kedd, április 27

Katona József:

BÁNK BÁN (részlet)

TIBORC
                        Ő cifra és márványos házakat
            Épittet; és mi - csaknem megfagyunk
            Kunyhónk sövényfalai közt -

BÁNK
                        Átkozott!

TIBORC
                        Ő csorda számra tartja gyűlevész
            Szolgáit! éppenséggel mintha minden
            Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
            Meránit, olykor azt hinné az ember,
            Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
            Van véve a léhűtőktől, s mi egy
            Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
            Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
            Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
            Keresztelője volna: és nekünk
            Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
            Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
            A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
            A jó merániak legszebb lovon
            Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
            Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
            Feleség- és porontyainkat kell befogni,
            Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
            Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
            Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
            Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
            Kéményeinkről elpusztúlnak a
            Gólyák, mivel magunk emésztjük el
            A hulladékot is. Szép földeinkből
            Vadászni berkeket csinálnak, a-
            Hová nekünk belépni nem szabad.
            S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
            Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
            Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
            És aki száz meg százezert rabol,
            Bírája lészen annak, akit a
            Szükség garast rabolni kényszerített.

BÁNK
                        Hogy úgy van!

TIBORC
                        Ők monostort, templomot
            Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
            Megzengenek, hogy a zarándokok
            Táncolni kénytelenek a sáros útcán;
            Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
            Melyben magát az ember egy becses
            Védszent előtt mutathatná meg a
            Templomban.

BÁNK
                        Oh, buzogj vér! csak buzogj!

TIBORC
                        Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
            Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
            Szegény paraszt az úr elébe nem
            Mehet be többé - úgy rendelte Béla
            Király, s merániak hasznát veszik -
            Hisz' öszvekarmolázná a szegénynek
            Patkója a szép síma padlatot!
            S ha tán utolsó fillérünkre egy
            Törvénytudó felírja a panaszt:
            Ki írja fel keserves könnyeinket,
            Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -

BÁNK
                        Te Isten!

TIBORC
                        El kellene pirúlniok,
   Midőn ezüst-arannyal varrt övek
   Verődnek a lábszáraikra, mert
   Véres verejtékünk gyümölcse az.
   Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
   Kötnének inkább a hasokra, - leg-
   Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
   A gyászt azon szegény nyomorúltakért
   Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
   A sírba döntenek -

hétfő, április 26

Gérard de Nerval:

ÁPRILIS

Megjött a szép idő, a porban
fény leng s a ház falára lobban,
az alkony hosszan ég ma már;
s nem zöldell semmi még, a fákon
a nap kis rőt visszfénye táncol,
s az ág sötét fenn és kopár!

Fáraszt e gyors tavasz ma engem,
de új látvány csodája lebben
esős napok varázsakép,
kibomlik majd a tájak csokra,
mint nimfa nedvesen ragyogva,
ha fényes vízből partra lép.

(Fordította: Radnóti Miklós)

vasárnap, április 25

Áprily Lajos:

KÖDÖS ÉVSZAK ELŐTT

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

szombat, április 24

Komáromi János:

SZELLŐ ÉS SZÉL

A szellőt figyeltem... 
 
pajkosan futott végig a kerten
megérintett minden virágot,
minden szirom selyméből
színeket szívott magába
és vitte, vitte nevetve...

fiatal még... gondoltam...

és a szél jutott eszembe... 
 

Garai Gábor:

ORPHEUSZ ÁTVÁLTOZÁSAI
(részlet)

Mindig téged kerestelek,
ne szólj, némán is értelek.
Már minden ízed ismerem,
maradj velem, maradj velem.
Együtt ha járunk, - röpülünk,
s álomba ringat gyönyörünk;
ha együtt hálunk és kelünk,
még a halál sem bír velünk...

kedd, április 20

Dsida Jenő:

CSÖNDES MINDEN

Lám, lám itt csöndes minden,
egyszerű szobában lakom, fehérre
meszelt falak közt, még a falutól
is távol. Itt nincsenek dübörgő
rotációsok, nincsenek zakatoló
festékszagú, piszkos hétköznapok,
örökös itt a csend és a vasárnap.
Az ablakom a mély fenyvesre nyílik,
mozdulatlanok az örökzöld lombok,
lehet nagyokat, tisztákat lélegzeni,
a felhők is hallgatagok, szinte
odafagytak a tiszta égre.
És valahogy ez mégsem a feloldott
bánat, a méltóságos nyugalom;
ez csak a kimaradt szívdobbanás
különös csendje, csak beletörődés,
fenségessé dermedt nyugtalanság.

szerda, április 14

Szép Ernő:

A PESTI HÁZ

A pesti házban, pesti házban
Kinyitják reggel ötkor a kaput,
Jön tej, meg ujság, zsömlye, posta
És nyolcra a gázszámla is befut.
A ház álmából észretért,
Jönnek húszféle részletért.
A telefon cseng még ahol van,
Pokrócot ütnek, melybe por van,
Ajtót csapdosnak, hűhó, csupa láz
A vedlett, fáradt pesti ház, a pesti ház.

A pesti házból, pesti házból
Az iskolába üget a gyerek,
Az OTI-ba lohol az orvos,
Markó-utcába ügyvédemberek.
Állástalan fiatalúr
Hová, nem tudja, csak vonúl,
S vonúl csarnokba, irodába
S nem tudni hová a csodába
Asszony, leány, fiú meg férfi száz,
Elcsendesül a pesti ház, a pesti ház.

A pesti házra, pesti házra
Az unalom, a bánat ráterül,
A házmester zúg valamerre,
Egy varrógép hadar kegyetlenül.
Egy láb kitartóan sikál
És egy makacs kéz muzsikál,
Csengő, kulcszörgés, nyílik ajtó,
Jön kézbesítő, végrehajtó,
Ez már egyáltalába nem blamázs,
Hozzászokott a pesti ház, a pesti ház.

A pesti házban, pesti házban,
A délutánt, csak Isten látja azt,
Egyik lakásban vak botorkál,
A másikban szépasszony rúzst ragaszt.
Itt egy vad férj széket dobál,
Ott egy kisbaba sírdogál,
Ugat a fokszi és két rádióból
Két jazz vitázik Varsóból, Oslóból,
Mentősziréna... itt állt meg, vigyázz!
Összeszalad a pesti ház, a pesti ház.

A pesti házra, pesti házra
Rácsukják este tízkor a kaput,
Jönnek mozikból, kávéházból,
Találkáról a hitves hazajut.
Sok árnyék, mind rendezkedik,
Eszik, nyujtózik, vetkezik,
Följebb, lejebb a fény kialszik sorba,
S egy kis cseléd, kinek már semmi dolga
A kapuban friss honvéddel cicáz...
Mögöttük halva áll a ház, a pesti ház.

vasárnap, április 11

József Attila:

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

szombat, április 10

Kányádi Sándor:

RAJZ RIGÓVAL

Ákombákom
levelek a fákon.
Limb-lomb susogó,
alatta ül nagyapó.
Mellette élete párja,
néznek együtt föl a fára.
Fejük fölött a rigó
azt fütyüli: élni jó.

csütörtök, április 8

Andrassew Iván:

CIPŐK A PARTON

Nem ám a Halál,
hanem emberek öltek
jókedvvel, önként.

kedd, április 6

Faller János:

OKTÓBER

Az égen lusta ívben száll a nap már,
a prés torkából édes must csorog,
a fáradt földet bő korttyal itatják
hideg szelek és zúgó záporok.

Elszállt a nyár. Búcsúzz el most a nyártól,
elszunnyad a völgy, a domb s a rét,
s a csonka cserfa, hű és bölcs barátod:
az ősz teríti rájuk kék ködét.

Nem kóborolhatsz többé mély avarban
a Szár-tetőn, szűk ösvényeken,
gombát kutatva. Most bezár a zápor
s csak szellemed száll el a szeleken.

Hínár virágzik forrásunk vizében
s a partján sás közt sikló surran át,
kunyhónk falán repkény hervad és
az utak mentén vetkőznek már a fák.

Rőt lombokon hűs szellő döngicsél
és rege repül a régi vár alatt.
A dombok ormán bíbor sziklakőből
az ősz hatalmas emlékjelt farag.

Vonulj szobádba, húzódj most magadba,
szűk látóköröd a kert s az almafák,
s ne is bújj ki sivár odúdból, csak ha
szél füttyönget s hajlong a nyírfaág.

hétfő, április 5

Garai Gábor:

NAPKELTE-NAPNYUGTA

-Minek olyan korán kelni, mikor
még lilán tévelyeg az ég alján a nap
így télidőben? - kérdezte az asszony.
- Minek, minek! - felelte Valaki;
sehogyse tudta leírni neki,
milyen az, mikor a téli ködökből
fölbukkan kohó-vörösen a nap,
és az egész nem csak egy pillanat;
hosszabb ez a vad napkelte, mint nyáron:
könnyű felhők úsznak a tűz-határon,
és ez a tűz egyszerre csak belobban,
vörösből sűrű arany lesz valóban,
majd elcsitul, türelmes térbe lép,
azután szilaj déli fényben ég,
de ragyogó sárgán már, nem vörösben,
igen, sárga golyó bolyong a ködben
s a felhők között, és alighogy fent ég,
elsöpri már az alkony-kegyetlenség;
mire fölért, már le is fut szegény,
valóságos elizzó költemény,
s itthagyott fénye – nézd csak – arra lent
a szemhatáron lilásan dereng,
aztán beúszik az égi sötétbe,
mint éjszakánkba nappalaink vétke,
és a fogyó hold ül ki, kicsit félve
az ezüstfenyő didergő hegyére.

szombat, április 3

Garai Gábor:

A FÖLTÁMADÁS

- Miért mondod, Gábor, hogy eltemették?
- Azért, Dávid, mert egy szikla alá
tették a testet, mit levettek a keresztről...
- A keresztről? Ahol a jobb és bal lator
mellé volt fölszögezve?
                                    - Pontosan;
és a bal lator szidta egyfolytában
őt, szidta, szidta szakadatlanul...
- Ellenben a jobb?
                                    - Sokkal jobb az se volt,
épp csak megkérdte: te vagy a zsidók
királya, sőt az isten fia, te?
- Én vagyok - mondta ő, miközben
ecetet nyalt valami rossz szivacsból.
- S az a jobb lator elhitte neki?
- Elhitte, igen, és ő azt felelte:
bizony mondom néked, még ma te is
énvelem leszel a Paradicsomban!
- Akkor hát miért temették el mégis,
nem paradicsomba - sziklák alá?
- Nehéz ez még neked, kis Dávidom!
- Azért csak mondd!
                                    - Mert isten fia volt,
de embernek született, és az ember
meghal előbb-utóbb, így vagy amúgy,
el kell hát temetni.
                                    - Mégis föltámadt
S te elhiszed?
                                    - Én? Hát, úgy gondolom...
Figyelj csak, egyik legjobb tanítványa,
Tamás is kérte, hadd dugja bele
ujját dárda-verte sebeibe.
S ő megengedte?
                                    - Meg, bizony, bizony,
- Te mit tettél volna az ő helyében'?
- Én csak ember vagyok - nem is tudom.

péntek, április 2

Gellért Oszkár:

BARABBÁS

Pilátus szól: "Az egyiknek fejit!
Válasszatok, kettő közül melyik."

Válasszatok - s a szó mint kocka koppan.
Barabbás reszket és Jézus áll nyugodtan.

Egy pillanat csak. S néz a két fogoly.
Két szem sugára villan, s egybefoly.

Egyik sugárban titkos örömek.
Másikba' kínok: mit dönt a tömeg?

"A sírt? Ne még!" - súg befelé a gyilkos.
S Jézus sohajt: "Az élet ó mi nyirkos."

"A földi édent meddig látja még?!"
S "Jézust feszítsd meg!" - dübörög a nép.

Ó túlvilági, szent, csodás zene!
S örömtől könnyes Barabbás szeme.

*
...És aztán megy. Rohanna már haza!
S valami szúrja, s nincs rá vígasza.

Valami marja. Egy szelid tekintet.
Szelid tekintet s fojtogatva büntet.

Valami tépi. Fél. Boldog lesz-e?
Hisz otthon várja anyja, kedvese!

Ó menne, menne, de a lába béna.
Kiáltna, sírna, de a szája néma.

A szeme lát még. Ó, de az a szem!
Bár lenne vak s ne látná sohasem.

Ó az a szem... Zsibadt már lelke, teste.
És ráborul sejtelmesen az este.

Igen, meghalni! S újra hall zenét.
És Jézus jő és Jézus szól: "Ne még."

"Otthon anyád vár s kedvesed. Siess."
Barabbás ébred: "Álom ez? mi ez?"

És talpra áll s szól reszketőn, fehéren:
"Te véreddel mentettem meg a vérem!"

"Hát jobb vagyok, jobb én, jobb annyi másnál:
Jobb Júdásnál, papoknál, Kajafásnál?"

És Jézus szól: "Nem egy a mérték rátok.
Te: Barabbás vagy. Neked megbocsátok."