap
csak menni (gondolom), egyre menni,
napot nap után,
vonatra ugrani, nem pihenni,
szálló nap után
suhanni, zöldszinü tenger lombok
közt fulladozó
faluig szállani, minden gondot
elhullatozó
lélekkel, túl a Dunára, messze,
szálló nap után,
lombos faluig, hol lombba veszve
nyíl egy kapu tán
elénk s azon át bejutunk egy házba
hűs pitvaron át,
s ott lelne a lelkünk elkáprázva
új túl-a-Dunát,
új túl-a-világot, új világot,
fehér falu sok
mély, régi pamlagu hűs szobákat,
hol védve susog
a függöny; így susog: "Én az ablak
"hű őre vagyok
"és kitekinteni sohase hagylak,
"pillét se hagyok
"ideszállni a külső zajból hozzád,
"mert vám vagyok én,
"s e csöpp szoba messze csöndes ország
"a vágy fenekén:
"majd okosan itten megbú lelked
"(szökött katona)
"és e szoba lesz majd szőnyeg-kerted,
"párnák vadona.
"Künn zúghat azóta az őrült bóra,
"hányódhat a tó:
"itt nézd, a hűs falon őr az óra,
"áll a mutató,
"a percek ostoba gillotinja,
"s a perc fenekén,
"hova nem hat a század szörnyű kínja,
"elrejtelek én,
"én, függönnyös angyal, szárnyaimmal:
"ó, jer, te szegény,
"jere fájó fejjel, fáradt ínnal,
"védőd leszek én,
"s szelídre szűrve az ég sugárát
"(jere, szenvedő!)
"oly hűn megőrzöm a lelked álmát,
"mint egy szemfedő!"

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Dsida Jenő:

ISTENEM, KI JÁRT ITT?

Jövök szívemmel a havas hegyekből.
A görbe hold zöld-sárga sugara
befényli halk, magányos házamat.
S előtte, íme, titkos lábnyomok.

Rozsdás kulcsom nyiszogva sír a zárban,
de a meszelt fal ünnepi fehér,
de a küszöb nedves-tisztára súrolt
és furcsán csillog a kopott kilincs.

Meleg fogad és hervadó virágszag.
Fakó arcképek tört szemén mosoly.
A tűz dalolva és kacagva pattog
a kandallón. Ki rakhatott tüzet?

Új olaj serceg lámpásom begyében,
ágyam hűs, síma gyolccsal hívogat
s nini, öreg párnám is duzzadó
és habfehér. Ágyat ki vethetett?

Az asztalon nyitott könyvek, füzetkék
elhintett szirmok közt derengenek,
halványan, mint a félszeg, kedves álmok,
amiket elfelejtünk hajnalig.

Különben senki. Zöld hold száll az égen,
befényli halk, magányos lelkemet.
És én tünődve ülök ágyamon:
Vajjon ki járt itt? Istenem, ki járt itt?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 29

Arthur Rimbaud:

A KENYÉR-LESŐK

A téli hóba, téli ködbe
a széles pincelyukra dőlve
áll öt gyerek.

Feszült inakkal lesve, térden
bámulják, hogy süti a pék benn
a kenyeret...

Erős, fehér nagyizmú karja
a tűzre rakja, magcsavarja.
Láng ég alól.

Hallják pattogni a kenyérkét,
aztán a mosolygós, kövér pék
egy dalt dalol.

Mind kuksol ottan, egy se moccan
és a pirosló lyukra hosszan
néznek kivül.

S ha holmi gazdag dáridóra
a szőke, illatos cipócska
végre kisül;

s a füstlepett gerenda alján
dalolni kezd a drága, halvány
kenyér-darab;

és száll a tűz-ajtón az élet,
bús, árva lelkük is feléled
a rongy alatt.

Ruhájukat a dér befújta,
de ég szemük, és élnek újra.
S csak néznek ők.

Rózsás orruk a rácsra nyomják,
s dalolnak látva ezt a pompát,
bús fény-lesők.

Imát dalolnak epedezve
s úgy lehajolnak a kemence
szent fényinél,

hogy szétreped rajtuk a nadrág,
s elkapja lengő ingök alját
a téli szél...

(Fordította: Kosztolányi Dezső)


A MEGHÖKKENTEK

Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
faruk kerek,

öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
nagy kenyeret.

Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
s láng-lukba tol.

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
nótát dudol.

Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
egy se mozog.

Majd mikor lakomára készen
cipót kiveszik a résen
s a füstfogott

gerendák alatt a befröcskölt
cipók fölzengenek s a prücskök
a padlaton,

hogy életet leheli e langy luk -
lelküket elbűvölik rongyuk
alatt nagyon.

Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
mind, amikor

bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
rudjára forr,

midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyilt csarnok
fényeinél,

hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
a téli szél.

(Fordította: József Attila)


PÉKMŰHELY ELŐTT

A hóban és ködben, setéten,
kidülledt farral, pince-résen,
mely fénybe ég,

öt aprószent vigyázza térden,
hogy sül a szőke, nagy kenyér benn,
süti a pék.

A tészta lágy, seszin csomója
billen, a rőt sütőbe tolja
a pőre kar.

A jó kenyér pattogva sül benn,
dunnyog a pék száján derülten
egy régi dal.

Ők csak gugolnak, egy se moccan,
anyás meleggel és pirossan
süt ki a fény.

S ha holmi dús éjféli torra
kisül a friss csipócska sorra
a láng ölén

s a jószágban zengnek a füstös
vén gerendák alatt a tücskök
s a kenyerek,

e fült odu nekik az élet,
s rossz rongyaik alatt a lélek
föl-fölremeg,

boldogok ők itt újra, vásott
toprongyosok és zuzmarások,
kis Jézusok,

a rácsra képpel rátapadnak
s rózsálló, pötty szájuk az ablak
résén susog

révült imát - s ugy leborulnak
a pincelyukra, hol az Urnak
tűz-mennye süt,

hogy kireped nadrágjaik alja,
s a téli szél cibálja-falja
kis pendelyük.

(Fordította: Kardos László)


RIADTAK

Feketén a hóban, a ködben
a fénylő pinceszelelőben
faruk kerek,

- nyomorúság! - öt kicsi, térden,
nézi, hogy késziti a pék lenn
a kenyeret.

A szürke tésztát megsodorva,
látják, egy izzó lukba tolja
a pőre kéz.

Hallják, amint a jó kenyér sül.
A pék arcán bő nevetés ül,
úgy fütyürész.

Egy se moccan, odatapadnak
s szívják a rőt, ölmeleg ablak
jó illatát.

Mikor, tán esti vigalomra,
kiszedik mind a zsemlyeforma
cipók sorát,

s a füstfogta gerenda s négy fal
árnyában dalt zeng a kenyérhaj
meg a tücsök:

hő létet ont e pincemély itt,
s rongyuk alatt ujjongni érzik
a lelkük ők,

s úgy föltolul bennük az élet,
hogy dérvert Jézuskák szegények,
kis rózsaszin

orruk nekinyomva a vasnak
bedünnyögnek kábán az ablak
rácslukain,

csöpp állatkák, imát rebegnek
s oda dőlnek, honnét e mennynek
friss fénye süt,

oly mélyen, hogy nadrágjuk szétmegy,
s leng ütemén a téli szélnek
a pendelyük.

(Fordította: Rónay György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Émile Verhaeren:

A TEJ

A keskeny, hűs pincében kerek bögrefejek.
Az északra nyiló szelelőlyuk mögött
Kényelmes, potrohos, vörös nagy köcsögök
Zárják magukba a megalvadó tejet.

A sötét pincében alvadó tej fehére:
Mint a liliomok szendergő víz felett -
Vagy inyenc falatok, ritka eledelek,
Melyeket angyalok számára tettek félre.

Öblös átalagokkal telt a pincesarok.
Nagy tálakon feszengnek sonkák és sódarok,
Májashurkák dagadnak, bőrük majd megreped,

Kelletik magukat a tortaszeletek,
Hogy zsíros, csöpögős testük hozzáérjen -
S a tej csak nézi őket hidegen, szűzfehéren.

(Fordította: Binét Menyhért)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

kedd, április 28

Varró Dániel:

W.S. HÁLÁJA LEBORUL
Részlet egy szonett-koszorúból

Három költő előtt borul le hálám,
s ha néha túlzó méreteket ölt,
e három költőt kérem, szólna már rám -
önlelke isteníti, aki költ,

királyi ösztönének levegősebb
részét talán takarja pár lopott folt,
de a szürkéknek nem lesz hegedőse,
s az Újra rászól: "sicc, a Régi jobb volt!"

