Faller János:

OKTÓBER

Az égen lusta ívben száll a nap már,
a prés torkából édes must csorog,
a fáradt földet bő korttyal itatják
hideg szelek és zúgó záporok.

Elszállt a nyár. Búcsúzz el most a nyártól,
elszunnyad a völgy, a domb s a rét,
s a csonka cserfa, hű és bölcs barátod:
az ősz teríti rájuk kék ködét.

Nem kóborolhatsz többé mély avarban
a Szár-tetőn, szűk ösvényeken,
gombát kutatva. Most bezár a zápor
s csak szellemed száll el a szeleken.

Hínár virágzik forrásunk vizében
s a partján sás közt sikló surran át,
kunyhónk falán repkény hervad és
az utak mentén vetkőznek már a fák.

Rőt lombokon hűs szellő döngicsél
és rege repül a régi vár alatt.
A dombok ormán bíbor sziklakőből
az ősz hatalmas emlékjelt farag.

Vonulj szobádba, húzódj most magadba,
szűk látóköröd a kert s az almafák,
s ne is bújj ki sivár odúdból, csak ha
szél füttyönget s hajlong a nyírfaág.