Charles Baudelaire:

AZ ALBATROSZ

Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
mely egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést.

A költő is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.

(Fordította: Tóth Árpád)

Charles Baudelaire:

AZ ÓRA

Oh jaj, az óra! zord, baljós, kegyetlen isten!
Ujjával fenyeget s: «Emlékezz!» - egyre int, -
«Száll már a rezge kín ijedt szivedre, mint
Cél-lap felé a nyíl, hogy rád halált röpítsen.

A páratestű Kéj maholnap messzi vész,
Mint színfalak mögé a nimfák illanása,
S nagyot harap a lét minden kis villanása
Az üdvből mely tiéd, amíg a földön élsz.

Háromezerszer és hatszázszor minden órán
A Másodperc susog: «Emlékezz!» - s fába húllt
Szúként perceg a Ma: «Már én vagyok a Múlt,
S kiszívtam életed, rút csáppal rájaforrván:

Remember! Emlékezz! siess! Esto memor!
(Lásd minden nyelvre zeng érctorkom tudománya!)
A perc mind bús erű, aranyló gyomru bánya,
Veszni szemert se hagyj, oh halandó botor!

Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra
A játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz! - ez a rend.
A nap száll; nő az éj; emlékezz! - odalent
Örök szomjú a mély; pereg a homokóra.

Pár perc s tovább kegyes Véletlened se vár,
S arád, a szent Erény, kin szűz maradt a párta,
S még a Bűnbánat is, (oh bús, utolsó csárda!)
Mind így szól: Vén bolond! halj meg, későre jár!»

(Fordította: Tóth Árpád)