szombat, június 19

Ady Endre:

AZ UTCA ÉNEKE

A szalonoké parfümös rege,
Szilaj és új az utca éneke.

A régi dal: mithosz és diadal,
Véres és bús ének a fiatal.

A szalonokban a könny is hamis,
Az utcán hű az őrült kacaj is.

Amit felbecsül szentre a szalon,
Az az utcán rongy kóta, kusza lom.

Csinált sírások, ravasz kacajok,
Az utca bátran derül és sajog.

A szalon-ének beteg kedv-vidék,
Az utca bátran löki ki szivét.

Ott siratják a mult isteneket,
Itt nekik már rég beesteledett.

Ott tanult, pompás, fölséges karok,
Itt együgyű, de viharos dalok.

Holnap tán égi dal lesz a rege,
De föld-robaj az utca éneke.

péntek, június 18

Henri Michaux:

TÁJAK

Tájak, békések és kietlenek,
inkább az élet útjának tájai, mint a Föld
    felszinének,
tájai az Időnek, mely lassan, csaknem
    mozdulatlanul s olykor szinte visszafelé
    folydogál.
Rongyok és kitépett idegek tájai.
Tájak, melyek betakarják a sebeket, az acélt,
    a lármát, a rosszat, a kort, a kötelet a nyakon,
    a mozgósítást.
Tájak, amelyek eltörlik a sikolyokat.
Tájak, akár a takaró, amit fülünkre húzunk.

(Fordította: Somlyó György)

vasárnap, június 6

Francia népköltés

EGY TISZTA FORRÁS MELLETT

Egy tiszta forrás mellett leültem csendesen.
Oly tiszta volt, megmostam lábam s a két kezem.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy tölgyfa levelével töröltem meg magam,
a legmagasabb ágon cinke szólt hangosan.
    Régen ég a szíved értem, soha nem feledlek el.

Egy másik tölgyfaágon zengett a csalogány,
csak szólj, te kis madárka, ha a szíved vidám.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

(Fordította: Devecseri Gábor)

csütörtök, június 3

Jevgenyij Vinokurov:

VADHATTYÚCSAPAT

Nem ment sehogy! Majdnem sírtam dühömben:
nem sikerült a számtanfeladat.
A szövegével volt a baj különben,
úgy szólt, hogy:
"Szállt egy vadhattyúcsapat..."

És kezdtem újra csak, nekibúsultan,
szorzást, osztást...nem mentem semmire.
De amint égő szememet behunytam,
láttam:
ott szállanak, szállanak messzire...

Szállnak, tömött felhők közt messze húzva:
szárnyukon hamvad el az alkonyat.
Hosszú nyakát vezérük hátranyújtja,
szólogatja az elmaradtakat.

Leszállnak inni a kis tavak vizére,
aztán a sereg újra szárnyra kap,
az első-röptű gyengéket segítve,
győzelmesen suhogva szállanak.

Úsznak, szárnyuk az ég-ereszt súrolja,
rokonuk felhő, havas hegytető...

De szép, de szép! Ugyan ki hitte volna,
hogy számtankönyvből röppentek elő?

(Fordította: Rab Zsuzsa)

hétfő, május 31

Guillaume Apollinaire:

BÚCSÚ

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sohse látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

(Fordította: Vas István)

péntek, május 28

Weöres Sándor:

ÖREGEK

Kodály Zoltán mesternek

Oly árvák ők mind, az öregek.

Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé –
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban –
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízűen –
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állnak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
„Jónapot, bácsi.”

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
„Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni...”

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvü, álmos, leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata –
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

„No gyere, tedd le.”

Emily Dickinson:

ÉN SENKI VAGYOK! TE KI VAGY?

Én senki vagyok! Te ki vagy?
Te is tán senki vagy?
Akkor éppen egy pár vagyunk.
Ne mondd, mert elhírlik - tudod.

A "valaki"-ság sanyarú!
Száz júniuson át
Neved vartyogni békamód,
Hogy csodáljon a láp!

(Fordította: Károlyi Amy)

szombat, május 22

Balassi Bálint:

ÁLDOTT SZÉP PÜNKÖSDNEK GYÖNYÖRŰ IDEJE...

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

hétfő, május 17

Áprily Lajos:

RIGÓ

A zápor gyér esővé csendesül,
mélykék az égbolt, mint az indigó.
A barkás fűzön ázott tollal ül
egy hallgató rigó.
A fény a fellegen most rést talál,
páráll a csapzott völgy a sugarakban.
A rigó rebben s a facsúcsra száll,
vizes szárnytolla kőszén-feketén
ragyog a napban.

Tóthárpád Ferenc:

AZ ESŐ ÉS A FELHŐGYEREK

Rosszalkodik, könnye pereg,
hisztizik egy felhőgyerek.
Nem sírhatott jó ideje,
attól fájhat kicsi feje.

Ölbe kapja édesanyja,
égzengéssel vigasztalja.
Esőfelhők tornyosulnak,
hegyek fölé felvonulnak.

Szétröppennek vad villámok,
s vízzel telik meg az árok.
Boldog most a felhőgyerek,
esőcseppek közt hempereg.

csütörtök, május 13

Jékely Zoltán:

HINTA-DAL

Csak még egyszer, egyetlen napra bár,
De mindenestül, ami velejár:
            A végtelenség lányhaj-illatával,
            A láthatatlan lélekbeli szárnnyal,
És belenyúlva álmaimba –
Jöjj vissza, régi kerti hinta!

S fejem fölött az a diófa ág,
Amelyen ring e kis tündér-világ,
            S két ölnyi tér közt végtelenbe lenget…
            Madár-élménye földi életemnek,
Időtlen órán zengő, fényes inga –
Jöjj vissza, régi kerti hinta!

hétfő, május 10

Zelk Zoltán:

GESZTENYE

Gyermekjátéknak nőtt gyümölcs,
kavicsa őszi fának,
lehull, koppan a gesztenye –
sosem leszek oly fáradt,

sosem leszek olyan öreg,
hogy ne hajoljak én le
gyepre, avarra – mindig az
emlékezés vizére.

Lehajlok érte. Fölveszem.
Elhajítom és látom,
ott száll, süvít már az egen,
túl minden planétákon,

túl minden csillagrendszeren,
hogy odaérjen végre,
mi csillagoknál távolibb,
gyermekkorom egére!

csütörtök, május 6

Áprily Lajos:

JÖSSZ, IFJU ZÖLD...

Jössz, ifju zöld,
hogy öreg szemem újra üdvözöld.

Duzzadsz, patak,
hogy - völgy zenéje - hallgathassalak.

Jössz, langyos est,
hogy fáradt testem ágyamhoz vezesd.

Jössz, régi gond,
hogy únt litániád fülembe zsongd.

Jössz, éber éj,
hogy rég elmúlt kedvesekről beszélj,

kiket a zöld
sírjaikon sarjadva üdvözölt.

vasárnap, május 2

Szabó Lőrinc:

A FÁKHOZ, A KÖLTŐKHÖZ

Hosszú tél, munka, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák:
teraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.

Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss húsát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szívembe fut át:
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hűsébe
temetem égő arcomat.

De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.

Fák, költők emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak felragyog.

S mikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.

szombat, május 1

Radnóti Miklós:

MÁJUS

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.