Mi gondom hát Dezsőre vagy Mihályra,
mit bánom én, hogy Endre hogy csinálja,
és mit brummognak versemről a medvék -

de még kiket ma csörgők hangja heccel,
arany hülyén, átlépnek rajtam egyszer,
bár a homokban lábnyomuk lehetnék.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Tóth Árpád:

HARANGVIRÁG

Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.

Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.

Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.

Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, április 24

József Attila:

HAZÁM

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mit bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve,
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. máj.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, április 19

Karinthy Frigyes:

A DUDOLÓ

Én egy keritésnél megálltam
Ahol az utca véget ért -
A másik oldalon kísért
Árnyékom, gyáván és ziláltan.
Mint egy éhes kutya
Kilógó nyelvvel lohogott az árnyék -
Te éhes, kósza kuvasz, kócos kutya te
Te tetves rút, fekete eb, mi dolog?
Én árnyékom, fekete árnyék
Én szégyenem, szennyszinű szégyen,
Hallod-e, menj, most dudolok.

Dudolva
(Kár volna még meghalni,
Szeretőmet itthagyni,
Győrvárosi gyöngyvirágos
Ákáclombos
Temetőbe pihenni.)

Hallod-e, mindjárt beléd rugok ám
Lompos, fekete eb, te dög!
Tátogó torkod mit nyöszörög.
Mit kuncsorogsz úgy az ember után?
Nem hallod, dudolok -
Most nem dobok húst a szívemből,
Még minden jóra fordul e ferde világon
És a szívem most csendben zakatol
És várnak egy puha szobában
És szeret, akit szeretek
És verkli nyekereg valahol.

Dudolva
(Kár volna még meghalni,
Szeretőmet itthagyni,
Győrvárosi gyöngyvirágos
Ákáclombos
Temetőbe pihenni.)

Hallottad, nem igaz, hogy akkora baj van,
Nem is vagyok oly szörnyü szegény;
Nem igaz, lehet asszony enyém -
És van zene a verkli-zsivajban.
Van nálam arany,
Hallod, lesz aranyam és nékik a pénz,
Majd megmagyarázza helyettem
Hogy jó vagyok s igazat akartam
S hogy úgy igaz, ahogy én mondom,
S hogy az én arcom az igaz arc
Napsugarában, dörgő zivatarban.

Dudolva.
(Kár volna még meghalni,
Szeretőmet itthagyni,
Győrvárosi gyöngyvirágos
Ákáclombos
Temetőbe pihenni.)

Isten balekje: szivem, az éjbe
Hadd abba tremoló táncod -
Hogy dübörögnek a láncok
Ott lenn a bíborszinü mélyben!
Ki küldött engem ide
Gurba csomókat bontani bénán?
Főd alá nyomni ki akarja fejem?
Gödrök felé ki lökdös, gáncsot ki gurít durva röhejjel?
Ohó! nem játszom ezt a furát!
Ohó! ez nagyon buta játék.
Hohó! ki a földből a fejjel!

Dudolva
(Kár volna még meghalni,
Szeretőmet itthagyni,
Győrvárosi gyöngyvirágos
Ákáclombos
Temetőbe pihenni.)

E habarék föld tetején
Mint parafa, úgy libegek -
Haloványzöld ligetek
Libegnek a hegy peremén.
Se alatta, se fölötte:
Alatta sötét, fölötte hideg -
Ó föld felszíne, forró, fényszinü felszín
Dolgok teteje, te puszta, te pőre
Taraja víznek, kérge a fának
És jaj, gonosz tartalmak takarója
Szeretőm sima és puha bőre.

Dudolva
(Kár volna még meghalni,
Szeretőmet itthagyni,
Győrvárosi gyöngyvirágos
Akáclombos
Temetőbe pihenni.)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 15

Faludy György:

A BOLDOGSÁG TITKA

Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom kis törmelékeit
idézem fel, melyeket kintről hoztam
s bennem laknak. Ez mindig felsegít.

Haldoklók közt, kórházban, szörnyű éjjen
a szilva kék hamvát látta szemem,
meg hogy Catullust olvastam a réten,
patak partján, Denville-nél, meztelen.

Mikor Recsken sötétzárkába raktak:
felülről, a korommal festett ablak
sarkán parányi, téli napsugárka

hatolt be és sétált a falon, szembe
velem. Elnéztem, s az jutott eszembe,
hogy újra megérkeztem Számoába.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kányádi Sándor:

TAVASZUTÓ

Ázik a Küküllő,
paskolja a zápor,
tovatűntén is még
csurog a fűzfákról.

