2007. december 28.

Fekete Vince:



Feltámad a szél, nekiered, jaj, hogy kell
küszködnie, hogy a jeges, az ólmos
levegő ne akassza a lélegzetét a csontig
hatoló hidegben, hogy a nehezen araszoló
lépéseknek csakhamar megtorpanás legyen
a vége, nem is lát jól, mert még az utcai
lámpákat nem gyújtották fel, megállni pedig,
elidőzni kicsit, megszusszanni ebben a ful-
lasztó hóban, a hidegben és ebben a fénytelen
éjszakában változatlanul nem lehet, lépegetett,
rakta egymás elé, mint egy végtelen kiterjedésű,
ismerős, de mégis ismeretlen világnak szánalmas,
kiszolgáltatott lakója, boldog megrendültséggel,
miközben sem elragadtatottság, sem
döbbenet nincs az arcán, csak valami riadt
megszeppenés, félénk öröm, hogy él, hogy élünk,
s hogy a világ megy tovább, mert mennie kell,
és mennie kell neki is ebben a fullasztó hóban,
kietlen éjben, mennie valahová, nem is tudja
már, hogy merre, hogy hová, nem is látja a fákat,
a jeleket, hogy merre, csak megy, csak lépeget,
csak araszol előre kitartóan és megállíthatatlanul.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nincsenek megjegyzések: