szombat, február 28

Juhász Gyula:

KISS JÓZSEFNEK

Öreg poétám, te kis szürke ember,
Az októberi bús alkonyaton,
Amint itt gubbasztunk égő szemekkel,
Életed titkán csügg gondolatom.

Ó mennyi dallamtól zsongott a lelked,
Hogy szórta szíved fényét, melegét.
Örök tavasznak illata belengett,
Örök hír szárnya csattogott feléd.

Pogány mámortól hányszor ittasultál,
E kurta élet hány tapsot adott
És mennyi gyászt, kudarcot és lemondást,
Meddő borongást, tenger bánatot.

Mégis szívedben bizton élt a sejtés,
Hogy a te dalod nem halkul soha.
Hogy benne fog ujjongani, zokogni
A jövendőség gyásza, mámora.

Fejedre hinté közöny és gyűlölség
S a szálló idő az örök telet,
Ó de szívedben százszor színesebben
Bontja rügyét a tündér kikelet!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

4 megjegyzés:

  1. Judit, ezt a verset Neked találtam! :)

    VálaszTörlés
  2. Ez is nagyon tetszik˘!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Emigy, üdvözöllek és nagyon örülök, hogy sikerült pár kellemes percet szereznem a versekkel. :)
    Gyere máskor is, szeretettel várlak a kedves verseimmel együtt! :))
    (Ha jól sejtem, tudom ki bújik meg a név mögött, örültem az emilkéknek! :) Ha tévednék, akkor az előbbi mondat természetesen törölve.)

    VálaszTörlés
  4. Drága Borka, nagyon köszönöm. Juhász Gyula verse nem csak hogy gyönyörü, hanem teljesen elkapja Kiss József személyét, életét és a verselési nyelvezetét. Ezt a bravúrt már megtette a "Nefelejcs Kiss József sírjára" címü versében, amely szintén ott található a kíváló blogodban.

    VálaszTörlés