Játszik az esővel
a nap mosolyogva,
szivárványhidakat
ível a folyóra.

Récefiókákat
vezényelő vének
tanítgatják a szép
búvármesterséget.

Messzi jár a zápor,
viszi a szél, húzza:
szemlátomást nő a
nyomában a búza.

S meglátván a békák
udvarát a holdnak,
holnapra új záport,
záport kuruttyolnak.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, április 10

József Attila:

ELÉGIA

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.

Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.

Az egész emberi
világ itt készül. Itt minden csupa rom.
Ernyőt nyit a kemény kutyatej
az elhagyott gyárudvaron.
Töredezett, apró ablakok
fakó lépcsein szállnak a napok
alá, a nyirkos homályba.
Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?

Itt pihensz, itt, hol e falánk
erkölcsi rendet a sánta palánk
rikácsolva
őrzi, óvja.
Magadra ismersz? Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. Kínlódó gyepüket
sárba száradt üvegcserepek
nézik fénytelen, merev szemmel.
A buckákról néha gyüszünyi homok
pereg alá... s olykor átcikkan, donog,
egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
melyet az emberi hulladék,
meg a rongy,
rakottabb tájakról idevont.
A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít.

Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

József Attila:

KI VERNÉ FÖL LELKÜNKBEN A LELKET?

A meddő dombok homlokából
Kiemeltük a csillagvizsgáló gondolatokat,
Föl, föl a magasságig
Repülőgépeket hajigálunk
És roppant, visszahulló pályájukkal
Kipányváztuk a madarak birodalmát,
Mozdonyokkal korcsolyázunk messze földre
És kantárt holnap elektromos hajókból dobunk
A sörényes, üvöltő tengerekre,
De emberek, emberek!

Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

József Attila:

AD SIDERA...

Anyám, ki már a messzi végtelen vagy
S nem gyötrődöl, hogy nincs kenyér megint,
Nem sáppadsz el, ha szűkös este int,
Hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat.

Anyám, ki már a néma végtelen vagy
S borús szemed fiadra nem tekint,
Ó meg ne lásd az ólom-öklü Kínt -
Miatta zúg e tört, betegre vert agy.

Anyám, falatkenyért sem ér az élet!
De nagy hitem van s szép jövőnek élek:
Ne orditson pénzért gyerektorok

S tudjon zokogni anyja temetésén.
S ne rúgjon még az Ember szenvedésén
A Pénz.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

József Attila:

VÁRLAK

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 1

Arany János:

HÍD-AVATÁS

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán --
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

(1877 aug. 22)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, március 22

Szécsi Margit:

ELADÓ

Csikók tündér sörénye, játék,
a kedves meg a gyilkos szándék
s holnap talán a lobogó:
eladó, minden eladó
idegennek, kannak és kánnak,
kopasznak és göndör meláknak
a szoknya meg a lobogó:
eladó, minden eladó,
énekelsz tilalmasat, bátran,
vándorolsz a lompos kabátban,
de kik eladódni akarnak:
holnap a flaszterba tipornak,
s nem takar be a lobogó,
csak hullik szívedre a hó.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, március 20

Jorge Luis Borges:

AZ ELSŐ MAGYAR KÖLTŐHÖZ

E néked csak jövendő pillanatban,
mely annak is titok, kinek az izzó
planéták vagy a bikák jonhai
felfedik a jövő korok tilos
szerkezetét, mi sem lehetne könnyebb,
mint valamilyen lexikont felütni,
hogy megleljem neved, testvéri árny,
s megtudjam, mily folyókban tükröződött
arcod, mely mára por és hamu lett,
s mily kardok, mily bálványok és királyok,
végtelen alfölded mily fényei
kapatták hangod első énekedre.
Éjszakák s tengerek állnak közöttünk,
a századok nagy változásai,
és fajták, éghajlatok, birodalmak,
de valami megfoghatatlanul
összeköt, a szavak titkos szerelme,
hangok és jelképek e társasága.
Mint hajdanán az éleai íjász,
egy kósza estén valaki magában
egy árny-céltábla felé lődözi
egyre e képtelen nosztalgiát.
Mi ketten sosem találkozhatunk,
ó, ősöm, kihez el nem hat szavam.
Számodra gyönge visszhang sem vagyok,
magam számára szorongó titok,
varázslat és rettegés szigete,
amilyen talán mindig minden ember,
és te is voltál, más egek alatt.

