Zelk Zoltán:

EZ MÁR AZ ŐSZ

Ez  már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Jékely Zoltán:

MOST, MIDŐN TELJES ÁRVA LETTEM…
    
Most, midőn teljes árva lettem,
mért kell felnőttként cselekednem,
s intéznem, ami éltében a holt
családfő bús kötelessége volt –
    
Mily távoli lelkek sereglenek,
kötözni könnyes gyolcsba friss sebet!
Nem érzik: a gyászban a kegyelet
minden kín közt a legkegyetlenebb!