Gellért Oszkár:

BARABBÁS

Pilátus szól: "Az egyiknek fejit!
Válasszatok, kettő közül melyik."

Válasszatok - s a szó mint kocka koppan.
Barabbás reszket és Jézus áll nyugodtan.

Egy pillanat csak. S néz a két fogoly.
Két szem sugára villan, s egybefoly.

Egyik sugárban titkos örömek.
Másikba' kínok: mit dönt a tömeg?

"A sírt? Ne még!" - súg befelé a gyilkos.
S Jézus sohajt: "Az élet ó mi nyirkos."

"A földi édent meddig látja még?!"
S "Jézust feszítsd meg!" - dübörög a nép.

Ó túlvilági, szent, csodás zene!
S örömtől könnyes Barabbás szeme.

*
...És aztán megy. Rohanna már haza!
S valami szúrja, s nincs rá vígasza.

Valami marja. Egy szelid tekintet.
Szelid tekintet s fojtogatva büntet.

Valami tépi. Fél. Boldog lesz-e?
Hisz otthon várja anyja, kedvese!

Ó menne, menne, de a lába béna.
Kiáltna, sírna, de a szája néma.

A szeme lát még. Ó, de az a szem!
Bár lenne vak s ne látná sohasem.

Ó az a szem... Zsibadt már lelke, teste.
És ráborul sejtelmesen az este.

Igen, meghalni! S újra hall zenét.
És Jézus jő és Jézus szól: "Ne még."

"Otthon anyád vár s kedvesed. Siess."
Barabbás ébred: "Álom ez? mi ez?"

És talpra áll s szól reszketőn, fehéren:
"Te véreddel mentettem meg a vérem!"

"Hát jobb vagyok, jobb én, jobb annyi másnál:
Jobb Júdásnál, papoknál, Kajafásnál?"

És Jézus szól: "Nem egy a mérték rátok.
Te: Barabbás vagy. Neked megbocsátok."

Gellért Oszkár:

A TÜKÖR MÖGÖTT

Napok, egyformák, ezer meg ezer.
Mögötted megint egy.
S megint egy este. Vetkezel.

Fejed fölött óh hányszor vetetted át
Már így az inged!
S óh hányszor hallottad mormolni a szád:
Megint egy.

(És bocsásd meg a mi vétkeinket.)

Napok, egyformák, ezer meg ezer.
Előtted megint egy.

Reggel, a tükörből, ha öltözöl,
Óh hányszor fogadott ez a közönyös tekintet
S ez a kar lemondón óh hányszor legyintett,
Hogy mindegy!
Hogy minden mindegy!

(És ne vigy a kísértésbe minket.)

Ha egyszer ököllel belevágnál a tükörbe
S csuklódon a véred halálig ömölve
Befestené pirosra az inged?

Mindegy?
Nem mindegy! Nem mindegy!

Mert éget még sirodon túl is az a vér
S a Tükör mögött tárul a sirontúli Tér
S világol az Örök Tekintet.

Gellért Oszkár:

GYÖNGYSZEM

Te jobbról fogod, én balról fogom kézen.
S csak nézed. S csak nézem.
Egy-kettő, egy... Már járni tanul.
Ó mért nem nézhetjük gondtalanul.
Habkönnyű szívvel őt,
Fekete sejtelem mért hogy éget,
Szívünkből jövendő keserűséget
Mért kell ma már kiöntenünk?!
Egy-kettő, egy... S fejünk beleszédül:
Melyik csomókon, kinek a kezébül
Siklik-csúszik ki majd előbb
A mi fölfűzött gyönyörű gyöngyszemünk...

Gellért Oszkár:

FÉLBEMARADT, ÖRÖK VERS

És nincsen könny, ami elsírhatatlan
És nincsen vers, ami megírhatatlan.
Ezerkilencszáztizennégy nyarán,
Ha elkezdtem, még folytatom talán.

Majd ha a szőlő érik a gerezden,
Majd drága ősszel tán még újra kezdem.

S tizenöt őszén lopva föllapoztam.
Nagy ég, mindennel hogy elmaradoztam,
S nagy ég, a seb még mindig eleven!
Játszam tovább? Most nem ér a nevem.

Ezerkilencszáztizenhat telén,
Kerültek újra e sorok elém.

S csak kóválygok százéves avaron.
Hol kezdődik a téboly, hol az álom?
Mint kisgyerek: «Tegnap majd megcsinálom,»
Mint kisgyerek: «Holnap már megcsináltam,»
A napokat is összezavarom.

Mikor volt, hogy a játékból kiálltam?
Tán ezredek repültek el felettem.
Tavasz! Tizenhét! Folytasd! Elfeledtem.