(Fordította: Somlyó György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Páskándi Géza:

KŐ-DILEMMÁK

Sírkő legyek? hej, unalmas!
Hegyek orma? hej, hatalmas!
Utcakő? hisz rám taposnak...
Vesekő? az orvosoknak?
Szobor legyek? ledöntenek,
azzal tán, hogy kiöntenek...
Parittyakő? olykor csábít, -
s ha tudnám, hogy jó sokáig,
örökkétig egy-egy Dávid
röpítene - Góliátig!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

TORZ MÁRCIUS

1

Jaj - láttam régi szép leányt sokat:
az arcukon ránccá hervadt a báj.
De rajtad látni torzulásokat,
te örök fényhozó, sajogva fáj.

2

Egykor verőfényed heroldja voltam
s növelted kiránduló-virtusom.
S akiről ős evoéval daloltam,
megcsalsz - te is megcsalsz, márciusom?

3

Torzulsz. Hova lett fényed, hőfokod?
Ha így hullt volna régen is havad,
Brutus tán nem ölt volna zsarnokot
s nem hoztál volna forradalmakat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

kedd, március 17

Őri István:

TALÁLKOZÁS

Nem megfoghatatlan
ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat

hanem

kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s 'mi én vagyok

nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, március 15

Kányádi Sándor:

EMLÉKEZETEM

végtelennek tűnő némafilm tekercse
mindannak, amit megéltem, álmodtam eddig, s amit
örököltem a mítoszokig visszamenőleg,
még az ősködről is őrzök egy-két kockát.
Élmény-élességgel vetülnek olykor elém a
piramisépítők, Mohács vagy a pipáját szorongatva
melegedő Petőfi; éppúgy emlékszem a Nílusra,
a napsütötte hellén tisztásokra, melyeket
sose láttam, mint gyermekkorom őszi
harmatcseppjeire a mogyoróbokrok alján, vagy
egy-egy szorongásokkal teli délutánt őrző
lesötétített falusi szobára.

Pergetem, pergetem a filmet, s egyik-másik
kockájához olykor hangokat próbálgatok.


A VERS AZ, AMIT MONDANI KELL

Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:

- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?

- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.

Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.

Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.

A vers az, amit mondani kell.

Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.

Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.

Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.

Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.

A vers az, amit mondani kell.


(Mai hír: A magyar köztársasági érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta:
a magyar irodalom közösségi elvű hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként KÁNYÁDI SÁNDOR Kossuth-díjas író, költő.)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szécsi Margit:

SZÉP MÁRCIUS

Szép Március, szeles, fényes,
sűrű ibolya-fejékes.
Olvad szivemből a bánat,
kitűzhetem öreg kokárdámat.

Szép Március, szeles, fényes,
sűrű ibolya-fejékes.
Csontomat vizeid mossák,
ragyogj nekem, örök világosság!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szécsi Margit:

MÁRCIUS 15

Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.

Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.

Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket...
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, március 14

Zelk Zoltán:

HÓVIRÁG

Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz
itt lesz nemsokára.

Vészi Endre: MÁRCIUS

Hideg folyók megmosdattak,
erdők fái megtöröltek,
karos szelek megforgattak,
megáldottak a szegények,
hegyeken mezítláb másztam,
nyurga esőkben megáztam,
hideg földeken aludtam,
sipkám holdra akasztottam.

Éles kövek borotváltak,
lomha békák kiabáltak,
fára, lombra rügyet varrtam,
mezőt fűvel betakartam,
megfürdöttem jószagokban,
tücsköt dalra tanítottam,
a madaraknak jeleztem,
hogy jöhetnek, - megérkeztem.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, március 7

Radnóti Miklós:

NYUGTALAN ÉJ

Egy kácsa ölyvvel álmodott s most felriad,
totyog, farát mozgatja, meg-megáll,
majd hármat hápog és elalszik ujra,
de már a pelyhes csöndet szertedúlta.
Sötét szél ébred borzas ég alatt
és álmokat fodrozva átszalad
lélegző ólak, istállók felett,
s ficánkol alvó kiscsikók helyett.
Susogni kezd, mi eddig néma volt,
lassan leszáll s az alvó bodza sűrű,
fehérlő illatában ring a hold.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Radnóti Miklós:

ELŐHANG EGY "MONODRÁMÁHOZ"

Ilonának

Kérdeztek volna magzat-koromban...
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
nem ringat és nem ápol, -
ellenemre van!

És mégis itt vagyok.
fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak,
hogy annyit bőgtem én.

