Weöres Sándor:

A TÁRS

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Weöres Sándor:

          JÓZSEF ATTILA 

   UTOLSÓ FÉNYKÉPÉRE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szemből, honnan minden ég kifolyt,
bánat, keserüség befele szédül.
Pókláb szalad péppé-vált teste nélkül
és egyhelyben kaszál a széttiport.

Weöres Sándor:

A VEZÉREMBERRŐL 

 

Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. 

 

Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad.
Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít mindenképpen tékozol. 

Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik. 

Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul.

Weöres Sándor:

ÖREGEK

Kodály Zoltán mesternek

Oly árvák ők mind, az öregek.

Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé –
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban –
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízűen –
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állnak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
„Jónapot, bácsi.”

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
„Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni...”

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvü, álmos, leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata –
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

„No gyere, tedd le.”

Weöres Sándor:

FUVALOM

Az őszi lombok illatát
szobámba hozza be a szél
s leteszi mint egy kosarat.

KÉTSOROS

A betűk csendje
a papiron.

Weöres Sándor:

KÉT CSÖND

A hegylejtői házat
körülkeríti erdő,
körülkeringi felhő.
Az ajtajában összeér
a külső csend s a belső.

Weöres Sándor:

BOLERO

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Emily Dickinson:

NINCS OLYAN VITORLÁS...

Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,
Mely messzi elragad;
Sehol olyan versenyfutás,
Mint a könyv-oldalak.

A koldus is átkelhet itt
És vámot sem fizet;
Mily felséges versenykocsi:
Hord emberszíveket.

(Fordította: Weöres Sándor)

Weöres Sándor:

HA NÉZEM A VILÁGOT

Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

Paul van Ostaijen:

TÚLLÉPTEM AZON A HATÁRON...

Túlléptem azon a határon,
Ahol minden normális ember
Meg kell, hogy álljon.
Egy barátom tudtomra adta,
Hogy nem ügyeltem a rendes - szerinte helyes - útvonalra.

De a sors - vagy ki? - így akarta,
Mert nekem a rendkívülit tartogatta.
A sorsom, nem én vagyok szokatlan.
Barátaimnál láttam a vágyat
Szép szerelemre új tavaszban.

De az én szerelmem
Őszi estén keletkezett,
Nagy szerelmem a város szélén
Messzi ligetben, mikor elhagyták az emberek - a rendesek.

Hideg télen nőtt naggyá szerelmem,
Mikor csak nagyon szép virágok nőnek.
Ezért szerelmem végtelenül szép,
Bár - barátom sajnálatára - ez sem mondható követendőnek.

(Weöres Sándor fordítása)

Weöres Sándor:

MAJDNEM SZONETT

Húszéveskori önmagunkkal
ha találkoznánk negyvenévesen:
irigyelnénk, vagy megpofoznánk.

Aki tegnap voltál:
ma már nem te vagy,
Aki holnap léssz:
ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi
egy életté a folyamatos halált.

Mert meghal szünetlen
az én, meg az énre az én,
a bennem sületlenebb én,
a velem okosabb én,
a rajtam kopottabb én, meg én...

Weöres Sándor:

BOLDOGSÁG

'A férfi'

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

'A nő'

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

Weöres Sándor:

HA A VILÁG RIGÓ LENNE

Ha a világ rigó lenne,
kötényemben ő fütyülne,
éjjel-nappal szépen szólna,
ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,
be se férne kötényembe,
kötényem is honnan volna,
ha egész világ rigó volna.

Weöres Sándor:

DUNA MELLETT

Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre-hajló ágára.

Kettőnket, te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.

Weöres Sándor:

BUBA ÉNEKE

Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygő sugárban
Énekelnék -
Minden este
Morzsára, buzára
Visszaszállnék
Anyám ablakára.

Ó ha szellő volnék,
Mindig fújnék,
Minden bő kabátba
Belebújnék -
Nyári éjen,
Fehér holdsütésen
Elcsitulnék
Jó anyám ölében.

Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem -
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.

Weöres Sándor:

A MEDVE TÖPRENGÉSE

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
- Kibujás vagy bebujás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibujok, vacogok,
ha bebujok, hortyogok;
ha kibujok, jót eszem,
ha bebujok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!

Weöres Sándor:

RONGYSZŐNYEG (részlet)

13

Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Weöres Sándor :

NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

William Blake:

A BÁRÁNY

Barikám, ki növelt?
Barikám, ki nevelt?

Mondd, ki adta éltedet,
S parti réten jó füvet;
S adta rád ez örömöt:
Fényes gyapju-köntösöd;
S gyengéd bégetésedet,
Mely vidámít völgyeket?

Barikám, ki növelt?
Barikám, ki nevelt?

Barikám, tudom ám,
Barikám, mondom ám:

A neve, mint a tiéd,
Vállalja Bárány nevét,
Bájos ő és nyájas ő,
Kisgyermekként születő,
Bárány te és gyermek én,
Minket hívnak a nevén.

Isten óv, barikám.
Isten áld, barikám.

(Fordította: Weöres Sándor)

Weöres Sándor:

ÜDVÖSSÉG

Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem,
amikor szeretni tudtam,
és szeretnek-e, nem kérdeztem.
Csak ennyi történt teljes életemben,
egyébkor szakadékba buktam.
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem.