Török Sophie:

EGY GONDOLAT

A szellem megmozdult, kásás

falai közül felrezzent nyugalmából,

hol dermedt tétlenségben ült, vajudva

köldökre szegezett szemekkel.

Most megmozdult, megrándultak

vas szemöldökei - és verset irt.

Már kész, itt van előtted, korrigálod.

Szomoru vers, méla szinekkel,

analizis lelkedről, mely furcsa

és érthetetlen. Kint dohog a város,

szemben házat építenek, gerenda

zuhan, fürész nyikorog, munkanélküliek

csoportosulnak a sarkon, ingyenebédet

oszt az iskola, az ujruhás gesztenyefák

alatt ujoncok éneklik duhaj fegyelemmel

az uj párt harcragyujtó himnuszát.

Egy gondolat itt az asztalon

többet érne! egy igazi gondolat...

De gondoltál-e már ujat s igazat?

Borongós vagy, s epefájós hangulattal

szinezed hiányérzeted kinjait,

önkinzó mélaság! - szép, de ezt sem

te találtad ki! Minden volt már

egyszer, már mindent elvégeztek

előtted, - ó szellem! nézz hát

tükörbe! Kényes igénnyel utánafested

a napot, és bosszus haraggal

árnyékot dobsz az árnyékokra!

S im, kész müvedet

szemléled elégedetten.

(Megjelent a Nyugat 1940. 09. számában)