2009. február 28.

Orbán Ottó:

A FIASTYÚK FELÉ

Tavasz, tavasz, te gyönyörű,
ezer arcú és örömű,
javíthatatlan lázadó,
aranyjelvényes véradó,
békeszerző és békebontó,
vizet árasztó, szelet ontó,
téged köszöntsön énekem,
bár sok jót nem hozol nekem,
csak újabb ideggyulladást
és változékony fronthatást,
melytől zsibbadtan szédülök,
míg naphosszat fotelemben ülök,
őrhelyemen, honnét el nem futok –
az is nagy szó, ha csoszogni tudok!

Hanem a lélek szabad és merész,
mit neki betegség, érvek, józan ész,
a romház test roncshalma alól
az ifjúság eszelős szózata szól,
hogy lényege szerint az ember nem az, ami
itt készül sárrá mállani,
de valami több, valami más,
az anyagban feszülő szárnycsapás,
amitől a fotel s aki benne ül,
mocorogni kezd és fölrepül,
s látja a földi UFO-figyelő,
hogy a semmiből egy tűzgömb tör elő,
és oda tart, hol a Fiastyúk kotlik –
ha közben egy fekete lyukba nem botlik.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Jorge Luis Borges:

ÚJABB KÖLTEMÉNY AZ AJÁNDÉKOKRÓL

Köszönetet szeretnék mondani
az okok és okozatok isteni labirintusának
a változatos teremtményekért,
melyek benépesítik e különös világot,
az értelemért, mely örökösen
a labirintus térképéről álmodik,
Heléna arcáért és Odüsszeusz kitartásáért,
a szerelemért, amiben úgy látunk másokat,
ahogy az istenség láthatja őket,
a kemény gyémántért és a lágy vizért,
az algebra pontos kristálypalotájáért,
Angelus Silesius misztikus érméiért,
Schopenhauerért,
aki talán ismerte a világ megfejtését,
a tűz lobogásáért,
amit emberfia nem nézhet ősi borzongás nélkül,
a kaobafáért, a cédrusért és a szantálért,
a kenyérért és a sóért,
a rózsa rejtélyéért,
amely színt termel, bár sose látott színt,
1955 néhány napjáért és esteléért,
a durva pásztorért, aki a síkon
terelgeti a barmokat s a hajnalt,
a montevideói reggelért,
a barátság művészetéért,
Szókratész utolsó napjáért,
a szavakért, amiket
két kereszt között
válthattak egy alkonyon,
az Iszlám álmáért, amely ezer és egy
éjszakán át kitartott,
s azért a másik álomért, amely a poklot,
a tisztítótűz tornyait
s a diadalmas mennyeket bejárta,
Swedenborgért,
aki az angyalokkal társalgott London utcáin,
a bennem találkozó
ősi titkos folyamokért,
a nyelvért, amelyet századokkal ezelőtt beszéltem Northumbriában,
a szászok kardjáért és hárfájáért,
a tengerért, ezért a tündöklő pusztaságért,
amely ismeretlen dolgok titkos jegye
s a vikingek sírfelirata,
az angol szavak zenéjéért,
és a német szavak zenéjéért,
az aranyért, mely felragyog a versben,
a tél eposzáért,
egy sose olvasott könyv címéért: Gesta Dei per Francos,
a madárnál ártatlanabb Verlaine-ért,
a kristály prizmáért és a bronz nehezékért,
a tigris csíkjaiért,
San Francisco és Manhattan égbenyúló tornyaiért,
a texasi reggelért,
a sevillaiért, aki az Erkölcsi Levél-t szerezte,
s akinek, óhajtása szerint, nem ismerjük a nevét,
a córdobai Senecáért és Lucanusért,
akik a spanyol nyelv előtt
megírták az egész spanyol irodalmat,
a sakk bizarr geometriájáért,
Zénón teknőcéért és Royce atlaszáért,
az eukaliptuszfa orvosság-szagáért,
a nyelvért, amely bölcsességet tud tettetni,
a felejtésért, amely eltörli vagy megmásítja a múltat,
szokásainkért,
melyek megkettőznek és igazolnak minket, mint a tükör,
a reggelért, amely a kezdet igézetével kecsegtet,
az éjszaka sötétségéért és asztronómiájáért,
a többiek bátorságáért és boldogságáért,
a jázminokban vagy egy régi kardban
hirtelen megérzett hazáért,
Whitmanért és Szent Ferencért, akik már megírták a költeményt,
a tényért, hogy a költészet kimeríthetetlen
és elvegyül a teremtmények összességével
és sosem fog eljutni utolsó soráig
és minden ember számára más,
Frances Haslamért, aki bocsánatot kért fiaitól,
hogy oly sokára hal meg,
az álmot megelőző percekért,
az álomért és a halálért,
ezekért a titkos kincsekért,
a meghitt ajándékokért, amiket nem is említek,
a zenéért, mely az idő titokzatos alakja.

(Fordította: Somlyó György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Jorge Luis Borges:

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
- ezekből áll talán a költemény.

(Fordította: Somlyó György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

KISS JÓZSEFNEK

Öreg poétám, te kis szürke ember,
Az októberi bús alkonyaton,
Amint itt gubbasztunk égő szemekkel,
Életed titkán csügg gondolatom.

Ó mennyi dallamtól zsongott a lelked,
Hogy szórta szíved fényét, melegét.
Örök tavasznak illata belengett,
Örök hír szárnya csattogott feléd.

Pogány mámortól hányszor ittasultál,
E kurta élet hány tapsot adott
És mennyi gyászt, kudarcot és lemondást,
Meddő borongást, tenger bánatot.

Mégis szívedben bizton élt a sejtés,
Hogy a te dalod nem halkul soha.
Hogy benne fog ujjongani, zokogni
A jövendőség gyásza, mámora.

Fejedre hinté közöny és gyűlölség
S a szálló idő az örök telet,
Ó de szívedben százszor színesebben
Bontja rügyét a tündér kikelet!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 25.

Kosztolányi Dezső:

NAPLÓJEGYZET EGY HAVAS REGGELEN

Láttad, ki járkált itt az éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
mint egy fehér festőmüvész,
mint orfeumi csepürágó,
ki szappanhabbal fest tükörre,
úgy jött a hó, ez a kiváló,
öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyílt,
festett mesét, havas idillt,
besurrant ide és oda,
akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
megőszült százezer kalap,
úgy hogy a száraz és poros
elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel, tiszta hó,
nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
a fájó földön téli vatta,
langyos meleg serked alatta,
bebársonyozza az ereszt,
kabátunkon gyémántkereszt,
száll és csengettyüz lebegőn
az éles kristály-levegőn.
Az utcasárnak tiszta krém,
a kolduscondrán drága prém,
az égből bőkezűn lehint
boát, marabut, hermelint,
most mint nyolcsarku csillag ég,
most karperec, ezüst nyakék,
most egy csiklandó pici rost,
a tél fehér rózsája most,
nappal sportpálya, éjjel édes
fehéren égő, enyhe mécses,
nyugodt derengés. Ropogó
fehérség. Édes rokokó.
Kegyes és fínom, néha mókás,
a kocsis is - allonge-parókás.
A kültelek most egy nagy asztal
terítve hófehér damaszttal
s az éj cukrozza kényeként
a sárt, mint cukrászsüteményt,
hideg, fehér törött cukorral,
úgy önti a cukrot csuporral
és minden édes és fehér,
ameddig csak a szem elér,
cukros a rét, az út, a ház,
cukros a lámpavas, a gáz,
cukros a házak teteje,
a göröngy cukros gesztenye,
a sár is mézzel van sodorva,
s a szemétdomb hódítva, halkan,
rokokó fehérben, aranyban,
úgy állt, mint lakodalmi torta.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 22.

József Attila:

ÉS KERESSÜK AZ IGAZSÁGOT

Lábunk elkophat hónaljig,
Sej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.

Nincsen batyunk, csak az agyunk,
Betyárkodó Ábel vagyunk,
Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
Gondolatunk az ördögé,
Lelkünket meg Isten fogja
Sziklaszántó ostorosba.

Hogyha tél van, hát didergünk
S nem is tudjuk, hogy didergünk,
Szemünk, fülünk lefagy együtt,
Lázas szóval melengetjük,
Nem hálunk soha árnyékban,
Zsebünkben is csak szándék van,
Magunk vagyunk: a kenyerünk,
Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
Ínség, asszony nem bir velünk,
Északnak meg délnek megyünk,
Koldusokkal parolázunk,
Ott a tanyánk, ahol ázunk,
Összenőtt már a két kezünk
S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
Nagy éhünk van s nem éhezünk,
Mindig korábban érkezünk,
Szájunkra a jövő hágott,
Kiáltunk emberebb világot,
Szeretetet, szabadságot,
Szél a lábunk, arcunk áldott,
Nézünk minden követ, ágot,
Ahol utat ki se vágott,
Sej haj, dallal, jó vigasszal,
Asztaltalan szómalaszttal
Keressük az igazságot.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

József Attila:

BESZÉL A TEJ

Csöpp, gyenge, csetlő-botló reggel.
Guggolok lim-lomok között.
Lágyan elülünk, komoly szemmel.
Ájtatosak a teli köcsögök.

Alszom s a világ szelíd máza
alélva sárgul szívemen.
Várok a Dolgos Óriásra.
S vár sonka, kolbász, kamra hűsiben.

