Csorba Győző:

NYÁRVÉG

Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép,
augusztusvégi, halk tücsökzenét?

E gyönge hűssel átszőtt és halott
növényektől fanyarkás illatot?

E világon túl bűvölő varázst,
világon-túli csillag-zuhogást?

E gazdag éjt, mely épp azért csoda,
mert múló, s vissza nem térhet soha.

Csorba Győző:

TEVÉKENY ŐSZ

Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt

De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.

Jacques Prévert:

HOGYAN KELL MADÁR-PORTRÉT KÉSZÍTENI

Először fessünk egy kalitkát
nyitott ajtóval
azután
valami kedves
valami egyszerű
valami szép
valami hasznos dolgot
a madárnak
akkor tegyük egy fa mellé a vásznat
egy kertben
vagy ligetben
vagy erdőben esetleg
s bújjunk a fa mögé
némán
és mozdulatlan...
A madár olykor nagyon hamar ott van
azonban eltelhetnek hosszú évek is
hogy rászánja magát
Ne csüggedjünk miatta
várjunk
várjunk ha még évekbe telne is
a madár korai vagy kései
érkezésének semmi köze sincs
a portré sikeréhez
Amikor megjön a madár
ha megjön
a legeslegnagyobb csöndben legyünk
s úgy várjuk hogy a kalitkába menjen
s ha megtörtént
csukjuk be finoman az ecsettel az ajtót
utána
egyenként kenjük el a rácsokat
de vigyázzunk hogy a madár tollaihoz ne érjünk
Majd aztán fessük meg a fát
válasszuk ki a legszebb ágat
a madárnak
fessük meg a zöld lombot friss szelet
porzó napot
a fűben mozgó állatok zaját míg forr a nyár
majd várjuk meg hogy dalba kezdjen a madár
Ha nem dalol
rossz jel olyasmit
jelent hogy rossz a kép
de ha dalol az jó jel azt
jelenti hogy kézjegyet tehetünk rá.
Akkor hát roppant óvakodva
emeljük ki egy tollát a madárnak
s írjuk oda nevünk egyik sarokba.

(Fordította: Csorba Győző)

Csorba Győző:

RITMUS, REND, ZENE

Így szabálytalanul szabályos.
A kis káosz nagy geometria.
Görbe ágak közt görbe szél,
örvény a lélek mélyein,
alvás, evés, szeretkezés,
henyélés, munka: ködgomoly,
nyúló, forgó, magába botló,
hunyászkodó, erőszakos,
földön fekvő, ágaskodó,
s mind együtt: ritmus, rend, zene.

Szívig hat a csecsemősírás,
velőkig a halálüvöltés,
ez is, az is forgat, zilál.
Káprázatos, mi van a réten,
lapulevél-árnyéknyi réten,
egy csöppnyi vízben, fönt az űrben,
macskaszemben és kutyaorrban,
népek meg emberek között,
évszázadok árkaiban:
zűrzavar - ritmus, rend, zene.

Holnap, vajon mi lesz velem?
Dzsungel-ösvényen értem eddig:
eleven örömök, bajok
fújtak rám fagyot, meleget;
kardok kísértek és ölek,
szövetségek és árulások,
kibuggyanó vér s kacagás.
Akármi lesz holnap velem,
valahány béke, háború:
a vége: ritmus, rend, zene.

Csorba Győző:

EGY ELHANYAGOLT KÖRTEFÁRA

Körtefa csináld
kedved szerint
kócold sűrűbbre
ágad-bogad
ne érdekeljen
mennyit teremsz
nagyobb öröm lesz
láthatni majd
hogy öntörvényed
vezet csupán
nagyobb öröm lesz
tudhatni majd
hogy ajándékot
nem sarcot adsz

Csorba Győző:

UNOKA

Én is kíváncsian lesem
hogy formálódom csöndesen

Ki nemrég nem is létezett
már ellenem hadat vezet

Ugyan mikorra lesz hogy a
még-idegen akusztika

végül oly sok mindent saját
hullámhosszára hangol át

Megmoccant-e már valahol
bennem a későbbi motor

hogy mint lányaim azelőtt
majd egyszer ezt a csecsemőt

ezt is oly szédült-szertelen
imádjam szinte térdemen

sőt mert azoknál is tovább
őrzi itt-járásom nyomát

érezzek iránta nagyobb
hálát még több alázatot

s úgy nézzem mint kiből soha
nem távozik el a csoda

hisz mire rászürkül a fény
már örökre vak leszek én

Csorba Győző:

ÜNNEP ELŐTT

Csak lassan múljék sok időm legyen
fölkészülni: maga a készülődés
az is jó s készen lenni jó ugyancsak
Évente több a vendég messziről
s közelről egyaránt illik tanulnom
hogy valóban tisztességgel fogadjam
a társaságot

Nem csekély dolog

hogy gyerekcsapatoktól vénekig
annyian érkeznek nem is tudom
élők-e még mind mert mind élni látszik
s mind jókedvű és jóakaratú
az ünnep örömétől csillogó
Csak lassan múljék hisz jobb is talán
a várás mint a beteljesülés
Advent… Ó mennyi holmimat kinőttem
s ledobtam – ezt még nem sőt még nem is
kényelmetlen… Érzelgősség? öregkor?
Fehér a kert áldom fehér a város
áldom s elindulok titokzatos
ösvényeken (kint? bent? milyen irányban?)
jutok melegbe fenyőszagba gyertya-
fénybe s remélt ajándékokhoz is
Fehér a kert a város is fehér
s elindulnak szintén felém seregben
lábak és tárgyak advent nem tudok
semmit de mindent könnyen elhiszek:
kell a meglepetés kell kell az ünnep

Jacques Prévert:

REGGELI

A kávét csészébe
Öntötte
A tejet a kávés-
csészébe öntötte
A tejeskávéba
A cukrot betette
A kávéskanállal
Lassan fölkeverte
Azután megitta
S a csészét lerakta
Hozzám egy szót se szólt
Rágyújtott
Fújdogált
Néhány füst-
karikát
A hamut leverte
A hamutartóba
Hozzám egy szót se szólt
Még csak rám se nézett
Fölkelt
A kalapját
Benyomta fejébe
Köpenyét
Mert esett
Fölvette
S kiment az
Esőbe
Szó nélkül
Még csak rám se nézett
Arcomat kezembe
Temettem
Zokogtam.

(Fordította: Csorba Győző)

Csorba Gyöző:

A FÁK PÉLDÁJA

Az éggel most már semmire sem megyünk
s a földdel sem. Köd, köd, felhő, ború,
szorongás. Vegyük példának a fákat,
ők tudják, mit kell tenni ilyenkor.

A napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
egyéb meleg, szín nem pótolja. A fákat
vegyük példának, ők másutt keresik
a vigasztalást és a menedéket.

Ők másutt keresik, magukban keresik:
derűt, meleget magukban keresnek;
a napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
ők magukban teremtik meg maguknak.

Nyugodtan tűrik a vak éjszakákat,
a külső háborút. Kérgük bástyái közt
szüntelen zene szól, a teljesség zenéje,
az egyensúly zenéje és a rendé.

S ha majd ismét a helyére kerül
a kék, a zöld, a nap, a világi bőség:
mohóság nélkül fordulnak kifelé,
és úgy fogadják ezt is, mint a törvényt.

Csorba Győző:

VILÁG KÖRÜLI UTAZÁS

Egyik fától másikig
egyik gyomtól másikig
egyik rögtől másikig
egyik úttól másikig
egyik padtól másikig
egyik karótól másik karóig
egyik tőkétől másikig
egyik madártól másikig
egyik rovartól másikig
egyik virágtól másikig
egyik árnyéktól másikig
és mindegyiknél meg-megállva
mindegyiket elnézve hosszan
megtapogatva meghallgatva:
világ körüli utazás
életre szóló utazás
halálig tartó utazás
száz és ezer tapasztalat
kicsi a kert
kicsi a kert
bejárhatatlan
fölfedezhetetlen

Csorba Győző:

EGY JÁTSZÓTÉR MELLŐL

Barátaim
kislányok kisfiúk:
a játszótereket játékokat
játszópajtásokat sosem szabad
kint hagyni

Lám

amit kint hagytam nem találom
csak ami bennem azt találom...

Csorba Győző:

ÖREGEK

Hószakállúak, jóságos szeműek,
kicsi koromtól nagyapák,
kikben – úgy hittem – bölcsesség tanyázik
és minden bűbájt értenek,
hószakállúak, s kiknek nincs szakálluk,
őszfürtűek vagy kopaszok,
már azt is látom, mikor elmerengnek
a játszótéri padokon,
azt is tudom már (őszfürtű ugyancsak),
hogy nem a derű tündököl
arcukról, nem a békesség szemükből,
hogy a csonttalanná gyötört
test szégyene ad hírt gyáván magáról,
s azt is tudom: akad ma is
oktondi kisfiú, ki rám tekint úgy,
mint egykor rájuk én.

Csorba Győző:

A KERT ŐSZE

Kibogozhatatlan a kert ősze
Van ami marad van ami örökre elmegy
van ami csak a télre van ami a földbe
ami magába ami más határba
ami cselekszik amivel csak történik egy s más
s van olyan is aki az általános
sejtelmetlenségben minderről tud is
Nehéz a kert ősze bogos és kibogozhatatlan
S aki minderről tud is: nem tudni igyekszik
befutni a négy fal közé hagyni
ömöljön rá a korai sötétség fejére szemére
s vigasztalja álommal az egyértelmű tavaszról

Csorba Győző:

A HALÓDÓ NYÁR KRÓNIKÁJA

Fölmagzott petrezselyem-zöldje: a halódó
nyár krónikája illusztrációkkal
Fölösleges fáradni más bizonyítékokért
ez mindenre elég
mert minden benne van:
a kérges szárakban az eltökéltség
a mag-ernyőkben a bizalom
a fáradt levelekben a megértés
a kérges szárakban a kimerültség
a mag-ernyőkben az üresség
a fáradt levelekben a halál
fölösleges fáradni másért
Meg hát a szél is ahogy áterőlködik
az egymásba rogyott növényzeten
segít a szél is: kifordítja a
rejtőzködő pusztulás-foltokat
s többet tud meg az ember mint szeretné