2011. szeptember 3.

Kányádi Sándor:

HARMAT A CSILLAGON

Megjártam bár a történelmet,
konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
kinek apja hiába magyarázza,
hogy nem labda a hold,
konok, ki ha százszor meglakolt,
százegyedszer is a könyörtelen
igazat keresem.
Ez a kenyerem.

A boldogság tört szárnyú madara
vergődik a tenyeremen;
a boldogság tört szárnyú madarát,
mely évezredek óta
röppen fel s hull alá,
nekem kell fölrepítenem.

Vergődtem, vergődöm magam is,
– megviseltek a hosszú századok –;
szétosztom minden örömöm,
a bánatomon is osztozzatok.

Ó, szép szavak barokkos balzsama, –
ne hosszabbítsd a kínjaim!
A féligazság:
múló novokain.
Az egyenes beszéd,
nekem csak az a szép.

Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
Ezért tart engem a társadalom.

Labda a hold! S ha netán el nem érném,
harmat leszek, harmat e csillagon,
hogy fényemtől is fényesebbnek
lássák a földet a
szomszédos égitestek.

S ha elszólít a Nap,
nyugodt lélekkel mondják:
tócsákkal nem szövetkezett,
liliomok fürödtek benne,
úgy tűnt el, amint érkezett.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2011. szeptember 1.

Emily Dickinson:

A LÉLEK SAJÁT TÁRSAT VÁLASZT...

A lélek saját társat választ.
S ajtót betesz.
Őnéki már a majoritás
Kívül reked.

Nem mozdul, hogyha hintó áll meg
A kapunál,
Nem mozdul, hogyha császár térdel
Lábainál.

Tudom, hogy egyet választott csak,
Az volt övé,
Aztán figyelme héját zárta,
Akár a kő.

(Fordította: Károlyi Amy)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Emily Dickinson:

MINT BÁNAT, ÉSZREVÉTLENÜL...

Mint bánat, észrevétlenül
Elmúlt a nyár megint.
Oly érzékelhetetlenül,
Hűtlenségnek se tűnt.
Nyugalom áradt szét,
Mint rég jött alkonyon,
Vagy mint ha délután a táj
Magányosan borong.
Korai est köszönt be,
Idegen virradat,
Mint menni vágyó vendég,
Kit bánt, ha nem marad.
S így, bár hajó se vitte,
Nem röpítette szárny,
Nyarunk a szépség bűvkörébe
Átsiklott könnyedén.

(Fordította: Tábor Eszter)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Emily Dickinson:

TOLLAS KIS JÓSZÁG A "REMÉNY"

Tollas kis jószág a „remény”,
Lelkünk ágára ül,
Fújja szövegtelen dalát,
És sosem némul el,

S legjobban orkánban hallani:
S ugyan ádáz vihar,
Mit túl nem zeng e sokakat
Melengető madár.

Fagyos földön hallgattam őt
És távol tengeren,
De tőlem morzsát sose kért
Végínségébe sem.

(Fordította: Tótfalusi István)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket