2012. december 24.

Tóthárpád Ferenc:

ANGYALOKRA KÖD SZITÁL

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok

- Térjetek be jó vándorok,
szárnyatokra köd szitál!
Karácsonykor értetek is
lobban a négy gyertyaláng!

- Térjetek be, s mondjátok el,
Kisjézusunk merre jár!
A sok kedves kisgyermekre
minden házban rátalál?

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. december 6.

Kányádi Sándor:

BETEMETETT A NAGY HÓ

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

FEKETERIGÓ

Ablakomban nagy a hó, halihó! -
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó! -
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. december 5.

Tóthárpád Ferenc:

ERRE CSÖRÖG A DIÓ

Felhőt szánt a szánkó talpa,
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács van.

Előtte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok...

Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
"Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!"

"Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok."
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. november 26.

Jacques Grévin:

MI AZ ÉLET?

Mi az élet? Szabad porond ez a világ,
hol aki szerepét szép ügyeskedve játssza,
szenvedélye szerint arcát cserélve-váltva,
mindig sikert arat s ínséget sose lát.

Ki tudva, mi a mód, jól leplezi magát,
s most apródként fut egy király szolgálatára,
majd kész, ha adni kell a bölcset, a tanácsra,
az napról napra mind magasabb polcra hág.

így gyakran látni a színpadon száz alakban
bárót, grófot, királyt ugrálni lankadatlan;
majd egy perc: máris új ripacsnak öltözött,

s a hontalan, aki nem volt biztos felőle,
meddig élhet, ma egy királyfi nevelője,
miután egy kicsit pihent a szín mögött.

(Fordította: Rónay György)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. október 15.

Kányádi Sándor:

VALAMI KÉSZÜL

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. szeptember 28.

Zelk Zoltán:

EZ MÁR AZ ŐSZ

Ez  már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. szeptember 27.

Jékely Zoltán:

MOST, MIDŐN TELJES ÁRVA LETTEM…
    
Most, midőn teljes árva lettem,
mért kell felnőttként cselekednem,
s intéznem, ami éltében a holt
családfő bús kötelessége volt –
    
Mily távoli lelkek sereglenek,
kötözni könnyes gyolcsba friss sebet!
Nem érzik: a gyászban a kegyelet
minden kín közt a legkegyetlenebb!
 
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. augusztus 7.

Török Sophie:

EGY GONDOLAT

A szellem megmozdult, kásás
falai közül felrezzent nyugalmából,
hol dermedt tétlenségben ült, vajudva
köldökre szegezett szemekkel.
Most megmozdult, megrándultak
vas szemöldökei - és verset irt.

Már kész, itt van előtted, korrigálod.
Szomoru vers, méla szinekkel,
analizis lelkedről, mely furcsa
és érthetetlen. Kint dohog a város,
szemben házat építenek, gerenda
zuhan, fürész nyikorog, munkanélküliek
csoportosulnak a sarkon, ingyenebédet
oszt az iskola, az ujruhás gesztenyefák
alatt ujoncok éneklik duhaj fegyelemmel
az uj párt harcragyujtó himnuszát.
Egy gondolat itt az asztalon
többet érne! egy igazi gondolat...
De gondoltál-e már ujat s igazat?
Borongós vagy, s epefájós hangulattal
szinezed hiányérzeted kinjait,
önkinzó mélaság! - szép, de ezt sem
te találtad ki! Minden volt már
egyszer, már mindent elvégeztek
előtted, - ó szellem! nézz hát
tükörbe! Kényes igénnyel utánafested
a napot, és bosszus haraggal
árnyékot dobsz az árnyékokra!

S im, kész müvedet
szemléled elégedetten.

(Megjelent a Nyugat 1940. 09. számában)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. április 28.

Baranyi Ferenc:

KÉK MADÁR - ZÖLD FÁK

                        Kassai Franciskának

A mesebeli madarat
elfogjuk olykor, hogy utána
úgy dönthessünk: legyen szabad.
S szorosan az ablakhoz állva
eresztjük el a messzi ég
felé, mely húzza ismerősen -
s akkor a madár színe kék.
Csak akkor. Mindig eltűnőben.
Nincs más, csak ez a pillanat,
mely tollait kékkel befújja,
hiszen pihéin átszalad
a sugárzó mennybolt azúrja
és hiteti, hogy élni szép:
van Kék Madár, mely visszaszállhat!
S engedek én is kicsikét
az illúzió igazának,
hisz ez a szárnyalás visz el
a boldogsághoz, mert iránya
cikcakkos, tört íveivel
ráröpteti szemünk a fákra,
s meglátjuk végre a csodát,
mit addig is kínált az ablak:
zöldellnek, zöldellnek a fák!

S ez hihetőbb örömet adhat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. április 24.

Bognár Barnabás:

JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE(M)

(Verskollázs kedvenc József Attila verseim egy-egy verssorából)

Hajtsd le szépen a fejedet,
jól tudva már, hogy minden odavan.
Éltem – és ebbe más is belehalt már,
kinek emberhez méltó gondja van.

Elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete
s nem lesz emlék, melyben magamra hagyna –
úgy szállong a semmi benne,
úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Most homályként száll tagjaimban,
mint nagy darab kő, a valóság;
a Föld is már kezd kihűlni alattam,
csak lelkem tép még egy utolsó rózsát.

Alig hallottam sorsomba merülten:
ami van, széthull darabokra;
már nem képzelt ház üres telken –
e költemény szorongó lelkem buboréka.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. április 15.

József Attila:

IRGALOM

Bizony nem voltam én sem az,
akit a családfők kegyelnek.
És időm sem volt - az igaz -
kikönyörögnöm a kegyelmet.

S bár hűvös, örökkévaló
dolgok közt muszáj őgyelegnem,
a palánkok közt szárnyaló
munkát nem lehet elfelednem.

Mit oltalmaztunk, nincs jelen,
azt most már támadóink védik.
Elejtem képzelt fegyverem,
mit kovácsoltam harminc évig.

És hallgatom a híreket,
miket mélyemből énszavam hoz.
Amíg a világ ily veszett,
én irgalmas leszek magamhoz.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. április 3.

Szabó Lőrinc:

IGAZSÁG?

Tudtuk, senki se tehetett mást,
de mert akadtak kételyek,
téged is megkérdeztelek:
mind átvilágítottuk egymást

és egyre újabb adalékok
birtokában még legalább
húsz évig vizsgáltuk tovább,
hogy ki milyen és mi miért volt.

Sajnos, akárhogy átbeszéltük
minden részletét, az egész ügy
egyre megfoghatatlanabb;

s én már azt hiszem, bár tagadjuk,
barátaim, hogy sohse tudjuk
meg egymásról az igazat.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. március 15.

1848. március 15.

" …mindig és mindenütt maguk a polgárok, és pedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala… "

( Táncsics Mihály )

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. március 5.

Petőfi Sándor:

ISTVÁN ÖCSÉMHEZ

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.
Mért nem szeret ugy engem istenem?
Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én
Mily édes-örömest fölmenteném.
Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet
Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd;
Légy jó fiú és gyámolítsad őt.
Vedd vállaidra félig terheit,
S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég...
E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Pistikám!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. március 3.

Ellen Nitt:

AZT HITTEM

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó -
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

(Fordította: Képes Géza)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. február 23.

Wisława Szymborska:

STATISZTIKAI ÖSSZEFÜGGÉSEK

Száz emberből

Mindig mindent tud:
ötvenkettő.

Minden lépésnél habozik:
szinte mindenki más.

Kész segíteni,
ha gyorsan megy:
negyvenkilenc.

Mindig jó,
mert nem tehet másként:
négy – na jó, talán öt.

El tud ismerni, irigykedés nélkül:
tizennyolc.

Ifjan megbotlott
(de már vége):
nagyjából hatvan.

Akivel jobb szóba sem állni:
negyvennégy.

Örökké retteg
valakitől-valamitől:
hetvenhét.

Boldogságra képes:
legfeljebb huszonhárom.

Egymagában ártalmatlan,
tömegben megvadul:
több mint a fele, annyi szent.

Kíméletlen,
ha alkalma nyílik rá:
jobb, ha még nagyjából
sem tudjuk.

Visszatekintve bölcs,
nem sokkal több,
mint előre.

Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
harminc
(bárcsak tévednék!)

Összecsuklik a fájdalomtól
és nem lát reményt maga előtt:
előbb-utóbb nyolcvanhárom.

Igaz ember:
alig harmincöt:

Vagy, ha úgy jobban érthető:
három.

Szánalomra méltó:
kilencvenkilenc.

Halandó:
százból száz --
ez a szám soha nem változik.

(Fordította: Kepes János)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. február 18.

Weöres Sándor:

HA NÉZEM A VILÁGOT

Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. február 4.

Sárközi György:

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
(részletek)

Könyvek között élek.
....................

Sajnos, ma már többször gyönyörködöm a villanyfényben csillogó könyvsorok irodalmár-szivemet melegítő látványában, mint ahányszor kinyitom a könyveket. Mégsem egy hetyke sznob, vagy könyvbútort gyüjtő fatuskó könyvtára ez, - ezeknek a könyveknek mindegyikéhez élmények, kicsi és nagy élmények fűznek, még ahhoz is, amelyiket sohasem olvastam el. Ha körülnézek köztük, megiratlan önéletrajzom néz vissza rám. Másfélezer könyvből másfélezer szikra pattan felém, napok, hónapok, évek s idestova már évtizedek emléklángja lobban ki a lapok közül. Ha megérintek egy-egy régebbi kötetet, vagy tétován végighúzom ujjam egy sor könyv hátán, szinte testileg látom magam, jóval több hajjal és sokkal kevesebb plombált foggal, életem egy-egy letünt korszakában, amelynek valóságát jóformán már csak ezek a könyvek őrzik.

....................

Bizony bőven vannak társai az olvasatlan könyvnek: néha szemrehányón pislognak rám a megpergetett lapok. Mikor lesz időm ezeket mind elolvasni? De vannak bőven bizalmasaim, tanácsadóim, titkaim letéteményesei is: itt vannak a magyar költők gyüjteményes kiadásokban, a szellem-baráti kör Balassitól Tóth Árpádig, s a kortárs-baráti kör könyveinek sora. Itt van egy külön kis könyvtár: a szabadságharc és emigráció irodalma, főképpen egykorú naplók, emlékiratok, amelyeken át hősök és kémek, nagy szellemek és ostoba fickók, politikai naivisták és ravasz rókák egész társadalmával kötöttem szoros ismeretséget.

....................

Minden könyv és minden könyvsor jelent valamit: változó és maradandó érdeklődési köröket, lélekállapotokat és szellemállapotokat, amelyeket levetettem, amelyekből kigyógyultam, vagy amelyekben holtom napjáig sínylődni fogok. Tudom, hogy az irodalom nemcsak életnyilvánulás, hanem betegség is, de az orvosok szerint soká el lehet élni vele. Én könyvekkel kapcsolatban sohasem gondoltam a halálra: a remekművekben és a fércművekben egyaránt tovább élnek íróik s én a körülöttem lévő könyvekben érzem legintenzívebben elmult életemet.

....................

Ha vendégségben vagyok, ha idegen lakásban fordulok meg, lábaim előbb-utóbb maguktól megindulnak és odavisznek a könyvespolchoz, mint ahogy a ló is odatalál mindenütt a jászolhoz. A szalon-műveltség összehordott halmai hidegen hagynak, a díszkötéses sorozatok, amelyeknek dús aranyozásából kiabál az olvasatlanság, feldűhítenek, de néhány rongyos könyv, amelyből egy témával, egy íróval, vagy egy korral való foglalkozás szól felém, mélységesen meghat és föllelkesít. Ha két könyv kerül egymás mellé, amelynek köze van egymáshoz, közöttük meleg vibrálást lehet érezni, ha egy tucat, eleven áramlás támad, amely hasonló a vér píros keringéséhez a testben. Egy szobában, ahol könyv is van, sohasem lehet hideg.

....................

Nyitva legyen tehát a könyv az „élet” előtt s eressze be lapjaira az emberi sors profánabb problémáit? Vagy csukódjon keményen táblái közé az élet süvöltő szelei elől? Magányos hegyi ösvényeken járjon-e az író, vagy a tömeg poros országútján?

Mit lehet erre felelni? Járjon arra, amerre ösztöne hajtja. Ne féltse saruit az országutak porától az, akit odavonz a sorsa, de milyen unalmas lenne, ha a hegyi utakat senkise járná! S ne fitymálják a vándorok egymás tarisznyájának tartalmát. Ne kutassanak a magas utak vándoránál paprikás-szalonna után s ne kívánják, hogy a porbanjáró nektárral csillapítsa szomját.

A „politikát” kitiltani az irodalomból nem lehet. A szociális ösztön éppoly szenvedély, mint a szerelem. S az irodalomban nemcsak gondolatok, hanem szenvedélyek is öltenek formát. Talán nincs is olyan magyar költő, akinek ne volna „politikus” verse, de olyan van s éppen a legnagyobbak között, akinek egyetlen szerelmes verse sincs. Arany Jánosra gondolok. De ahogy a könyvből nem lehet a politikát kitiltani, éppúgy nem lehet tőle megkövetelni se. És semmiesetre sem lehet a politika jelenléte, vagy távolléte értékítélet alapja. A politika szenvedélye is csak anyaga az irodalomnak, étel, amely belehull az író bendőjébe s csak akkor lesz érték, ha vérré válik. Ha csak pang a gyomorban megemésztetlenül, akkor az az írói szervezet nem kívánja az eféle ételt s jobb, ha mielőbb kikúrálja magából.

....................

Késő este van.......... Még a könyveim a polcokon is mintha aludnának - mint csirkék az ágon, sűrűn egymás mellett.

De ha leveszem valamelyiküket s fölütöm, rögtön fölrezzen: s már nem vagyok egyedül. Ha akarom Proust, ha akarom Goethe, ha akarom Homéros beszélget velem. Vagy Vörösmarty szól hozzám izgatott, tépődő, sötét hangján:

Országok rongya! könyvtár a neved,
Dehát hol a könyv, mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Odamegyek az ablakhoz és kinézek a csillagtalan, fekete éjbe. A falakat nem látom már, csak az éjszakát, amely egyformán borul a fél világra. Magyarország, Dunavölgy, Európa, nagyvilág, mi lesz veled? Fáradt vagyok, gondolataim összezavarodnak, barátaim, a könyvek, nem segítenek többé. Egy utcai lámpa ráveti álmos fényét egy kerítésre, amelyet tarka összevisszaságban borítanak el a választásra induló pártok plakátjai. A könyvek által megy-e a világ elébb, vagy e plakátok által? - kérdem magamtól csüggedten. Nincs felelet - de félszédületben, az éjszaka mély csendjében érzem, hogy a világ lassan forog lábam alatt. A világ forog tovább, a falak ismét körém záródnak s a falak mentén mindenütt könyvek zsúfolódnak körülöttem, - könyvek, könyvek.

(Az eredeti és teljes írás megjelent a Nyugat folyóirat 1935. év 4. számában)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. február 1.

Wisława Szymborska (1923-2012) :

EGY SZÓ A LÉLEKRŐL

Van lelke az embernek.
Senkinek nincs szakadatlan
és mindörökké.

Napra nap,
évre év
eltelhet nélküle.

Olykor csak elfészkelődik
a gyermekkor rengéseiben, félelmeiben
hosszabb időre.

Ritkán segédkezik
fáradságos tetteink idején:
bútormozgatáskor,
bőröndcipeléskor,
vagy ha szűk cipőben kutyagolunk.

Kérdőívek kitöltésekor,
húsvagdaláskor
többnyire szabadnapos.

Ezer beszélgetésünk közül
egyetlenegyre ha ellátogat,
és arra sem okvetlen -
szeret hallgatni.
Ha sajdul a testi fájdalom,
titokban lelécel.

Finnyás:
nem szívesen lát minket tömegben, -
fölényünk kicsikarása, érdekeink lármája
undorítja.

Öröm és bánat
az ő szemében nem más-más érzés.
Csak a kettőben együtt
van jelen.

Számíthatunk rá,
ha hosszasan habozunk
és mindenre kíváncsiak vagyunk.

Az anyagi világból
az ingaórát és a tükröt
kedveli: ők serénykednek akkor
is, ha senki nem nézi őket.

Nem mondja, honnan ered,
s hogy majd hová ködlik el,
de vár, vár minden ilyen kérdést.

Úgy tűnik,
nekünk őrá,
neki miránk -
szükségünk van egymásra.

(Fordította: Báthori Csaba)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. január 14.

József Attila:

AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB

Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.

Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.

Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.

1924.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. január 5.

Orbán Ottó:

A DÁN KIRÁLYI FŐSZÁMVEVŐ JELENTÉSE A FORTINBRAS & FORTINBRAS CÉG ÁTVILÁGÍTÁSÁRÓL

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett
könyvlapok

1999

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

2012. január 1.

Ady Endre:

JÖNNEK JOBB NAPOK

Jönnek majd jobb napok is
S egyszer
(Be jó lesz, ki megéri)
Torkig a förtelemmel
S emlékezve
Megállítjuk
A gonosz széditőket,
A tegnapi időket.

És csöndesen megkérdjük:
Milyen halált akartok,
Buta és elnyűtt
Régi, ostoba kardok?
Egyszer,
Tele emlékezettel
Még kérdezni is merünk:
Jönnek még jobb napok is.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket