A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váci Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váci Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, március 21

Váci Mihály:

DEMOKRÁCIA

Én a demokráciát énekelem
A többség uralmát minden rossz fölött.
Ahol ha feltámad a diadallal a szél
indulói elől a csukott ablakok mögé
hiába menekülnek a kényes fülűek.
A demokráciát énekelem
amely már végre eljön
erre a hétrét görnyedt tájra.

S nem félek semmi hatalomtól
mert az igazság országútján érkeztem.

péntek, március 19

Váci Mihály:

LEG-KORSZAK

Íme – így termeljük
a legmodernebb technológiával
a legkülönbözőbb célokra
a legazonosabb termékeinket,
a legkülönbözőbb osztályozásban – de azon belül
a legegyformább méretekre
a legéberebben vigyázva
a legérthetőbben, nemde, mivel egy-egy osztályon belül
a legkisebb különbözés
a legnagyobb zavart okozná, ez csak
a legvilágosabban
a legérthetőbb, ugyebár.

A legnemzetközibb érdek kívánja
a legegyedibb szükségletek
a leguniverzálisabb kielégítését. Ma akkor
a legegyénibb valami, ha
a legáltalánosabban elterjedt, akkor
a legeredetibb, ha
a legeslegolyanabb mint
a legeslegkülönbözőbbek
legtöbbje. Mindenki
leginkább olyan szeretne lenni, amilyen ma már
leginkább mindenki. Az
a legegyénibb egyéniség, aki
a leghasonlóbb mindenkihez és akihez
a legkönnyebben hasonlíthatunk. Az
a legeredetibb, ami
a legtöbb által
a legkönnyebben megvalósítható. Ma az
a legellenállóbb, aki
a legkönnyebben elfogadható. Az
a legellenzékibb, akivel
a legkönnyebb
a legtöbbnek
a legtöbb dologban egyetérteni. Az
a legforradalmibb, ami
a legkevesebb kockázattal
a legártatlanabb céllal
a leghaszontalanabbul
a legtöbbnek eljátszható.
Ma az a
leg,
ami csupán
csak.

Ez talán
a legérthetőbb
a legkevesebbek előtt is
a leghiábavalóbban, ugyebár.

vasárnap, március 7

Váci Mihály:

SZELÍDEN, MINT A SZÉL

Szőkén, szelíden, mint a szél,
      feltámadtam a világ ellen,
      dúdolva szálltam, ténferegtem,
      nem álltam meg – nem is siettem,
      port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
      minden levéllel paroláztam;
      utamba álltak annyi százan
      fák, erdők, velük nem vitáztam:
      – fölényesen, legyintve szálltam
      ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
      nem erőszak, s akarat által,
      ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
      áradtam a világon által,
      ahogy a sas körözve szárnyal:
      fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
      a dolgok nyáját terelgettem,
      erdőt, mezőt is siettettem,
      s a tüzet – égjen hevesebben,
      ostort ráztam a vetésekben:
      – így fordult minden vélem szemben,
      a fű, levél, kalász is engem
      tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
      nem lehetett sebezni engem:
      ki bántott – azt vállon öleltem,
      értve-szánva úgy megszerettem,
      hogy állt ott megszégyenítetten
      és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
      jöttömben csendes diadal van,
      sebet hűsít fényes nyugalmam,
      golyó, szurony, kín sűrű rajban
      süvített át, s nem fogott rajtam,
      s mibe naponkint belehaltam,
      attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

csütörtök, május 20

Váci Mihály:

SARKCSILLAGOM, SZÜLŐFÖLDEMEN

Gyermekkorból ittmaradt felhőket
álmodnak felettem az egek.
Jegenyék lángját szítják a szellők,
A könnytől ki óv meg engemet?

Szülőföld! E modern korban csúfság
éri azt, kinek még fogain
recseg a hazai homok kvarca.
Titkolom rólad-kelt álmaim.

Tengereken, világokon túlra
vágynak a súlyuk-vesztett szivek.
Pedig mit az ember itthon elveszt,
földön, égen nem lelheti meg.

Hazám édes gravitációja!
Csak vonzásod adhat súlyt nekem!
Hová mennék? Határaid közt is
milyen nehéz meglelni helyem!

Mi lennék, ha te is elengednél?
Szülőföld, hazám - sarkcsillagom!
Csodálok minden csillagot, holdat,
de csak tehozzád igazodom!

Éj van. Nem látom, csak hallom őket:
- sírva húznak vándormadarak.
Vágyik, vergődik, sóhajt az ember,
lázadozik - s mégis hű marad.

Hulló csillag hív, csal vadlúd-ének;
van, ki már rakétán menekül.
Leborulok. Szívem melegíti
a Földet, mely lassan, egyre hűl.

1957
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

csütörtök, június 12

Váci Mihály:

VALAMI NINCS SEHOL

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.
Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- "Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
- amióta élünk, e hitetést hallani,
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, október 28

Váci Mihály:

MÉG NEM ELÉG!

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!

Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég: - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!