2011. március 19.

Faller János:

***

Csikorgó napjaim futószalagján járva,
ahol az agy kifárad, ahol a szív kiég,
amikor a szabadság kapuit már kitárja,
hallgatom a vigaszt: a rigók énekét.

Hajnalban, hat felé, harmatos pirkadatban,
álmaim zeg-zugos útjait járva még,
hallom: a bodzafán megint rigódal harsan
s idézi régenvolt éveim reggelét.

Tudom, napjaim homályba hullnak már
s meg-megbotlik szívem, az örök zaklatott,
lapjait sebesebben pergeti rám a naptár
s ritkulnak benne a pirosbetűs napok.

És mégis, mégis: a rigódal hallatára
a lélek újra s újra felszárnyal, nyugtalan.
Nehéz fizetni bár: ez az emlékek ára
- és újra fogadom: nem adom meg magam.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2 megjegyzés:

rhumel írta...

Szép vigasz, hát igyekezzünk általa is megvigasztalódni:) Rigó a kertben, szabadság a lélekben mindig jelen vannak. (A többi meg, próbáljunk átnézni felette?!)

Borka írta...

Ez a vers szó szerint és átvitt értelemben is sokat mond nekem, jó hogy rátaláltál véletlenül(?) - szerintem nincsenek véletlenek. Ez üzenet volt Neked, nekem és sokunknak... Köszönöm Édesapádnak.
Igen, azt a belső szabadságot senki és semmi nem veheti el! Amíg hallom a rigó énekét..., és igen, "nem adom meg magam."