Babits Mihály:

SZÁLLÓ NAP UTÁN

(...Szelídre szűri a nyár sugárát

ez a délután

s langy fényfüggönnyel a házak vállát

bevonja puhán...)

- - - - - - - - - - - - -

Ilyenkor, látod-e, húnyt lelkemre

csókot nyom a nap,

és menni (gondolom) oly jó lenne,

amerre a nap

csak menni (gondolom), egyre menni,

napot nap után,

vonatra ugrani, nem pihenni,

szálló nap után

suhanni, zöldszinü tenger lombok

közt fulladozó

faluig szállani, minden gondot

elhullatozó

lélekkel, túl a Dunára, messze,

szálló nap után,

lombos faluig, hol lombba veszve

nyíl egy kapu tán

elénk s azon át bejutunk egy házba

hűs pitvaron át,

s ott lelne a lelkünk elkáprázva

új túl-a-Dunát,

új túl-a-világot, új világot,

fehér falu sok

mély, régi pamlagu hűs szobákat,

hol védve susog

a függöny; így susog: "Én az ablak

"hű őre vagyok

"és kitekinteni sohase hagylak,

"pillét se hagyok

"ideszállni a külső zajból hozzád,

"mert vám vagyok én,

"s e csöpp szoba messze csöndes ország

"a vágy fenekén:

"majd okosan itten megbú lelked

"(szökött katona)

"és e szoba lesz majd szőnyeg-kerted,

"párnák vadona.

"Künn zúghat azóta az őrült bóra,

"hányódhat a tó:

"itt nézd, a hűs falon őr az óra,

"áll a mutató,

"a percek ostoba gillotinja,

"s a perc fenekén,

"hova nem hat a század szörnyű kínja,

"elrejtelek én,

"én, függönnyös angyal, szárnyaimmal:

"ó, jer, te szegény,

"jere fájó fejjel, fáradt ínnal,

"védőd leszek én,

"s szelídre szűrve az ég sugárát

"(jere, szenvedő!)

"oly hűn megőrzöm a lelked álmát,

"mint egy szemfedő!"