Tóth Krisztina:

HÁLA-VÁLTOZAT

Arany színekben játszó szén szavak,
Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
Kormos Vas bongna, izzana a rács,
mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-
J. A. szájából érdes volt az élet,
Petri szájából szép volt a pimasz:

bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
torkomban hangjukkal, de semmi az,
ha tőlük éghet éneke az énnek.

Tóth Krisztina:

A KÖNNYŰ POGGYÁSZ
- dalocska -

Lengyel Péternek

Én a szálakat az istennek nem tudom.
Sem fölgombolyítani, sem elengedni, nem.
Könnyű poggyászom sose lesz már
e földön. Pedig az mindig kellhet.

Akinek gyereke van: az könnyű poggyász.
Nélküle ne nagyon éljen, jó ha tudja.
Egyéb tudásunk birtokában
minek a szobanövény, a kaspó:

csak a víz benne, mint a könnyek.
Nem is szólva a lexikonokról,
tubusos hajfestékről az első
ősz szálak ellen. Ésatöbbi.

Álmok, álmok: hova is gyömöszölnénk
annyi sok érintést meg arcot,
szép csobogást. De egyetlen
álmot azért, ha mégis, a fiamról

vinnék: semmi, csak ül és bámul.
Beszélni sem tud még, de én
követelem, ígérje meg, hogy
én halok meg előbb-