hétfő, április 26

József Attila:

BOSSZÚSÁG

Azt hiszik, ha ők karikáznak,
Te legalább is frászkarikával fogsz karikázni
S elvégre már tudhatnád,
Ha csőstül is ömlenek panoptikumokba,
Az egészségügyi muzeum csak fontosabb.
S ha jó is a holdas éjszaka,
Azért inkább kell nappal a napvilág.
Kutya dolog a népekkel törődni?
Magaddal törődni még kutyább
S végeredményben mégis egyre megy.
Regélni fogsz úgyis, az itéletnapig,
Mert nincs jogod befogni a szádat,
Ameddig csak foszlik belőle a szó,
Épp, mint karácsonykor a parasztkalács.
Most azért csak dühöngd ki magad,
Mondd el párszor könnyülő, igaz szívvel:
Fene, aki megeszi!
Mert a csorba ekevasakat
Immár igazán kicserélhetnék.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, április 25

Juhász Gyula:

TEMETÉS

Aranyosan és feketén döcög
Szent Mihály lova őszi fák között.

Az emberek megnézik csendesen,
Ki az, akinek útja végtelen?

És tovább mennek, mert az élet int,
Majd egyszer ők is jönnek erre mind.

Majd egyszer, ó, de addig áll a harc
És vár a győzelem, vagy a kudarc.

Majd egyszer, ó, de addig nem lehet
Sokat időzni a halál felett.

Menni, sietni és rohanni kell,
Versenyt röpülni még a többivel.

Csak egy gyerek s egy költő, két gyerek
Bámulja még tovább a szekeret.

A költő lelkében egy húr remeg
És rajta egyszerre fölzengenek

A végtelenség és a semmiség.
A gyermek is fölsóhajt: Ó, mi szép!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 21

Kaffka Margit:

RÜGYEK

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, -
Itt benn vár, - pihen.
- Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
- És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
- Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan - nagyranő.
- Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, - reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Tóth Árpád:

MADÁRCSICSERGÉS...

Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár fut végig.

Igen,
A fák nem nőnek az égig.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Lányi Sarolta:

VALAMI HALK VIRULÁST...

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, április 16

Popper Péter (1933-2010)

A BELSŐ UTAK KÖNYVE
(részlet)

„Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk.”

"Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei."

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, április 11

József Attila:

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. nov. 21.

Ezt a verset már régebben is beírtam ide a blogba, de a Költészet Napján, József Attilára emlékezve, gondolom, elnézhető nekem, hogy a versek közül az egyik legkedvesebbel ünnepelek.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, április 7

Képes Géza:

AZ ÉLET ÚTJA

Az egyszeregyet
be lehet magolni.
Az élet
nem egyszeregy.
Hol a túlvilág
s hol folyik
az a
sötét víz
mely a Felejtés
országa
felé
visz?

A kéz megpihenhet
nem pihen az agy -
Próbáljon csak megállni
akár egy pillanatra:
az élet
gúnyosan
szórja fejedre
a kihűlt gondolatokat
mint haszontalan hamut.

Felállsz a székről
indulnál valamerre.
Valahol
utak nyílnak
miket nem ismersz.
Mégis
mint a holdkóros
elindulsz
remélve
hogy senki se
szól
rád
s nem zuhansz le
a mélybe -

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szombat, április 3

Kozma László:

VÖRÖSBEGY

A legenda így szól: egymásra talált a
Krisztus és a legkisebb madárka.
Mert a madár azon a fán lakott
Melyből készítették a kereszt-ácsolatot.
És akik az ő fészkét leverték
A keresztet egy megtört vállra tették.
A szikla-úton keringett felette
S a nehéz fát a szárnyával emelte.
Erejénél nagyobb volt a szándék -
Megérzi a Krisztus, és tovább lép.
S hogy megfeszítve ajkai sebesedtek
A madárka csőrében hozott egy vízcseppet.
A Krisztus ekkor a madárra tekintett
Bólintott, s torkára egy vércseppet hintett.
Vércseppet, mely lecsordult a tövis-koronáról
De megváltás lett, vigasz és öröm-zápor.
S a szürke tollú apró verebecske
A Feltámadást dalolta attól kezdve.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket