Váci Mihály:

VALAMI NINCS SEHOL

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek

- valamit mindennap elmulasztunk.

Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,

- s valamit minden tettben elmulasztunk.

Áldozódunk a szerelemben egy életen át,

- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,

- minden csókból hiányzik valami.

Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,

- minden szerelemből hiányzik valami.

Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,

- a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,

- az életedből hiányzik valami.

Hiába vágysz az emberi teljességre,

- mert az emberből hiányzik valami.

Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,

- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,

- a Mindenségből hiányzik valami.

A Világból hiányzik a mi világunk,

- a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,

- felőlünk hiányzik valami.

A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,

- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:

- "Valahol! Valamikor! Valami!"

Hitték a bölcsek, hitték a hívők,

- amióta élünk, e hitetést hallani,

De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!

- s a mi dolgunk ezt bevallani,

s keresni azt, amit már nem szabad

senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,

- minden szót újra kimondani.

Újra kezdeni minden ölelést,

- minden szerelmet újra kibontani.

Újra kezdeni minden művet és minden életet,

- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,

- megteremteni, ami nincs sehol,

de itt van mindnyájunkban mégis,

belőlünk sürgetve dalol,

újra hiteti, hogy eljön

valami, valamikor, valahol...