Kányádi Sándor:

BALLAG MÁR

Ballag már az esztendő,
Vissza-visszanézve,
Nyomában az öccse jő,
Vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
S válláról a terhet
Legényesen leveszi,
Pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő.

Kaffka Margit:

VÁNDOR ÉNEK

Amerre járok, nő virág elég: -
Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!

Van egy galambom, - a szárnya fehér, -
Azt küldeném el a válaszodér',
Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.

És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.

Ábrányi Emil:

CREDO.

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is:

Míg lesz e durva földön
Egy szép emberi tett:
A gyászt még fel nem öltöm
S ünneplem a hitet.
Amíg lesz könnyem, vérem,
Míg lelkemet tudom:
Mindig a jót remélem
S a rosszat siratom!

Juhász Gyula:

ÉLETÉRZÉS

Már annyiszor döbbentem meg halálos
Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek,
Hogy én vagyok e különös, talányos,
Bús és gúnyos valaki, aki évek
Hosszú során át megy az ismeretlen
Örök sötétbe és közben dalolgat,
Akit elhagytak ifjúság, szerelmek
S elnézi hosszan rokonát, a holdat.
Az is magányos, mint én, az is éjnek
Éjén tündöklik szelíden s magától
Elsápad, ha jön a zaj és az élet.

Már annyiszor döbbentem meg halálos
Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek!