2006. december 7.

Zelk Zoltán:

TÉLAPÓ ÉS A HÓEMBER

Én egy csókától hallottam,
csóka a toronytól,
a torony meg tavaly télen
hallotta a holdról,
ha igazat mondanak a
csókák és a tornyok,
akkor én is tinéktek most
színigazat mondok.

Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog ő
egész télen állni,
ő lesz az első hóember,
ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jóestét köszönnek,
ő is köszön, ő is mondja:
„Jóestét kívánok!”
s látja, hogy egy piros csizmás
öreg ember áll ott.

„Jó, hogy jöttél, öreg ember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,
fehér a szakállad,
lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad.”

„Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer –
feleli nagy nevetve a
piros csizmás ember-,
de nem gyalog, úgy nem győzném,
hanem szánon járok –
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!”

Így történt, hogy akkor este –
- látta, aki látta –
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták őket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!

Nincsenek megjegyzések: