Zelk Zoltán:

MINT KISCSIBÉK

Kertek, lankák közt vitt utam,
tikkadtan pihegett a táj
s lebegett fönn az alkonyat,
mint óriási madár.

Puha szárnyakkal, nesztelen
kóválygott a vidék felett,
s összebújtak, mint kis csibék
virágok és füvek.

Összebújtak, mint kis csibék
s mint kotlós védő szárnyait,
úgy emelte föléjük egy
öreg fa ágait.

Ámulva nézem a csodát:
így él, így óv a szeretet —
s csipogva elaludtak a
virágok és füvek.