A vörheny és kanyaró
vörös hullámai mind partradobtak.
Egyszer el akart nyelni, -
aztán kiköpött a tó...

S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? S a bimbózó virág -
nem nyílik még ki husomban a rák.

Születtem. Itt vagyok.
Felnőttem. S mire?
Igértek néked valamit?
kérdeztem egyszer én
magamban még süldőkoromban.
S mindjárt feleltem is :
Nem. Senki semmit nem igért.
S ha nem igért, a senki tudta mért.

Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.

A madár tudja tán, hogy mi a szabadság,
mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.

A hegyek tudják, hogy mi a méltóság,
hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhán elheverő hegyek...

Hegy lettem volna, vagy növény, madár...
vigasztaló, pillangó gondolat,
tünő istenkedés. Ma már
az alkotás is rámszakad.

Kérdeztek engem? Számbavettek.
Ó, a szám... a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret,
csak - megfojt.

Nézd, én vagyok. Nem egy, nem kettő,
nem három és nem százhuszonhárom.
Egyedül vagyok a világon.

Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. S általam te. Hiába sziszegsz.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy,
nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél.
S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!

Én én vagyok. Én én vagyok. Én én.
S te nem vagy te s nem vagy ő sem.
Pénz vagy. Hiába sziszegsz!

Én én vagyok, én én vagyok,
megőrülök,
én én vagyok, én én...
megcsúszom a végén!

Én én vagyok magamnak,
s neked én te vagyok.
S te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.

Ó, hadd leljem meg végre honnomat!
segíts vigasztaló, pillangó gondolat!

Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell,
érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyü szél sodorja, száll.
Érik bennem, kering a halál.

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik.
Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja
ég bennem, riaszt a világ.

Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj.
Porfelhőben a nyáj. Porkoszorús katonák.
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.

Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég!
Emelj fel emlék!

Lélek vagyok. Élni szeretnék!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, március 6

Áprily Lajos:

VÁLLALD A SZÓT

Humanisták - mondják. Vállald a szót,
s ha téged illet, csak kiáltsd oda:
A bigottság embert ölt, milliót,
az emberiesség nem ölt soha!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

MÁRCIUS, II

Álltam tavaszsugáron ég alatt,
Kelő vetések zöldje tarkitotta
Az új életre ébredő vidéket;
Fejem fölött egyhangú károgással
Gyors szárnyalású varjúhad repült
Észak felé.
Az erdő hallgatott.
A természetnek nem volt bája még,
De már a mennybolt fényes tükörében
Halvány mosollyal nézdelé magát,
Mint rózsatestét a gyermekleány.

Álltam tavaszsugáron ég alatt.
A szívem mélyén halk zsongás fakadt
- mint nyári éjen nyárfalomb között -,
A hosszú téli éjszakák ködétől
Fakult lelkemmel átéreztem újra
A megváltó, dicső megújhodást.
S már-már kinyílt az ajkam, hogy kiáltsam
Ujjongó szívből: Üdvözlégy tavasz!

Ekkor az ifjú, zöldelő vetésből
Pacsirta szállt a fényes ég felé.
Dalolt, dalolt. S amint emelkedett,
Szemmel követtem versenytársamat.
És nem lehettem féltékeny reá:
Úgy éreztem, szivemből száll a dal,
Hálát rebegni a kelő tavasznak,
Amely az alvó nagy természetet
Sziven csókolta s új életre hívta.
És megcsókolta fáradt lelkemet,
Hogy érezzem parányiságomat,
És rügyben, szellőben, sugárban
Rajongva újra megcsodálhatom
Az istenség örök, dicső hatalmát.

Az út mellett szántóvető paraszt
Hajtotta, verte fáradt ökreit
S vadúl káromkodott.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

MADARAK ZENÉJE

Kertünk ma hangos tengelic-tanya,
az erdőn pintyszó cseng és cinkeszó,
csetteg, de már nótát indítana
a barkás fűzön egy hevült rigó.
A mandulafán víg szajkó rikolt.
A zöld harkály ívelve látogatja
fáink törzsét, de még egyet se szólt.
Vajon milyen rémségre tartogatja
az őrült tavaszi sikolyt?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, február 28

Orbán Ottó:

A FIASTYÚK FELÉ

Tavasz, tavasz, te gyönyörű,
ezer arcú és örömű,
javíthatatlan lázadó,
aranyjelvényes véradó,
békeszerző és békebontó,
vizet árasztó, szelet ontó,
téged köszöntsön énekem,
bár sok jót nem hozol nekem,
csak újabb ideggyulladást
és változékony fronthatást,
melytől zsibbadtan szédülök,
míg naphosszat fotelemben ülök,
őrhelyemen, honnét el nem futok –
az is nagy szó, ha csoszogni tudok!

Hanem a lélek szabad és merész,
mit neki betegség, érvek, józan ész,
a romház test roncshalma alól
az ifjúság eszelős szózata szól,
hogy lényege szerint az ember nem az, ami
itt készül sárrá mállani,
de valami több, valami más,
az anyagban feszülő szárnycsapás,
amitől a fotel s aki benne ül,
mocorogni kezd és fölrepül,
s látja a földi UFO-figyelő,
hogy a semmiből egy tűzgömb tör elő,
és oda tart, hol a Fiastyúk kotlik –
ha közben egy fekete lyukba nem botlik.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Jorge Luis Borges:

ÚJABB KÖLTEMÉNY AZ AJÁNDÉKOKRÓL

Köszönetet szeretnék mondani
az okok és okozatok isteni labirintusának
a változatos teremtményekért,
melyek benépesítik e különös világot,
az értelemért, mely örökösen
a labirintus térképéről álmodik,
Heléna arcáért és Odüsszeusz kitartásáért,
a szerelemért, amiben úgy látunk másokat,
ahogy az istenség láthatja őket,
a kemény gyémántért és a lágy vizért,
az algebra pontos kristálypalotájáért,
Angelus Silesius misztikus érméiért,
Schopenhauerért,
aki talán ismerte a világ megfejtését,
a tűz lobogásáért,
amit emberfia nem nézhet ősi borzongás nélkül,
a kaobafáért, a cédrusért és a szantálért,
a kenyérért és a sóért,
a rózsa rejtélyéért,
amely színt termel, bár sose látott színt,
1955 néhány napjáért és esteléért,
a durva pásztorért, aki a síkon
terelgeti a barmokat s a hajnalt,
a montevideói reggelért,
a barátság művészetéért,
Szókratész utolsó napjáért,
a szavakért, amiket
két kereszt között
válthattak egy alkonyon,
az Iszlám álmáért, amely ezer és egy
éjszakán át kitartott,
s azért a másik álomért, amely a poklot,
a tisztítótűz tornyait
s a diadalmas mennyeket bejárta,
Swedenborgért,
aki az angyalokkal társalgott London utcáin,
a bennem találkozó
ősi titkos folyamokért,
a nyelvért, amelyet századokkal ezelőtt beszéltem Northumbriában,
a szászok kardjáért és hárfájáért,
a tengerért, ezért a tündöklő pusztaságért,
amely ismeretlen dolgok titkos jegye
s a vikingek sírfelirata,
az angol szavak zenéjéért,
és a német szavak zenéjéért,
az aranyért, mely felragyog a versben,
a tél eposzáért,
egy sose olvasott könyv címéért: Gesta Dei per Francos,
a madárnál ártatlanabb Verlaine-ért,
a kristály prizmáért és a bronz nehezékért,
a tigris csíkjaiért,
San Francisco és Manhattan égbenyúló tornyaiért,
a texasi reggelért,
a sevillaiért, aki az Erkölcsi Levél-t szerezte,
s akinek, óhajtása szerint, nem ismerjük a nevét,
a córdobai Senecáért és Lucanusért,
akik a spanyol nyelv előtt
megírták az egész spanyol irodalmat,
a sakk bizarr geometriájáért,
Zénón teknőcéért és Royce atlaszáért,
az eukaliptuszfa orvosság-szagáért,
a nyelvért, amely bölcsességet tud tettetni,
a felejtésért, amely eltörli vagy megmásítja a múltat,
szokásainkért,
melyek megkettőznek és igazolnak minket, mint a tükör,
a reggelért, amely a kezdet igézetével kecsegtet,
az éjszaka sötétségéért és asztronómiájáért,
a többiek bátorságáért és boldogságáért,
a jázminokban vagy egy régi kardban
hirtelen megérzett hazáért,
Whitmanért és Szent Ferencért, akik már megírták a költeményt,
a tényért, hogy a költészet kimeríthetetlen
és elvegyül a teremtmények összességével
és sosem fog eljutni utolsó soráig
és minden ember számára más,
Frances Haslamért, aki bocsánatot kért fiaitól,
hogy oly sokára hal meg,
az álmot megelőző percekért,
az álomért és a halálért,
ezekért a titkos kincsekért,
a meghitt ajándékokért, amiket nem is említek,
a zenéért, mely az idő titokzatos alakja.

