Csukás István:

CSILLAG, VONAT, TÜCSÖK

Csillag, vonat, tücsök
a nyári éjszakában,
hatalmas hármashangzat,
égig érő zene indázik
fúgaszerűen: a vonat
megrakva gyerekkorral,
vígan kattogva fut felém,
átrobog szívemen a
halhatatlan rakomány,
hogy ne féljek, hogy édes
és gyönyörű az élet,
vagy legalábbis lehetne;
a tücskök együgyűn kontráznak,
egy ütemmel lemaradva,
de szintén a kezdetek óta
ciripelik, hogy igen, igen,
hangszer-testük remeg
a gyönyörűségtől a fűben;
a csillagok éteri herélt
hangon, túl mindenen
echózzák, hogy bizony szép volt,
szinkópásan elcsúszva a semmibe;
először a vonat robog el,
azután a tücsök hallgat el,
és a végén csak a csillag.