Csokonai Vitéz Mihály:

A FÖSVÉNY

Esmérek én egy vént. Ki az? - neve nincsen,

Régen eladta már eztet is a kincsen,

Sőt míg bírt is vele, magába tartotta,

Mert mondani másnak ingyen sajnállotta.

Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,

Tisztelvén Mammonát örök áldozattal.

Most is sóhajtásit azért hármoztatja,

Bérben a levegőt hogy ki nem adhatja.

Imádó szemekkel néz rakás pénzére,

Neheztel, hogy tágas házába béfér e'.

A bús gond béesett orcájába hever,

Mérget kedveltető kincseiből kever,

Melyeknek oly sárgák sovárgó gödrei,

Mint az aranyra vert királyok képei,

Mint a sírból feljött rémítő halottak,

Melyekről minden húst Párkák lefosztottak.

Egy homályos felhő lebeg körűlötte,

Ezt a sóhajtások gőzi sűrítette.

Itt űl, s hányván-vetvén saját számadását,

Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.

"Balgatag! (így kiált, tekintvén az eget)

Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget:

Ma csak nyolcszáz forint jött bé a kasszába,

Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.

Azonba! mely szörnyű károm következe:

(Itt jajgat s fejére kúlcsolódik keze)

Mely szörnyű kár! egy szél kedvem elrablotta,

Lantornás ablakom ketté szakasztotta."

Így tűnődik; s most is neheztel reátok,

Hogy őróla ingyen verset írhatátok.

Csokonai Vitéz Mihály:

DOROTTYA
vagyis a dámák diadalma a fársángon

(részlet)

Fársángi jó borral habzó butellia!

Mellytől a múzsákban gyúl a fántázia,
Te tőlts bé engemet élő spiritussal,
Hadd danoljak harcot én is Enniussal.
És te, Nanét, tőllem szívességgel vedd el,
Ha munkámnak becset szerzek szép neveddel:
Legalább, ha könyvem végig nem olvasod,
Megpróbálhat'd rajta frizérozó vasod.

Az örvendő Fársáng kiindúlt Budáról,

Túdósítást venni a magyar hazáról,
S lajistromba szedni az új menyecskéket,
Öszvejart sorjába minden vármegyéket.
Fejérvár és Veszprém csínos két vidéki
Teljes örömére szolgáltak őnéki.
Majd Szalának keskeny, de kies csúcsánál
Általjött a jégen Tihany hegyfokánál,
S kiszállván Balaton szántódi révére,
Az áldott országba: Somogyba béérve.
Löllén egy stációt csinálván magának,
Igyekszett a Lengyel urak Tótijának,
Tótiból mint teljes kész lakadalomba,
Béhajtatott vígan a víg Nagybajomba,
És ott ama magyar jószívű uraknál,
Kik közt hóltfélben is vídám szívvel laknál,
Kipihenvén magát, másnap késő reggel
Megindúlt Kaposba parádés sereggel,
Kapos fővárossa Somogy határának
S herceg Eszterházy dominiumának,
Melly az elmúlt nyáron felette őrvendett,
Keblébe fogadván annyi úri rendet,
Kik a nagy Széchényi főispánságának
Hallatlan pompával s fénnyel udvarlának,
Kapos, hol másként is, igazságot tenni
A megye tisztjei öszve szoktak menni,
Kapos vólt a vídám Fársángnak is célja,
Hol szállásává lett a herceg kastélyja.

Csokonai Vitéz Mihály:

TARTÓZKODÓ KÉRELEM

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal,
Fizetek válaszodért.