Ady Endre:

AZ UTCA ÉNEKE

A szalonoké parfümös rege,
Szilaj és új az utca éneke.

A régi dal: mithosz és diadal,
Véres és bús ének a fiatal.

A szalonokban a könny is hamis,
Az utcán hű az őrült kacaj is.

Amit felbecsül szentre a szalon,
Az az utcán rongy kóta, kusza lom.

Csinált sírások, ravasz kacajok,
Az utca bátran derül és sajog.

A szalon-ének beteg kedv-vidék,
Az utca bátran löki ki szivét.

Ott siratják a mult isteneket,
Itt nekik már rég beesteledett.

Ott tanult, pompás, fölséges karok,
Itt együgyű, de viharos dalok.

Holnap tán égi dal lesz a rege,
De föld-robaj az utca éneke.

Henri Michaux:

TÁJAK

Tájak, békések és kietlenek,
inkább az élet útjának tájai, mint a Föld
    felszinének,
tájai az Időnek, mely lassan, csaknem
    mozdulatlanul s olykor szinte visszafelé
    folydogál.
Rongyok és kitépett idegek tájai.
Tájak, melyek betakarják a sebeket, az acélt,
    a lármát, a rosszat, a kort, a kötelet a nyakon,
    a mozgósítást.
Tájak, amelyek eltörlik a sikolyokat.
Tájak, akár a takaró, amit fülünkre húzunk.

(Fordította: Somlyó György)

Francia népköltés

EGY TISZTA FORRÁS MELLETT

Egy tiszta forrás mellett leültem csendesen.
Oly tiszta volt, megmostam lábam s a két kezem.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy tölgyfa levelével töröltem meg magam,
a legmagasabb ágon cinke szólt hangosan.
    Régen ég a szíved értem, soha nem feledlek el.

Egy másik tölgyfaágon zengett a csalogány,
csak szólj, te kis madárka, ha a szíved vidám.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

(Fordította: Devecseri Gábor)

Jevgenyij Vinokurov:

VADHATTYÚCSAPAT

Nem ment sehogy! Majdnem sírtam dühömben:
nem sikerült a számtanfeladat.
A szövegével volt a baj különben,
úgy szólt, hogy:
"Szállt egy vadhattyúcsapat..."

És kezdtem újra csak, nekibúsultan,
szorzást, osztást...nem mentem semmire.
De amint égő szememet behunytam,
láttam:
ott szállanak, szállanak messzire...

Szállnak, tömött felhők közt messze húzva:
szárnyukon hamvad el az alkonyat.
Hosszú nyakát vezérük hátranyújtja,
szólogatja az elmaradtakat.

Leszállnak inni a kis tavak vizére,
aztán a sereg újra szárnyra kap,
az első-röptű gyengéket segítve,
győzelmesen suhogva szállanak.

Úsznak, szárnyuk az ég-ereszt súrolja,
rokonuk felhő, havas hegytető...

De szép, de szép! Ugyan ki hitte volna,
hogy számtankönyvből röppentek elő?

(Fordította: Rab Zsuzsa)