(Fordította: Somlyó György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Jorge Luis Borges:

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
- ezekből áll talán a költemény.

(Fordította: Somlyó György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

KISS JÓZSEFNEK

Öreg poétám, te kis szürke ember,
Az októberi bús alkonyaton,
Amint itt gubbasztunk égő szemekkel,
Életed titkán csügg gondolatom.

Ó mennyi dallamtól zsongott a lelked,
Hogy szórta szíved fényét, melegét.
Örök tavasznak illata belengett,
Örök hír szárnya csattogott feléd.

Pogány mámortól hányszor ittasultál,
E kurta élet hány tapsot adott
És mennyi gyászt, kudarcot és lemondást,
Meddő borongást, tenger bánatot.

Mégis szívedben bizton élt a sejtés,
Hogy a te dalod nem halkul soha.
Hogy benne fog ujjongani, zokogni
A jövendőség gyásza, mámora.

Fejedre hinté közöny és gyűlölség
S a szálló idő az örök telet,
Ó de szívedben százszor színesebben
Bontja rügyét a tündér kikelet!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, február 25

Kosztolányi Dezső:

NAPLÓJEGYZET EGY HAVAS REGGELEN

Láttad, ki járkált itt az éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
mint egy fehér festőmüvész,
mint orfeumi csepürágó,
ki szappanhabbal fest tükörre,
úgy jött a hó, ez a kiváló,
öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyílt,
festett mesét, havas idillt,
besurrant ide és oda,
akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
megőszült százezer kalap,
úgy hogy a száraz és poros
elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel, tiszta hó,
nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
a fájó földön téli vatta,
langyos meleg serked alatta,
bebársonyozza az ereszt,
kabátunkon gyémántkereszt,
száll és csengettyüz lebegőn
az éles kristály-levegőn.
Az utcasárnak tiszta krém,
a kolduscondrán drága prém,
az égből bőkezűn lehint
boát, marabut, hermelint,
most mint nyolcsarku csillag ég,
most karperec, ezüst nyakék,
most egy csiklandó pici rost,
a tél fehér rózsája most,
nappal sportpálya, éjjel édes
fehéren égő, enyhe mécses,
nyugodt derengés. Ropogó
fehérség. Édes rokokó.
Kegyes és fínom, néha mókás,
a kocsis is - allonge-parókás.
A kültelek most egy nagy asztal
terítve hófehér damaszttal
s az éj cukrozza kényeként
a sárt, mint cukrászsüteményt,
hideg, fehér törött cukorral,
úgy önti a cukrot csuporral
és minden édes és fehér,
ameddig csak a szem elér,
cukros a rét, az út, a ház,
cukros a lámpavas, a gáz,
cukros a házak teteje,
a göröngy cukros gesztenye,
a sár is mézzel van sodorva,
s a szemétdomb hódítva, halkan,
rokokó fehérben, aranyban,
úgy állt, mint lakodalmi torta.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, február 22

József Attila:

ÉS KERESSÜK AZ IGAZSÁGOT

Lábunk elkophat hónaljig,
Sej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.

Nincsen batyunk, csak az agyunk,
Betyárkodó Ábel vagyunk,
Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
Gondolatunk az ördögé,
Lelkünket meg Isten fogja
Sziklaszántó ostorosba.

Hogyha tél van, hát didergünk
S nem is tudjuk, hogy didergünk,
Szemünk, fülünk lefagy együtt,
Lázas szóval melengetjük,
Nem hálunk soha árnyékban,
Zsebünkben is csak szándék van,
Magunk vagyunk: a kenyerünk,
Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
Ínség, asszony nem bir velünk,
Északnak meg délnek megyünk,
Koldusokkal parolázunk,
Ott a tanyánk, ahol ázunk,
Összenőtt már a két kezünk
S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
Nagy éhünk van s nem éhezünk,
Mindig korábban érkezünk,
Szájunkra a jövő hágott,
Kiáltunk emberebb világot,
Szeretetet, szabadságot,
Szél a lábunk, arcunk áldott,
Nézünk minden követ, ágot,
Ahol utat ki se vágott,
Sej haj, dallal, jó vigasszal,
Asztaltalan szómalaszttal
Keressük az igazságot.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket