2006. július 25.

Tóth Árpád:

DERŰ?

Ez, ez hát a derű? ez a túlkönnyü játék?
Nem remegek s nem pirulok bele,
Közelhajlok s mondom: íme, fehér halánték,
S lesem: reá a csókom halvány pírt lehel-e?
Távolhuzódom s mondom: íme, kis karcsu termet,
S lesem: rándul-e válla utánam, remeg-e?
-- Ez hát az élő öröm, mely kínná sose dermed?
A boldog szerelem? az élet-csemege?

-- És túl lombok cikk-cakkján apró falu fehérlik,
És túl fehér falun cikk-cakkos kicsi hegy --
Tünődöm: itt a jó hát? s mellettem súgva kérdik:
"Becses, bús gondolatja kószálni merre megy?"
S oldalt hajlok mosolygva, lustán s a lány szemébe
Fúvom szivarom füstjét, s az évődő kacag --
Ez hát a csodahangszer? a jó órák zenéje
Innen cseng? lássuk, lássuk: kövérke, kicsi nyak!...

Mért hát hazudni s torzan mosolyra vonni ajkad
S szépnek vélni a létet, mert szépnek vallja más?
Ki már halál felé szelíd-ügetve hajtat,
Minek neki bús utján kis derű-állomás?
Minek még kis ürügyek: nyájas táj, lágy kisasszony,
Megállni, tétovázni és próbálgatni még?
Légy elszánt és kevély, s egy rongy perc ne marasszon,
Ha már torkodra öklend a fáradt szó: elég...

Hopp! jó szivem, csak csinján, hiszen megint becsaptak!
Hopp! bolondul dobogni és kalimpálni kár.
Hopp! meg ne illetődj, megint csak semmit adtak!
Hopp! gőgösen! hisz újra üres, bús óra vár!
Kopp! jó, beteg szivem, szép csinján, lassú koppal,
Tovább, halkan, egykedvűn, bús véred majd eláll,
Topp! fáradt, furcsa vándor, szép csinján, lassú toppal,
Majd csak gáncsot vet egyszer, s elfektet a halál...

1911

Nincsenek megjegyzések: