GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
(részletek)
Könyvek között élek.
....................
Sajnos, ma már többször gyönyörködöm a villanyfényben csillogó könyvsorok irodalmár-szivemet melegítő látványában, mint ahányszor kinyitom a könyveket. Mégsem egy hetyke sznob, vagy könyvbútort gyüjtő fatuskó könyvtára ez, - ezeknek a könyveknek mindegyikéhez élmények, kicsi és nagy élmények fűznek, még ahhoz is, amelyiket sohasem olvastam el. Ha körülnézek köztük, megiratlan önéletrajzom néz vissza rám. Másfélezer könyvből másfélezer szikra pattan felém, napok, hónapok, évek s idestova már évtizedek emléklángja lobban ki a lapok közül. Ha megérintek egy-egy régebbi kötetet, vagy tétován végighúzom ujjam egy sor könyv hátán, szinte testileg látom magam, jóval több hajjal és sokkal kevesebb plombált foggal, életem egy-egy letünt korszakában, amelynek valóságát jóformán már csak ezek a könyvek őrzik.
....................
Bizony bőven vannak társai az olvasatlan könyvnek: néha szemrehányón pislognak rám a megpergetett lapok. Mikor lesz időm ezeket mind elolvasni? De vannak bőven bizalmasaim, tanácsadóim, titkaim letéteményesei is: itt vannak a magyar költők gyüjteményes kiadásokban, a szellem-baráti kör Balassitól Tóth Árpádig, s a kortárs-baráti kör könyveinek sora. Itt van egy külön kis könyvtár: a szabadságharc és emigráció irodalma, főképpen egykorú naplók, emlékiratok, amelyeken át hősök és kémek, nagy szellemek és ostoba fickók, politikai naivisták és ravasz rókák egész társadalmával kötöttem szoros ismeretséget.
....................
Minden könyv és minden könyvsor jelent valamit: változó és maradandó érdeklődési köröket, lélekállapotokat és szellemállapotokat, amelyeket levetettem, amelyekből kigyógyultam, vagy amelyekben holtom napjáig sínylődni fogok. Tudom, hogy az irodalom nemcsak életnyilvánulás, hanem betegség is, de az orvosok szerint soká el lehet élni vele. Én könyvekkel kapcsolatban sohasem gondoltam a halálra: a remekművekben és a fércművekben egyaránt tovább élnek íróik s én a körülöttem lévő könyvekben érzem legintenzívebben elmult életemet.
....................
Ha vendégségben vagyok, ha idegen lakásban fordulok meg, lábaim előbb-utóbb maguktól megindulnak és odavisznek a könyvespolchoz, mint ahogy a ló is odatalál mindenütt a jászolhoz. A szalon-műveltség összehordott halmai hidegen hagynak, a díszkötéses sorozatok, amelyeknek dús aranyozásából kiabál az olvasatlanság, feldűhítenek, de néhány rongyos könyv, amelyből egy témával, egy íróval, vagy egy korral való foglalkozás szól felém, mélységesen meghat és föllelkesít. Ha két könyv kerül egymás mellé, amelynek köze van egymáshoz, közöttük meleg vibrálást lehet érezni, ha egy tucat, eleven áramlás támad, amely hasonló a vér píros keringéséhez a testben. Egy szobában, ahol könyv is van, sohasem lehet hideg.
....................
Nyitva legyen tehát a könyv az „élet” előtt s eressze be lapjaira az emberi sors profánabb problémáit? Vagy csukódjon keményen táblái közé az élet süvöltő szelei elől? Magányos hegyi ösvényeken járjon-e az író, vagy a tömeg poros országútján?
Mit lehet erre felelni? Járjon arra, amerre ösztöne hajtja. Ne féltse saruit az országutak porától az, akit odavonz a sorsa, de milyen unalmas lenne, ha a hegyi utakat senkise járná! S ne fitymálják a vándorok egymás tarisznyájának tartalmát. Ne kutassanak a magas utak vándoránál paprikás-szalonna után s ne kívánják, hogy a porbanjáró nektárral csillapítsa szomját.
A „politikát” kitiltani az irodalomból nem lehet. A szociális ösztön éppoly szenvedély, mint a szerelem. S az irodalomban nemcsak gondolatok, hanem szenvedélyek is öltenek formát. Talán nincs is olyan magyar költő, akinek ne volna „politikus” verse, de olyan van s éppen a legnagyobbak között, akinek egyetlen szerelmes verse sincs. Arany Jánosra gondolok. De ahogy a könyvből nem lehet a politikát kitiltani, éppúgy nem lehet tőle megkövetelni se. És semmiesetre sem lehet a politika jelenléte, vagy távolléte értékítélet alapja. A politika szenvedélye is csak anyaga az irodalomnak, étel, amely belehull az író bendőjébe s csak akkor lesz érték, ha vérré válik. Ha csak pang a gyomorban megemésztetlenül, akkor az az írói szervezet nem kívánja az eféle ételt s jobb, ha mielőbb kikúrálja magából.
....................
Késő este van.......... Még a könyveim a polcokon is mintha aludnának - mint csirkék az ágon, sűrűn egymás mellett.
De ha leveszem valamelyiküket s fölütöm, rögtön fölrezzen: s már nem vagyok egyedül. Ha akarom Proust, ha akarom Goethe, ha akarom Homéros beszélget velem. Vagy Vörösmarty szól hozzám izgatott, tépődő, sötét hangján:
Országok rongya! könyvtár a neved,
Dehát hol a könyv, mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Odamegyek az ablakhoz és kinézek a csillagtalan, fekete éjbe. A falakat nem látom már, csak az éjszakát, amely egyformán borul a fél világra. Magyarország, Dunavölgy, Európa, nagyvilág, mi lesz veled? Fáradt vagyok, gondolataim összezavarodnak, barátaim, a könyvek, nem segítenek többé. Egy utcai lámpa ráveti álmos fényét egy kerítésre, amelyet tarka összevisszaságban borítanak el a választásra induló pártok plakátjai. A könyvek által megy-e a világ elébb, vagy e plakátok által? - kérdem magamtól csüggedten. Nincs felelet - de félszédületben, az éjszaka mély csendjében érzem, hogy a világ lassan forog lábam alatt. A világ forog tovább, a falak ismét körém záródnak s a falak mentén mindenütt könyvek zsúfolódnak körülöttem, - könyvek, könyvek.
(Az eredeti és teljes írás megjelent a Nyugat folyóirat 1935. év 4. számában)
