csütörtök, december 30

Újévi köszöntő

ADJON ISTEN MINDEN JÓT

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, december 25

Juhász Gyula:

BETLEHEM

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, december 20

Ady Endre:

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Ady Endre:

SZELÍD, ESTI IMÁDSÁG

Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,
Nyomorék szívemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek,
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza, az ajkam: (Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csöndes
éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, viselj
gondot rám, ámen.)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, december 18

Reményik Sándor:

CSENDES CSODÁK

Melitskó Saroltának

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, december 6

Zelk Zoltán:

MIKULÁS

Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó,
nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,
fújhat már a szél,
nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.

Körülötte égi fák,
rajtuk csillagok,
lámpást tart a holdvilág,
fényesen ragyog.

Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
„Jó, hogy itt vagy Mikulás,
gling, giling-galang!”

Ablakba tett kiscipők,
várják jöttödet.
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?

„-- Hoztam, bizony, hoztam én,
hisz itt az idő,
nem marad ma üresen
egyetlen cipő!...”

Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, november 27

Paul van Ostaijen:

TÚLLÉPTEM AZON A HATÁRON...

Túlléptem azon a határon,
Ahol minden normális ember
Meg kell, hogy álljon.
Egy barátom tudtomra adta,
Hogy nem ügyeltem a rendes - szerinte helyes - útvonalra.

De a sors - vagy ki? - így akarta,
Mert nekem a rendkívülit tartogatta.
A sorsom, nem én vagyok szokatlan.
Barátaimnál láttam a vágyat
Szép szerelemre új tavaszban.

De az én szerelmem
Őszi estén keletkezett,
Nagy szerelmem a város szélén
Messzi ligetben, mikor elhagyták az emberek - a rendesek.

Hideg télen nőtt naggyá szerelmem,
Mikor csak nagyon szép virágok nőnek.
Ezért szerelmem végtelenül szép,
Bár - barátom sajnálatára - ez sem mondható követendőnek.

(Weöres Sándor fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, november 24

Jan van Nijlen:

TÁJKÉP

A bükkök rőtes, őszi fényben álltak
kék tenger előtt, rezzenéstelen.
Izzott az alkony, s levelek szitáltak
aranyában ezerszám, nesztelen.

Csönd, béke volt... De szűnös-szűntelen
búcsúdal szólt a napsütötte ágak
közül, hol mondhatatlan édesen
csivitolt a délre húzó madárhad.

Majd éj lett. A dal megszűnt. Felnyögött
a szél. A víz tompán csapkodni kezdett.
Az első csillag sárgásan villogott.

S a homályban egyszerre megjelentek
szigorúan, komoran a halászok
japán árnyképei a nád fölött.

(Rónay György fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, november 13

Fodor Ákos:

XÉNIÁK

(14)

ÉN kacagtató történeteket tudok rólad,
TE tudod mozgatni a fülét.
Ő a megtévesztésig híven utánozza magát.
MI ügyesen használjuk a többesszámot.
TI sikerrel álcázzátok kiléteteket.
ŐK a legválságosabb helyzetekben is
férfias önuralommal viselik el
minden bajomat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, október 30

Juhász Gyula:

ÖRÖK VISSZHANG

Most tűnnek már elém e régi utcák,
Hogy bontogatják a vén házakat.
Most érzem én vén házak mélabúját,
Hogy rám merednek a vak, tört falak.

Ó most tudom, mi volt nekem e tájék,
Hogy romban, porban, holtan itt hever.
Elmúlik már a tűzfal és az árnyék,
Melyet borongós álmomra vetett.

Most érzem, mily szép volt az esti óra,
Mikor kiskocsmák kékes ablakán
Kiszűrődött a lámpafény, a nóta
S lassan kihúnyt a téli táj haván.

Az elmúlásban hirtelen kicsendül
A dolgok mélyén alvó dallam is
S szívünkben tovább zeng minden, mi eltünt,
Ha lemondón, fájón és halkan is!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, október 27

Nagy László:

DIÓVERÉS

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, október 8

Mahatma Gandhi:

Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, október 6

Illyés Gyula:

OKTÓBER 6

Kezét – mert ő ölt, maga a király –
egy nép arcába törölte bele.
Nem volt e földnek Petőfije már!
Így kezdett lenni Ferenc Józsefe.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, szeptember 26

Áprily Lajos:

GESZTENYELOMB

Terítve fekszik, szőkén, szerteszéjjel.
Tévedt sugár sárgítja színeit.
Egy huncut szél, kis garabonciás,
beront s szőnyegre szőnyeget terit.
Nézem. Pedig megtréfál majd az éjjel:
azt álmodom, hogy egy faóriás
betemet sűrűn szőkeszín levéllel.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, szeptember 22

Csukás István:

EZ A TÁNYÉRKÉPŰ SZEPTEMBERI HOLD

Ez a tányérképű szeptemberi hold
álmos kíváncsisággal követ, reggel
tejért ballagunk a boltba, azután
kiülünk a tópartra, nézegetjük a vizet,
lassan átmos őszi nyugalma, neki
az arcát tükörben, nekem a lelkemet,
bámulunk lustán a nyár után, nagy
tarka lepkeszárny, hova tűnt, majd azon is
elmerengünk, hogy mivé lesz ez az őszi
zűrzavar, hiába tudjuk, fel sose fogjuk,
majd leborotválja a tél a vízből
kiálló sörtét, torzsat, holdat, zűrzavart,
a hegy mögött már feni fagy-élű kését.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, szeptember 16

Kányádi Sándor:

VOLNA MÉG

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről és földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kányádi Sándor:

FELEMÁS ŐSZI ÉNEK

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, szeptember 10

Képes Géza:

NEM

Néma üvöltésbe szorult tiltakozás,
ez vagyok:
minden ellen, ami hazug, nagyképű máz
vagy gonosz mag, nem nagyobb
mint egy pici fekete pont,
kiterjedése nincs, mégis létezik
a rémuralomba tudja fogni a
föld teremtményeit.

Minden él, mozog, a kőszikla is,
felmered vagy lelapul;
még a halott is, amint felbomlik és
új életekké alakul:
földbe, növénybe költözik át,
állatba, emberbe megint -
Folytonos igazságtevés a
teremtés törvénye szerint.

A másvilág nem túlvilág, nem!
Innen-világ: a valóság,
hol nyilt tenger, öblök, szigetek
várják a vágyak hajósát.
Aki akarja, csak maradjon meg
a képzelt túlvilágnál,
hol hüdött mosolyba merevedik
egy műanyag-világtáj.

Elakadt az időben, aki
tökéletesnek tartja magát:
önmagából szobrot csinál,
bebalzsamozott mumiát.
Aki él: más lesz, megint más
számtalan fokon át:
felhőkben és hullámverésben
leli meg rokonát.

A kő is változik, de a
kövület már soha:
belezárva sok-százezeréves
pók, páfrány, egy láb nyoma;
ezek a moccanatlanba már
örökre belekövültek -
De messze néz, derüsen mosolyog
a meg-nem-merevült hegy.

A szél, a mindenség kifutója
nemcsak virágport röpit:
viszi-hozza, szerteszét szórja
a fák gondolatait.
De az se baj, ha a fölborzolt földre
szélcsend hálója hull:
a fák raja magába mélyed -
tünődik szótlanul.

Eljön a nap, mikor az ember,
a hegy, a viz, fa és szél
úgy fog össze és úgy beszél majd
együtt mint test és vér.
Míg ezt irom, a citromfámra
villan fürkészve szemem:
biztat, hogy akik leszerelnének,
vágjam szemükbe: „Nem!”

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, szeptember 6

Faller János:

HAJNALI JÓZANSÁG

Hajnal felé - lehetett tán fél három-
Felébredtem. Felriasztott az álom,
egy álom, mellyel vadul hadakoztam
valami sötét odúban, sarokban,
párnám cibálva, takaróm lerúgva,
egy feneketlen kút mélyére hullva
ahol egy sosem-látott szörnyalak
szorongatta fuldokló torkomat…

Felugrottam, kutatva szerte-széjjel,
s az alvajárók kábult reflexével
rágyújtottam. Az erkélyre kiálltam,
hogy a megszokott panorámát lássam.

