Juhász Gyula:

BETLEHEMES ÉNEK

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény
S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

Áprily Lajos:

TÉLI TANÁCS MAGAMNAK

A tél múlását mért sietteted?
Amúgy is gyorsfutó az életed.
A zord fagyot, ha kínoz is, maraszd,
s ne bánd, ha később érsz - ha érsz - tavaszt.

Áprily Lajos:

TÉL

Mínusz 6 fok. Orozva jött s korán.
A tarajosra cifrázott sarat
megedzi a fások keréknyomán.
Deres-fehér a puszta hangyaboly.
A völgy ezer hangjából egy maradt:
az ú,
a sziklafalban fenn van egy odú,
abból kiált egy társtalan bagoly.
Okarina-hang, mély és szomorú.

Komáromi János:

MINTHA

mintha Te már jöttél
volna felém számtalanszor
nappalaim fátyolos
álomszőnyegén

néztél már rám
de mindig másra néztem én

álmaim kergettem
és Te is csalóka
visszfények után
kutattál

nem láttalak meg
és Te sem láthattál

elporladt sóhajaim
a szél sodorta
tétova, könnyed mosolyú
lépteid elé

engem bánataim vezettek
elhagyott utaid felé

vágyaid maradtak
a porban utánad
s mint érzékin simogató
fátylak lebegtek

megtaláltam őket én
és azóta követlek

Dsida Jenő:

SIETNI KELLETT

Ma találkoztam az öreg Mikulással.
Sürgős dolgom volt, nem tudtam megállni,
amikor elébem toppant. Gyönyörű téli
szürkület volt, gyönge hideg, vattásan, puhán
esett a hó és az öreg torzonborz szakálla is
csupa hó volt. De, mondom, nagyon siettem
amint már évek óta sietek, és mindnyájan
sietünk, és nem tudtam megállni.
Kicsi krampuszokkal volt teleaggatva,
kiknek nyelvöltögetésein olyan jóízű, édes
gyermek-borzadállyal kacagtam valamikor.
Jancsi és Juliska, Bóbitás Piroska mind
nála voltak, hátára akasztva csüngött
kicsi fekete hintalovam, melyen
valaha vészes csatákba nyargaltam az
esteledő gyermekszobából s nyakában most
is csilingelt a kicsi ezüst csengő,
finoman, messziről, mint az édes anyám
hangja. De újra ismétlem, sietni, sietni
kellett és nem tudtam megállni.
Az öreg megfordult, álldogált az úton,
orrát vörösre csípte a hideg,
szintelen szeméből könny szivárgott,
s kesztyűtlen, reszkető, ráncos kezével
vidáman integetett utánam.

Szabó T. Anna:

HÓPIHE

December van, ünnep-hónap:
itt az ideje a hónak!
Pár pihe is elég lenne,
ide hullna tenyerembe.

Rövid a fény, gyorsan halad,
későn kel fel reggel a nap,
paplanomba gömbölyödök,
szuszmorászni, mint a sünök,

burkolózni jó melegbe,
fütyülni a fergetegre,
akarva vagy nem akarva
jót aludni betakarva.

Úgy vágyódom csupa jóra,
mint a mező puha hóra –
vár, mintha a napra várna,
paplan alatt lágy az álma.