Zelk Zoltán:

DECEMBER

Cammogva lép, szelet köhög
s reszketve rázza vén fejét,
amelyről hulló hajaként
repül, száll a hó szerteszét.

Olykor megáll és nézi a
rőzsegyűjtő szegényeket
s ő őrzi csillaggal ama
jászolban alvó kisdedet….

Zörgőkarú fák sorfala
köszönti őt, amerre jár
s háta mögött jégfogait
csattogtatja már Január!

Hermann Hesse:

"Nincs ezer vagy száz legjobb könyv, minden egyes embernek van egy saját választéka abból, ami vele rokon, számára érthető, kedves és értékes."

Rainer Maria Rilke:

ADVENT

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

(Fordította: Fodor András)

Weöres Sándor:

BOLERO

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Emily Dickinson:

NINCS OLYAN VITORLÁS...

Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,
Mely messzi elragad;
Sehol olyan versenyfutás,
Mint a könyv-oldalak.

A koldus is átkelhet itt
És vámot sem fizet;
Mily felséges versenykocsi:
Hord emberszíveket.

(Fordította: Weöres Sándor)

Kányádi Sándor:

ÁPRILIS HÓNAPJA

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Szergej Jeszenyin:

SZÉP JÓ REGGELT!

Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.

A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.

Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"

(Fordította: Erdődi Gábor)

Áprily Lajos:

TAVASZODIK

Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb.
s mintha a róna
kedve dalolna
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már"!

Jékely Zoltán:

CSILLAGNÉZÉS

Bizony, fiam, emlékszem még a korra,
Így néztem én is, mint te, csillagot!
Meredtem égő mennyei bokorra,
S éreztem ezt a furcsa illatot.

Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
De bámulásim egyszer elmaradtak –
Talán mikor lelkednek adtam át.

Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
Semmise dőlt el és nem végleges.
Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
Égen-földön ős titkot fejtegess!

Babits Mihály:

HALAVÁNY TÉLI RAJZ
            
Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.

Gyere, édes, az ablakhoz,
tekints szét az udvaron!
Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
szőnyegen még semmi nyom!
Csak a kis szolgáló lába
rajzolódik halavány,
s elvész, mint a Szaharába
egy zarándok karaván.

Szalma közt fagyottan áll a
kert füzes mélyén a kut
intve dermedt jégszakálla
hogy az év, mint óra, fut.
Jertek apró, jertek sűrű
pillanatok pelyhei
jobban mint e szalmagyűrű
szívünk kútját védeni.

Milyen furcsa füstünk árnya
a túlsó tető haván:
mintha távol emlék szállna
rokon szívbe tétován.
Ki gondolhat ránk e csöndben,
míg körülvattáz a hó?
Titkos lánc nyúl át a földön
összekötve aki jó.

Babits Mihály:

CIGÁNY A SIRALOMHÁZBAN
            
Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?

Tóth Árpád:

DURUZSOLÓ TŰZNÉL

Mint messzi Chína földjén vasúti bús karambol,
Ujságban furcsa hír csak s nem tépi idegem,
Mert tán nem is való, oly messzi s idegen,
Ugy rémlik most az élet, amely röpűl és rombol.

Emlékek látogatnak szelíd gyerekkoromból,
Tünődöm tűnt szobákon, szavakon, sziveken,
Emlék! sok drága szénrajz avatag iveken,
Szénnel a múlt üszkéből, finom, porló koromból.

Duzzadva kél a hold künn a halvány, alvó dombról
S ragyogva leng túl minden vak földi sokadalmon:
Zűrös vásár fölött szép, elszabadult ballon!

Nézem s tünődő, álmos mosolyom kérdi: vajjon
A tűz durúzsol-e, vagy bánatomat hallom,
Mely karmait bevonta szivemben és dorombol?

Juhász Gyula:

A TÁVOZÓ
            
A tűnő ifjúsággal messze mennek
Az örömök és búcsút énekelnek,
Mint ősszel a fecskék, a költözők.

Elszálló évekkel szállnak tova
A vágyak is s nem térnek meg soha,
Mint darvak, melyek a tengerbe vesztek.

De alkonyatkor a nyugati ég
Rózsásabb és szelídebb a vidék,
Az életem rónája is kitárul.

És szeptemberben tarkább lesz a lomb.
Így szépülnek meg hervadt bánatok,
Így nézek vígan őszi csillagokba.

Tóthárpád Ferenc:

ANGYALOKRA KÖD SZITÁL

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok

- Térjetek be jó vándorok,
szárnyatokra köd szitál!
Karácsonykor értetek is
lobban a négy gyertyaláng!

- Térjetek be, s mondjátok el,
Kisjézusunk merre jár!
A sok kedves kisgyermekre
minden házban rátalál?

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
odakünn az angyalok.

Kányádi Sándor:

BETEMETETT A NAGY HÓ

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

FEKETERIGÓ

Ablakomban nagy a hó, halihó! -
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó! -
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.