Simon István:

KRUMPLIVIRÁGOK

Milliók eledele, krumpli,
fehérvirágú krumplibokor,
lám, e damaszt-színű tájon oly
édes az anyaföldhöz bujni.
Csipkés kis bokrai ezrével
vonul az ősi krumpliföld,
s összeolvad a berek éger-
zöldjével a sok foltnyi zöld.
Kánikulai rőt melegben
még csak levelük sem mozog,
de osztódnak már lenn a földben,
mint a robbanó atomok.
Gyorsan nőnek, - amikor láttam
hadukat május közepén,
csupa dísztelen közlegény
állt itt egyforma zöld ruhában.
Most mennyi csillagocska rajta,
a bokron! - mint a katonát
dísziti mindegyiket rangja,
a csillagos krumplivirág.
Tisztelegnék neked örömmel,
szegényeket védő sereg,
kár, hogy nem szabad, nem lehet
szalutálni födetlen fővel.
De majd ősszel, ha leszereltek,
e tisztelgést is megadom,
s télen, hol hó lepi a vermet,
megemelem a kalapom.
Velem lesztek majd sülve-főve,
együtt idézünk régi nyárt;
így gondolok a krumpliföldre
s rád, csontszínű krumplivirág.