Nem pihegett, némán aludt a város,
Nacíria
-ha tetszik: Béjaia-
hidegen fénylett a lámpák sora
a kikötőben és a boulvardon.

A szememből végleg kiszállt az álom.

Számoltam a hajnali rémületben
A pulzusom lehetett tán száznegyven
s mint éji tolvaj, kit váratlan tetten
ér a felébredt gazda,
úgy álltam ott, kábán, megriadva.

Köd szállt – s én fel, a csillagokra néztem,
Félig álomban, félig már ébren
s mint, akinek a múlt határain túl
lavinaként emléke mind megindul
és rázúdul, a jelent elsodorva,
ami addig volt, a múltja, sorsa,
míg ragyogott fenn és lenn a sok láng itt,
őt idéztem, a költőt, Kosztolányit,
aki egy rég beomlott balkonon
így állt, cigarettázva, a költő-rokon,
s rádöbbent, hogy a végső állomás
felé indulva már valami más
csoda tárul itt a szemünk elé:
a felismerés, az öregeké…

Körülnéztem
A csend-bélelte afrikai éjben,
sors-igazító csillagok alatt.
Mögöttem benn, a szoba anya-melegében
Moccanatlanul aludt feleségem,
Olyan békében, mit csak álom ad.

És akkor, ott, abban a pillanatban
Átlobbant rajtam a felismerés,
Hogy már valóban öreg lettem és
Attól, mi van, milyen távol szakadtam
-és hogy immár végleg magam maradtam.

Kihez szólhatok még, kihez kiáltsak?
Hová lettek a barátok, a társak?
A dombról már lefelé ballagok,
Süvítenek felettem a napok.
Nem várhatok már semmilyen csodára
-készülnöm kell a végső számadásra.

Mint látomás, úgy vonult el az égen
Az életem, ötvenvalahány évem:
megcsúfolt hitek, szikkadt szenvedélyek,
torz káprázatok, makacs tévedések
és a láng, mely oly lobogva égett,
hogy most is vakít még, ha visszanézek…

Ha számba veszem ma, hogy mi maradt még,
Amiről tán szívesen számot adnék,
látom, tudom, hogy egyre kevesebb:
eltékozoltam, lám az éveket.

Ma már tudom mi fontos és mi számít.
Nem hiszem már a szerelem csodáit;
Hamis próféták, kókler messiások
Szónoklata többé már sosem ámít;
Egyre kevesebb már, mit megcsodálok:
Lassan a dolgok lényegére látok.

Hiába hívom, idézem a múltat:
zászlóim kifakultak.
Megkopott a hit, megviselt a hűség
- s halmozódik bennem a keserűség…

Mert más a világ. Akármerre nézz szét,
más lett a törvény, más a Mérték
s devalválódott minden érték,
amiben hittem valaha,
amit vallottam valaha,
amit hirdettem valaha –
és én egy evakuált égnek
kiálthatom a miértet…

Ha volna még, amiért égjek!
De nincs már miért harcba szállnom:
Lomtárba került minden álmom
s hiába várok kakasszóra,
ez a kora hajnali óra
rádöbbent, hogy hiába keresgélek,
kudarc hirdeti, merre jöttem,
lángnyelv már nem lobog fölöttem:
elveszett belőlem a Lélek
s hitem kiégett.

Pedig hogy hittünk – én s a nemzedékem!
Nekünk jelent meg a csillag az égen
s követni véltünk hívó szózatot…
Hogyan vágtuk sutba a tegnapot!
Hittük: repítenek
Új égboltok felé fényes szelek,
építeni új hazát, nemzetet
s hogy megforgatjuk az egész világot!

Hiába volt szabadság, szerelem,
mert csapdába csalt a történelem:
torz diktátorok, fennkölt renegátok
árnyékában hunytak a lobogások.
Hányan haltak meg helyettem és értem!
Köd-alakjukat ha még felidézem
ma is elönti arcomat a szégyen…

Hányszor is tévedt tévutakra lábunk!
Mi mindenért kiálltunk
-és mi mindent kiálltunk!

Meakulpázva hiába kiáltunk:
torkunk berekedt, megrokkant a hátunk.
Van-e még, aki szóljon
Védelmünkre – van-e ki igazoljon?
Bűnbánatunk gyötrelmes töredelmét
Menteni van-e mentség?

Aláaknázott táj a lelkünk:
aknazáron át meneteltünk
mi több mint ötven éven át.
Hányszor vártuk és hogyan a csodát!

Ma már tudjuk, hogy nincsenek csodák.

Hűvös szél támad. Jön a pirkadat.
A hegyen túl készülődik a nap.
A kikötőben, mint neon-lidércek,
hunyorognak a fények.
Lassan felszáll a köd
s az öböl felett, mint megtépett fáklya
az éjszakának, szétfoszlik a pára.
Kutya ugat, egy gépkocsi zörög,
ébred a város. Megindul az élet.
A számonkért emlékek lavinája
Visszazúdul az elmúlt éjszakába.

Készülj hát te is, készülődhetsz, lélek.
Nézd: felragyognak a reggeli fények
az öböl vizén s megrezzen a pálma,
ahogy a tengeri szél megcibálja.

Elhangzott az ítélet.
Legyen erőm, hogy véle szembenézzek!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

kedd, augusztus 3

Faller János:

HAJNALI KONCERT

Utoljára tán húszéves koromban
jártam így a hajnali parkon át,
valami régi kisvárosban,
hallgatva a rigó dalát,

kadenciáit, trioláit,
fel-felujjongó füttyszavát,
mely olyan édes, olyan tiszta
volt, mint maga az ifjúság.

Bizony, több mint tíz éve ennek
s most, hogy megint a pirkadat
kísér át a park fái közt és
ébredeznek a madarak,

és felharsan a rigó füttye,
épp úgy mint akkor, az a dal
ujjong most, feledhetetlen,
trillázó, örök-fiatal

dallamával körülbecézve,
megsimogatva a szívem,
úgy, hogy magam egy percre újra
vidám diáknak képzelem.

Igen: ez a dal, ez a drága
rigófütty mit sem változott,
ugyanazok a trillák szállnak,
ugyanazok a futamok,

fáradhatatlan kedvvel fújja
a virtuóz kis énekes
- és én hallgatom szívdobogva,
szinte félve, hogy vége lesz.

Még egy ujjongó és kitartott
füttyszó – és elszáll a madár.
A hajnali koncertnek vége.
A nap kezdődik: munka vár.

De ma, míg járok jobbra-balra,
itt hallom egész napon át
zengeni szívemben az
ujjongó kis rigó dalát.

Valamire lám megtanított
a rigószavú pirkadat
- s egy napra újra fiatalnak
s boldognak érzem magamat.

1959
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, július 28

Szilágyi Domokos:

BECSÜLD, HALANDÓ

Becsüld, halandó, amíg élek,
szavaim halandó becsét.
Két ember közt legrövidebb
út az egyenes beszéd.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, július 12

Szentmihályi Szabó Péter:

MAGYAROK

Találkozhatnánk százévente
mondhatnánk még mindig ugyanaz
újjáépült a rossz erősödött a gyenge
s újabb hazugságokba szökött az igaz

Ünnepeink még nagyjából a régik
de a koreográfia már kifinomult
kik egykor tették ma azok nézik
s bohóc jelenen mulat a múlt

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, július 9

Weöres Sándor:

MAJDNEM SZONETT

Húszéveskori önmagunkkal
ha találkoznánk negyvenévesen:
irigyelnénk, vagy megpofoznánk.

Aki tegnap voltál:
ma már nem te vagy,
Aki holnap léssz:
ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi
egy életté a folyamatos halált.

Mert meghal szünetlen
az én, meg az énre az én,
a bennem sületlenebb én,
a velem okosabb én,
a rajtam kopottabb én, meg én...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, július 8

Weöres Sándor:

BOLDOGSÁG

'A férfi'

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

'A nő'

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, június 26

Petőfi Sándor:

ARANY LACINAK

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe',
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge.
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, június 23

Takács Zsuzsa:

ELTÉKOZOLT ESÉLYEM

Már nem halok meg fiatalon,
ez hát az egyik eltékozolt esélyem.
Döntéseimet nem menti tapasztalatlanság,
tapasztalt vagyok, érett a pusztulásra.
Már nem latolgatom, mi lett volna okosabb,
és többé nem szégyellem magam.
Nem foglalkoztatnak az önérzet sebei.
Egyre több dolog van,
amit nem tettem volna meg azelőtt,
és minden testvéribb és teljesebb.
Megértéssel bánok e gyönge testtel, ami az enyém,
titkos sétáinkon nyugodtan megérintelek.
Nem tudom már lassan értelmét a félelemnek,
bátor és személyes vállalkozásnak tetszik a halál,
de nem türelmetlenkedem, mint régen.
Nem akarom, hogy mindenki szeressen.
Még ismerem a kiújuló seb sajgását,
hogy végleg búcsúzunk, és velünk a nyelv,
utolsó ékszerünk, a föld alá temetve.
De reggel érzéketlen ébredek, és múló
betegségnek gondolom az este rémlátásait.
Örülök egyre fénytelenebb szememnek,
bőröm fáradtságának, hangom kopásának.
A rónák végtelenje fölváltja a hegyeket.
Lehet, hogy ijesztő, de szabadabb vagyok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, június 10

Kányádi Sándor:

SÓHAJTÁS

Kútnak lenni volna jó
utas-itatónak,
diófának vagy a fán
füttyentő rigónak.

Rigófüttynek volna jó,
lenni bár egy hangnak,
jönni-menni volna jó
akárcsak a harmat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

CSAK EGY VIRÁG

Megállították: van jelvény a mellin?
Csak egy virág - mást nem mutathatok.
Reátámadtak: guelf-e vagy ghibellin?
Bátran felelte: - Én költő vagyok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, június 4

John Wooden:

Ne azzal mérd magad, amit eddig elértél, hanem azzal, amit elérhettél volna képességeiddel.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kartal Zsuzsa:

VALLOMÁS AZ IFJÚSÁGRÓL

1.

Napkeresőnek indultunk még mi is.
Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.
Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt
megállítani a halált,
a halált, - amelyben pedig nem hittünk.
Emeletes ágyakban beszéltük meg.
És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
Hidegvízben úsztunk, és énekeltünk,
és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
és felhevülten ittuk a hideg vizet, nem is ihattuk másképp,
mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk. Valamikor még befogadtuk egymást.
Valamikor zavarban voltunk, ha barátainknak vallani akartunk,
nem voltak titkaink.
És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk, de a szerelem sem volt
titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
komolysággal - de csak így - bárki bármikor beszélhetett.
És boldogok voltunk, mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
nem anyáink szolid - érzelgős körítéseit,
nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
Igent és nemet mondtunk.

2.

Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
aki ellenünk szólni mert.
A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
résztveszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk.
Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
volt az, mondtuk, had örüljön.
És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt
és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem
fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek.
Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak
szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék lesz,
meg piros, meg sárga.
És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.

3.

Mikor kezdődött?
Mikor tanultuk meg, hogy árt a nap, hogy védekezni kell
ellene napszemüveggel meg napolajjal?
Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza egymástól szédelegve a félelemtől?
Mióta vagyunk elárulhatóak?
Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni,
és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.
És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert
kerülgetni kell a malteros ládákat.
Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.
Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők,
akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma,
mint amilyenek mi leszünk nemsokára,
de bennünket sem érdekel,
mert már nem fontos más karikásszemű egyedülléte.
Ilyenkor elmegyünk.
Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz.

4.

A szerelemről ironikus mosollyal beszélünk,
és folyton arról beszélünk,
pedig nincs is szerelem, csak valami sivár pótlék,
két másnemű reménytelen összeborulása egy alig világított szobában,
ahol ha akarnánk se találnák meg egymást,
de nem is akarják.
És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten felszisszen,
ha ráállunk,
és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük, és mégis mindig csak több lesz.
Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis,
meg hogy tulajdonképpen,
meg hogy talán fontolóra kéne venni.
És ha zenét hallgatunk egyedül tesszük,
mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van, emlékezünk és szégyelljük magunkat.
És ha egyedül vagyunk, mert nem merjük megfogni egymás kezét,
csak derekát.
És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.
Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek,
akiktől nem félünk és csodálkozunk,
hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni,
mint napevő mohóságunkat.
És egyes szám első személyben beszélünk mindig,
a többesszámot mintha elfelejtettük volna.
És mégis féltem az életem,
pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, június 3

Tamkó Sirató Károly:

BÍZTATÓ

Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, június 2

Weöres Sándor:

HA A VILÁG RIGÓ LENNE

Ha a világ rigó lenne,
kötényemben ő fütyülne,
éjjel-nappal szépen szólna,
ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,
be se férne kötényembe,
kötényem is honnan volna,
ha egész világ rigó volna.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szabó Lőrinc:

GYANÚTLAN PERC

No de ilyet!… A kávéházban
írtam, dolgoztam csöndesen,
s egyszerre csak, ahogy levettem,
kigyulladt a szemüvegem:

felrobbant! Tán a cigarettám
gyújtotta meg, vagy a gyufa,
tudja a jó ég… És hogy égett!
hogy sistergett! hogy lőtte a

füstöt magából!… Hamarabb, mint
ahogy elmondani tudom,
végigkanyargott a futó láng
a fekete kaucsukon,

a görbe száron, körül-ette
a két üveges karikát,
és mire vízbe hajítottam,
már csak azt, ami épp kiállt,

csak azt menthettem meg: a többi
ellobbant, akárcsak a fény,
s a két lencse mint két üvegpénz
feküdt a pohár fenekén.

Egy pillanat… Hogy a keservit!…
Felugrottam, s kicsit bután
és csodálkozva nézelődtem
az eltűnt szemüveg után:

mi történt itt tulajdonképpen?
Álmodtam az egész tüzet?
De épp a látásom, a mankó,
szemem mankója, az veszett,

az veszett el: egy-két arasz csak,
aztán már homály a világ:
pincérek szaladtak felém és
én, mint valami ködön át,

úgy mozogtam, oly tétován és
bizonytalan, vagy mint akit
lefegyvereztek: éreztem, hogy
az élet rámzsugorodik…

S mást is éreztem, azt, hogy íme
egy mozdulat hogy tőrbe ejt,
hogy gyanútlan sorsunk elé mily
bolond csapdákat nyit a perc,

hogy váratlan erők, kalandok,
titkok lesnek ránk mindenütt,
éreztem az autót, amely már
megvan és egyszer majd elüt,

a csöndet, amelyből halálos
golyó süvít ki, az időt,
a kanócot, mely láthatatlan
ég a közelgő vész előtt:

ezt éreztem… S bosszúsan mentem
át a szomszéd üzletbe… Ott
új keretet a két üvegpénz
s a szemem új mankót kapott –

és most megint az asztalomnál
ülök, töprengve csöndesen,
hogy egy nyomorult perc mikor
robbantja fel az életem.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, május 22

Kozma László:

KEGYELEM

A kegyelmet egészben kapod,
Átélheted, vagy megtagadhatod.
De nem választhatsz töredék-hitet:
Lerombolod, ha föl nem építed.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Dsida Jenő:

EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL

Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hivtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörü szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyujtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Ur áll mögöttem.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, május 20

Váci Mihály:

SARKCSILLAGOM, SZÜLŐFÖLDEMEN

Gyermekkorból ittmaradt felhőket
álmodnak felettem az egek.
Jegenyék lángját szítják a szellők,
A könnytől ki óv meg engemet?

Szülőföld! E modern korban csúfság
éri azt, kinek még fogain
recseg a hazai homok kvarca.
Titkolom rólad-kelt álmaim.

Tengereken, világokon túlra
vágynak a súlyuk-vesztett szivek.
Pedig mit az ember itthon elveszt,
földön, égen nem lelheti meg.

