Képes Géza:

NEM

Néma üvöltésbe szorult tiltakozás,

ez vagyok:

minden ellen, ami hazug, nagyképű máz

vagy gonosz mag, nem nagyobb

mint egy pici fekete pont,

kiterjedése nincs, mégis létezik

a rémuralomba tudja fogni a

föld teremtményeit.

Minden él, mozog, a kőszikla is,

felmered vagy lelapul;

még a halott is, amint felbomlik és

új életekké alakul:

földbe, növénybe költözik át,

állatba, emberbe megint -

Folytonos igazságtevés a

teremtés törvénye szerint.

A másvilág nem túlvilág, nem!

Innen-világ: a valóság,

hol nyilt tenger, öblök, szigetek

várják a vágyak hajósát.

Aki akarja, csak maradjon meg

a képzelt túlvilágnál,

hol hüdött mosolyba merevedik

egy műanyag-világtáj.

Elakadt az időben, aki

tökéletesnek tartja magát:

önmagából szobrot csinál,

bebalzsamozott mumiát.

Aki él: más lesz, megint más

számtalan fokon át:

felhőkben és hullámverésben

leli meg rokonát.

A kő is változik, de a

kövület már soha:

belezárva sok-százezeréves

pók, páfrány, egy láb nyoma;

ezek a moccanatlanba már

örökre belekövültek -

De messze néz, derüsen mosolyog

a meg-nem-merevült hegy.

A szél, a mindenség kifutója

nemcsak virágport röpit:

viszi-hozza, szerteszét szórja

a fák gondolatait.

De az se baj, ha a fölborzolt földre

szélcsend hálója hull:

a fák raja magába mélyed -

tünődik szótlanul.

Eljön a nap, mikor az ember,

a hegy, a viz, fa és szél

úgy fog össze és úgy beszél majd

együtt mint test és vér.

Míg ezt irom, a citromfámra

villan fürkészve szemem:

biztat, hogy akik leszerelnének,

vágjam szemükbe: „Nem!”