KALEVALA (részlet)

A HÁRFA EREDETE
(részlet)

...........................

Játszott Vejnemöjnen ujja,
Harsogott a hárfa húrja,
Hegy-völgy zengett, szikla rengett,
Mind a szirtek mennydörögtek,
Habokon kövek görögtek,
A fenyérek vízben úsztak,
Fenyőfák is vigadoztak,
Mezőn tuskók táncot roptak.

Sok Kalevné sógorasszony
Legjavában hímet varrnak,
Nosza mint folyóvíz futnak,
Mint az áradat rohannak.
Ifjú nők nevető szájjal,
Menyecskék mulati kedvvel
A muzsika hallására,
Víg örömnek vallására.

Aki férfi van közelben,
Mind kezében a kalapja,
Aki asszony volt közelben,
Kezét mind a képén tartja,
Lányok szeme könnyel telve,
Fiúk földön térdepelve,
Úgy hallgatják ott a hárfát,
Az örömet úgy csodálják.

Mind egy szájjal esküdöznek,
Mind egy ajkkal lelkendeznek:
„Nem hallottak itt ezelőtt,
Muzsikát ily megbűvölőt,
Mióta süt Isten napja,
Tündököl a hold aranyja.”

Szólt a szépséges muzsika,
Elhallatszik hat faluba;
Nincsen olyan vad semerre,
Hogy az mostan el ne jönne
Hallgatni a szép muzsikát,
A hárfának zengő szavát.

Erdőszerte aki vad volt,
Mind a körmére leguggolt
Húros hárfa hallására,
Víg örömnek vallására;
Légben szárnyon kik repülnek,
Lábok ujjára leülnek,
Vízi hal, temérdek fajta
Kitelepszik mind a partra,
Föld alól a férgek, nyűvek,
Mind a rög fölébe gyűlnek,
Ott forognak, ott figyelnek,
Hogy az édes nótát hallják,
Ős örömnek hárfahangját.

Ott az öreg Vejnemöjnen
Játszódott ám szebbnél szebben,
Hangicsált gyönyörűn, gyöngyen;
Játszott egy nap, másnap újra,
Játszott, csakis egyet falva,
Egyetlenegy övkötéssel.

Mikor otthon játszott egyet,
A fenyőfa-házban zengett,
Még a háztető is rengett,
A palló is csengett-pengett.
Födél dalolt, ajtó búgott,
Mind az ablak vígan zúgott,
A kőkályha izgett-mozgott,
Fütyült a fodorhab-oszlop.

Hogyha erdőn járdalgatott,
Jegenyék közt játszogatott,
Mind a fenyvek lehajoltak,
Fák a dombon megfordultak,
Toboz szertehullt a térre,
Tű pattogott a gyökérre.

Mikor a ligetben járt-kelt,
Avagy az avaron lépdelt,
A ligetek játszadoztak,
Az avarok vigadoztak,
Körbetáncolt a virág is,
Hajlongott a zsenge ág is.

(Fordította: Vikár Béla)