Hazám édes gravitációja!
Csak vonzásod adhat súlyt nekem!
Hová mennék? Határaid közt is
milyen nehéz meglelni helyem!

Mi lennék, ha te is elengednél?
Szülőföld, hazám - sarkcsillagom!
Csodálok minden csillagot, holdat,
de csak tehozzád igazodom!

Éj van. Nem látom, csak hallom őket:
- sírva húznak vándormadarak.
Vágyik, vergődik, sóhajt az ember,
lázadozik - s mégis hű marad.

Hulló csillag hív, csal vadlúd-ének;
van, ki már rakétán menekül.
Leborulok. Szívem melegíti
a Földet, mely lassan, egyre hűl.

1957
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, május 13

Kormos István:

ÁLOM

Elaludt egy fűszál hegyén
éhségiben három szegény,
szemükön rét csöndje legel,
futkorásznak álmuk egén.

Kiflit rág az egyik szegény,
perecet a kisebb legény,
a harmadik előttük áll:
cipó van a feje helyén.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, május 12

Mécs László:

VÁD- ÉS VÉDŐBESZÉD

Én, Mécs, Isten szavának trombitája
s mint költő, élő lelkiismeret:
szétkürtölöm most minden égi tájra,
hogy vannak züllött ifjú emberek,
kikből nem lesz se szent, se honfi hős!
S e fiúkért valaki felelős!

A kis királyfit rajongástul égve
nagy mesterek védték a bűn elől,
grófok, bárók s a pápa őszentsége
is érdeklődött hogyléte felől
– s ezekre nem vigyázott lelki csősz!
E fiúkért valaki felelős!

E fiúknak nem volt gyerekszobájuk,
hol mese-forrást rejtnek a zsaluk,
lakásuk volt egy rossz szagú muszáj-lyuk,
hol több család csókolt, pörölt, aludt!
Vagy ólban nőttek s rájuk tőrt az ősz.
E fiúkért valaki felelős!

Vagy műhelyekben, forgáccsal, csirizzel
kavart habarcs volt álom-malterük.
Az ételükben ember-jóság-ízzel
nem találkoztak, bár az ég derűt
szült, mert Istennel viselős!
E fiúkért valaki felelős!

Pofozta őket mester, gazda, béres
s rugdalta a kikent, kifent segéd:
sokszor volt lelkük s hátuk alja véres,
bőrük tetveknek vacsora s ebéd.
A csontjuk vitriolos s nem velős.
E fiúkért valaki felelős!

Csak ezt hallották mindég: „te gazember”,
s ha többen voltak, akkor: „csőcselék”,
irigy ebek a dús koncokkal szemben
s a háborúban ágyútöltelék!
Üvöltni kell, bár közhely, ismerős:
e fiúkért valaki felelős!

Nem tudnak semmit ők a Bibliáról
s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok!
S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!
Kinél szurony s arany van: az erős!
E fiúkért valaki felelős!

Rothasztó testi-lelki rossz koszokból
nem hámozta ki senki kincsüket
s zenghet a jóság száz angyal-torokból,
fülük az ég szavára már süket.
Szívük gennyes, szemük nézése bősz.
E fiúkért valaki felelős!

Ezeknek az lesz majd a messiásuk,
ki forradalmat, pénzt és nőt ígér,
a Múlt hulláján tánc lesz, kurjongatásuk
világ-lángok között a Holdig ér.
Jön a Halál, a mindent elnyelős:
ítélet lesz s valaki felelős!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, április 26

József Attila:

BOSSZÚSÁG

Azt hiszik, ha ők karikáznak,
Te legalább is frászkarikával fogsz karikázni
S elvégre már tudhatnád,
Ha csőstül is ömlenek panoptikumokba,
Az egészségügyi muzeum csak fontosabb.
S ha jó is a holdas éjszaka,
Azért inkább kell nappal a napvilág.
Kutya dolog a népekkel törődni?
Magaddal törődni még kutyább
S végeredményben mégis egyre megy.
Regélni fogsz úgyis, az itéletnapig,
Mert nincs jogod befogni a szádat,
Ameddig csak foszlik belőle a szó,
Épp, mint karácsonykor a parasztkalács.
Most azért csak dühöngd ki magad,
Mondd el párszor könnyülő, igaz szívvel:
Fene, aki megeszi!
Mert a csorba ekevasakat
Immár igazán kicserélhetnék.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, április 25

Juhász Gyula:

TEMETÉS

Aranyosan és feketén döcög
Szent Mihály lova őszi fák között.

