Garai Gábor:

MAGYARUL

Miféle beszéd ez?
                            Idegen meg nem érti.
S aki csak ezt beszéli -
                            mindenütt idegen.

Vízözön örvényében elárvult égi fészek,
hogy tudtál megmaradni,
                            keselyűk őrületében,-
lomb-szőtte gerle-szállás,
                            testvértelen magányban?

Ki hoz neked naponként olajágat?
Ki nógat a partra:
                            megtérhetsz szárazon?!
Hisz vérhabos sziklák közt értél partot te mindig,
s örök forgásban kerülget a téboly,
mint pontot a pörgő tér,
                            a bezárult kör közepében...
Nap. Ég. Hal. Kő. Szél. Víz.
                            Szeretsz?
                                    Szeretlek!

Viszlek magammal, anyám sütötte kenyérkét,
megáztatlak idegen tengerekben,
s tisztán kiemellek a hullám-törte hínárból.
Mint testté lett csoda, - létem a rendjeled:
százszor kiirtott néped -
                            ki tudja, hogy? -
                                    élve maradt!
No, lám, a boldogabbak bámulva körülállnak -
s egy árva szót sem értenek az egészből.
De mint élő vizet ízlellek én:
hitvallásom vagy, s álorcám, ha kell;
lég-gyökerem,
                            megtartóm messzi-földön,
s haza-vezérlő pásztor-csillagom.