Vár föld és gyár - óh éhes, jösszte!...
(A tömött tejszín megremeg,
álmában érinti csöpögve
a bajusztörlő, tuskódad kezet.)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

EGY RÜGY A NAPHOZ

Örök fény, mit akarsz velem?
Mondd, mért csaltál elő
A fénynemjárta jótékony homályból?
Aranyfogóval mért kényszerítettél
Elhagyni bűvös rejtekhelyemet?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Öntudatlanság alvó éjjeléből
Felsajgó öntudatra
Riasztón mért vertél fel engemet?
Azt akarod, hogy levél legyek,
S reményzöld ruhám' átüsse a jég,
Ha forró május tikkadt alkonyán
Hirtelen, tompán megdördül az ég?
Azt akarod, hogy levél legyek,
És nyári napok gyötrelmes során
Megbarnítson majd perzselő heved,
S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?

Vagy talán abban nyugodjunk mi meg,
Mi hervadásra ítélt levelek,
Hogy forró, gyilkos órán árnyat adtunk
Valakinek, ki megpihent alattunk?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Reményik Sándor:

ÖTVÖSMUNKA

Hozzám jő valaki
És azt mondja nekem:
"Ezt a versedet nagyon szeretem,
Mert megtaláltam benne magamat,
A hitemet, az igazságomat." -
És rám szegezi ragyogó szemét.

És jő a másik, aki elveti,
Vagy megveti az előbbi hitét.
De hozzám mégis, ő is így beszél:
"Helyettem mondottad ki az igét."

Néha gyűlölik egymást mérhetetlen',
De bennem együtt vannak mind a ketten,
Tudatlan, akaratlan szeretetben.

Mert én vagyok a foglalat,
Mely minden arcról egybegyüjti
Az ős testvér-vonásokat.
És én vagyok az ötvözet,
Amelyben tűz a vízzel összefér,
S a híd vagyok, mely átvezet,
S a sarkoktól a trópusokig ér.

És én vagyok, ki az ellentmondások
Minden dárdáit a szívembe mártom.
Ott elnyugosznak mozdulatlanul.
- A vérem árán, - egymással, egymáson.

Ó elszakadt már sok reményem szála,
De egy reményem szála nem szakad:
Kibékíteni egy-egy költeményben
Egy pillanatra a világokat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 14.

Népdal

CSILLAGOK, CSILLAGOK

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.
A szegény legénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat a szegény legénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Dsida Jenő:

VOLT

Kincses ládáimat
zuhanó pöröllyel szétzúzom
Váraim tornyát dörgő ágyúval
szétlövetem
A romokra ülök
gondolkodni az életemről:
Milyen furcsa volt!
Két nagy lila szem volt,
melyre ráeresztem
pilláimat.
Méh volt:
méze volt, fulánkja volt.
Rózsa volt:
illata volt, tövise volt.
Gyertya volt:
fénye volt, füstje volt,
Milyen furcsa volt!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Dsida Jenő:

KOPOTT ÁLOM

Lelkemet mintha messzire sodornák
régi borongó, ismerős dalok,
mikor zenél a monoton eső
és felsírnak a csobogó csatornák.

Ázottan néznek egymásra a hársak,
végigfakul a lila nyári köd
a szekfű-szagú színes kerteken,
s a folyókák cikcakkos gödröt ásnak.

Most nincs, ahol az ablakot kitárnák.
Úgy merednek a házak mereven,
mint sok-sok nyirkos hideg álmodó,
s minden lépésre cuppognak a járdák.

Fekete felhők játszanak az éggel,
s vállamon komor, fekete köpeny:
borzongva, fázva összeszorítom,
mintha valami kincset rejtenék el...

Nagy álmot rejtek, szomorút, kopottat
(jaj csak valaki észre ne vegye!),
- és a lombok közt zizeg az eső
és kalapomon csendesen kopogtat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 8.

Radnóti Miklós:

ÁLOMI TÁJ

Clemens Brentano emlékének

Ha az éjszaka korma lecsöppen,
Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben
csillagkoszorúit az éj.

Ha a hold feje vérzik az égen
s gyürüző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.

S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadtszivü fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.

Majd hirtelenül tovalebben,
nagy szárnyakon úszik az álomi táj;
sodródik a felleges égen ijedten
egy féleleműzte madár,

s a magány szelidebb a szivemben
s rokonabb a halál.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

HAJNAL

A tegnapot most váltja föl a holnap.
Sötéten silbakolnak még a fák.
Az út köves, házszegte pusztaság.
Utolsó fénye húny a csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.
Némán söpörnek. Ködbe vész a por.
Halk hamvazás dereng az ég alól.
A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,
A szín, a hang - dóm és gyár büszke orma
Az égbe barnul és dalolni kezd.

Harang és kürtő szólal, a siket,
Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 6.

Szabó Lőrinc:

SZÁMADÁS

Kik gyötörtek meg leggonoszabban?
Az emberek.
Legjobb gyönyöreidet kik adták?
Az emberek.
Mit tehetsz most? Szíved, agyad egyre
rendetlenebb!
Mit tehetek? Késő van. Lehajtom
a fejemet.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2009. február 4.

Orbán Ottó:

A MAGYAR NÉPDALHOZ

Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,

de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;

dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:

katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.

Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.

Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:

gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki a lepra.

Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,

benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,

s nincs múlt, jelen sem jövendő,
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket