Francia népköltés

EGY TISZTA FORRÁS MELLETT

Egy tiszta forrás mellett leültem csendesen.
Oly tiszta volt, megmostam lábam s a két kezem.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy tölgyfa levelével töröltem meg magam,
a legmagasabb ágon cinke szólt hangosan.
    Régen ég a szíved értem, soha nem feledlek el.

Egy másik tölgyfaágon zengett a csalogány,
csak szólj, te kis madárka, ha a szíved vidám.
    Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

(Fordította: Devecseri Gábor)

Devecseri Gábor:

TALÁLKOZÁS

Ezzel az ismeretlen urral valahányszor
találkozom az utcán, valami
rossz történik, oly ronda képe van,
nem is jelenthet mást, csak veszedelmet,
elernyedést, csalódást, nagy csapást
vagy baklövést, ez igy igaz, tudom jól,
tapasztaltam még kisdiák koromban.
De csak most eszmélek rá, hogy milyen rég
nem láttam és azóta mennyi baj,
mennyi gyalázat, mennyi szörnyüség
szakadt le már a keserves magasból
s miről, ugy látszik mégsem ő tehet.
Merev törzzsel siet tovább, sötét
szemüvege a napfényt mind beissza.
Eredj, mi rosszat hozhatsz már nekem?
Eredj utadra, ugy nézek utánad,
mint a szilárd hit legutolsó apró
morzsájára, mint a vak bizalom
végső halvány nyomára, mely nekem
még megmaradt s most fölfalatik szintén.

George Noel Gordon Byron:

TÖBBÉ NEM CSATANGOLUNK...

Többé nem csatangolunk hát
ily késő éjbe már,
bár szivünk csöppet se lomhább
s ragyog még a holdsugár.

Kardról lehull a hüvely
és a lélekről a mell,
nem liheghet szűntelen:
a szívnek béke kell.

Bár az éjben érzelem gyúl
s túlhamar megtér a nap,
nem csatangolunk ezentúl
holdas ég alatt.

(Fordította: Devecseri Gábor)

Devecseri Gábor:

CSAK

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,

vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.

Devecseri Gábor:

MINDEN, AMI VAN

Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha belehalna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szivünk egy kis szivet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív szivének
és ami nincs, az is.