Szergej Jeszenyin:

ÜLJ LE MELLÉM

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.

Rég mögöttem szülőföldem,
rétek, erdők sűrüsége,
életem hogy beleöljem
városi vad dicsőségbe,

odahagyott kertre, nyárra
hogy ritkábban emlékezzem,
hol a békák muzsikája
költővé nevelt föl engem.

Éppen ilyen ősz van arra.
Ág-mancsával be-betéved
ablakunkon a juharfa,
keresi az eltünőket.

Rég nincsenek a világon.
Cinteremben az ezüst hold
jóslata a keresztfákon:
mi is vendégek leszünk ott.

Mi is, túlján bajnak-gondnak,
ott leljük meg végre békénk.
Ezek a hullámzó dombok
vigasztalják, aki él még.

Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.

(Rab Zsuzsa fordítása)