Jevgenyij Vinokurov:

VADHATTYÚCSAPAT

Nem ment sehogy! Majdnem sírtam dühömben:
nem sikerült a számtanfeladat.
A szövegével volt a baj különben,
úgy szólt, hogy:
"Szállt egy vadhattyúcsapat..."

És kezdtem újra csak, nekibúsultan,
szorzást, osztást...nem mentem semmire.
De amint égő szememet behunytam,
láttam:
ott szállanak, szállanak messzire...

Szállnak, tömött felhők közt messze húzva:
szárnyukon hamvad el az alkonyat.
Hosszú nyakát vezérük hátranyújtja,
szólogatja az elmaradtakat.

Leszállnak inni a kis tavak vizére,
aztán a sereg újra szárnyra kap,
az első-röptű gyengéket segítve,
győzelmesen suhogva szállanak.

Úsznak, szárnyuk az ég-ereszt súrolja,
rokonuk felhő, havas hegytető...

De szép, de szép! Ugyan ki hitte volna,
hogy számtankönyvből röppentek elő?

(Fordította: Rab Zsuzsa)

Jevgenyij Vinokurov:

Ő

Mellém ül enni: asztalon az étel,
Rám szól: egyél, és megadom magam.
Csörömpöl - istennnő - a sok edénnyel,
Olvas, söpör, szalad, mert dolga van,
Mezítláb ténfereg öreg zakómban,
Vagy felveri a konyhát éneke...
Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban?
Csak ennyi: elmegy - meghalok bele.

(Fordította: Rab Zsuzsa)

Jevgenyij Vinokurov:

ÉVA

Ádám, hidd el, fel se ködlött
súlya a büntetésnek,
mikor a tiltott gyümölcsöt
faágáról letéptem.

Vakká tett a gőg hatalma,
s vétkem mégse bántam.
Bűnhődöm már - de az alma
íze most is a számban.

(Fordította: Cseh Károly)