Az emberek megnézik csendesen,
Ki az, akinek útja végtelen?

És tovább mennek, mert az élet int,
Majd egyszer ők is jönnek erre mind.

Majd egyszer, ó, de addig áll a harc
És vár a győzelem, vagy a kudarc.

Majd egyszer, ó, de addig nem lehet
Sokat időzni a halál felett.

Menni, sietni és rohanni kell,
Versenyt röpülni még a többivel.

Csak egy gyerek s egy költő, két gyerek
Bámulja még tovább a szekeret.

A költő lelkében egy húr remeg
És rajta egyszerre fölzengenek

A végtelenség és a semmiség.
A gyermek is fölsóhajt: Ó, mi szép!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 21

Kaffka Margit:

RÜGYEK

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, -
Itt benn vár, - pihen.
- Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
- És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
- Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan - nagyranő.
- Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, - reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Tóth Árpád:

MADÁRCSICSERGÉS...

Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár fut végig.

Igen,
A fák nem nőnek az égig.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Lányi Sarolta:

VALAMI HALK VIRULÁST...

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, április 16

Popper Péter (1933-2010)

A BELSŐ UTAK KÖNYVE
(részlet)

„Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk.”

"Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei."

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, április 11

József Attila:

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. nov. 21.

Ezt a verset már régebben is beírtam ide a blogba, de a Költészet Napján, József Attilára emlékezve, gondolom, elnézhető nekem, hogy a versek közül az egyik legkedvesebbel ünnepelek.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 7

Képes Géza:

AZ ÉLET ÚTJA

Az egyszeregyet
be lehet magolni.
Az élet
nem egyszeregy.
Hol a túlvilág
s hol folyik
az a
sötét víz
mely a Felejtés
országa
felé
visz?

A kéz megpihenhet
nem pihen az agy -
Próbáljon csak megállni
akár egy pillanatra:
az élet
gúnyosan
szórja fejedre
a kihűlt gondolatokat
mint haszontalan hamut.

Felállsz a székről
indulnál valamerre.
Valahol
utak nyílnak
miket nem ismersz.
Mégis
mint a holdkóros
elindulsz
remélve
hogy senki se
szól
rád
s nem zuhansz le
a mélybe -

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, április 3

Kozma László:

VÖRÖSBEGY

A legenda így szól: egymásra talált a
Krisztus és a legkisebb madárka.
Mert a madár azon a fán lakott
Melyből készítették a kereszt-ácsolatot.
És akik az ő fészkét leverték
A keresztet egy megtört vállra tették.
A szikla-úton keringett felette
S a nehéz fát a szárnyával emelte.
Erejénél nagyobb volt a szándék -
Megérzi a Krisztus, és tovább lép.
S hogy megfeszítve ajkai sebesedtek
A madárka csőrében hozott egy vízcseppet.
A Krisztus ekkor a madárra tekintett
Bólintott, s torkára egy vércseppet hintett.
Vércseppet, mely lecsordult a tövis-koronáról
De megváltás lett, vigasz és öröm-zápor.
S a szürke tollú apró verebecske
A Feltámadást dalolta attól kezdve.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, március 29

Szabó Lőrinc:

TAVASZ ELÉ

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, március 28

Gérard de Nerval:

ÁBRÁNDOZÁS

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék... az alkony ép megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, húnyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn ép egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém...
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most emlékszem én!

(Fordította: Radnóti Miklós)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Charles Baudelaire:

AZ ALBATROSZ

Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
mely egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést.

A költő is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.

(Fordította: Tóth Árpád)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket