Weöres Sándor:

DUNA MELLETT

Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre-hajló ágára.

Kettőnket, te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.

Weöres Sándor:

BUBA ÉNEKE

Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygő sugárban
Énekelnék -
Minden este
Morzsára, buzára
Visszaszállnék
Anyám ablakára.

Ó ha szellő volnék,
Mindig fújnék,
Minden bő kabátba
Belebújnék -
Nyári éjen,
Fehér holdsütésen
Elcsitulnék
Jó anyám ölében.

Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem -
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.

Weöres Sándor:

A MEDVE TÖPRENGÉSE

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
- Kibujás vagy bebujás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibujok, vacogok,
ha bebujok, hortyogok;
ha kibujok, jót eszem,
ha bebujok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!

Utassy József:

MOTÍVUM

Küszöbén az estnek

csillagfakadáskor
dalba fog az ember

ha már fáj a sorsa
nagyon szépen fájjon

küszöbén az estnek
csillagfakadáskor

Jorge Luis Borges:

LABIRINTUS

Bent rekedtél. Nem lesz ajtó soha.
Ez az erőd a világegyetem,
nem szimmetrikus, nincs szabálya, sem
titkos középpontja, külső fala.
Hogy kemény utad véget ér, ne várd,
mivel konokul kettéágazik,
aztán konokul kettéágazik
megint. Vasból van sorsod és bírád.
Ne reméld, hogy a bika, aki ember,
s kitől e végtelen kőrengeteg
megtanulta, hogy mi a rettenet,
megrohamoz elsöprő lendülettel.
Nincs. Semmit ne várj. A fenevadat sem
ebben a feketedő szürkületben.

(Fordította:Imreh András)

Tóthárpád Ferenc:

BÁRSONYODBA ÖLTÖZÖM

Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán – ha megfognád a kezemet...

Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy akárhány életen is át…!
Belém a sors kínzó sebet rótt,
De nem felejtem árnyad bársonyát!

Kányádi Sándor:

RELATIVITÁS

- Megállt az idő - mondják,
akik megálltak.
- Rohan az idő - mondják,
akik rohannak.

A várakozónak: végtelen;
a rabnak: mozdulatlan;
a bölcsnek: mély;
az alkotónak: kevés;
emennek: boldog;
amannak: boldogtalan;
kecsegtető és kilátástalan,
satöbbi, satöbbi… csupa
érzelmi hozzáállás.

Einstein fölfedezése nem sokat
változtatott a közfelfogáson.