2007. július 14.

Victor Hugo:

EGY BARIKÁDON

Egy barikádon, hol a feltört kövezet
tiszta vérrel mosott s gaz vérrel szennyezett,
együtt a többivel, lecsaptak egy gyerekre.
- Közülük vagy te is? - Együtt vagyunk - felelte.
- Rendben van - szólt a tiszt. - Várj, míg sorra kerülsz.
Kivégzünk. - S a gyerek látja, amint a tűz
fellángol, s társai a falnál mind elesnek.
A tiszthez odaszól: - Egy percre hadd mehessek,
csak hogy az órámat anyámhoz elvigyem.
- Jó lenne szökni, mi? - Visszajövök! - Igen?
És hol laksz, kis bitang? - Csak itt a kút során túl.
S mindjárt visszajövök, elhiggye, kapitány úr.
- Na lódulj! - S a gyerek megy. Álnok, durva csel!
S jót röhögött a tiszt vad legényeivel,
s a haldoklók belehörögnek e röhejbe.
De csend lett hirtelen, mert a gyerek lihegve,
mint egy új Viala, egyszer csak ott terem,
büszkén a falhoz áll és megszólal: Jelen.

Meghátrált a halál, és a tiszt megkegyelmez.
Gyermek, én nem tudom, e szálló förgeteghez,
mely mindent elkever, hőst, banditát vegyest,
téged mi kergetett - de bízvást mondom ezt:
a te ártatlan kis lelked nagyszerü lélek.
A mélybe hullva is bátor s jó volt a lépted:
egy az anyád felé s egy a halál felé.
Gyanútlan a gyerek, a vád a férfié,
s te nem felelsz azért, amit nem tudva tettél;
de nagy és hős az a gyermek, kinek mindennél,
az életnél, a víg játéknál, tavaszi
lombnál drágább a fal, hol haltak társai.
Gyermeki fődön ott a dicsőség virága!
Az ősi Hellászban, Sztészikhorosz ha látna,
rád bizná, hogy te védd Argosz egy kapuját;
Kinegürosz benned lelné meg önmagát.
A választott görög ifjak közé sorozna
Messzénén Türtaiosz s Thébaiban Aiszkhülosz ma.
Ércbe vésnék neved, mint azok egyikét,
akik után - ha kék a szelíd nyári ég,
járva a kút körül, hol hűs a fűzek árnya -
az ifju szűz - teli korsarát véve vállra,
melyből ihatnak a szomju bivalyok -
mélán megfordul és hosszan elandalog.

(fordította: Somlyó György)

Nincsenek megjegyzések: