csütörtök, március 18

Simon István:

VIRÁGZÓ CSERESZNYEFA

Mandula-utcán az éjjel
láttam egy nyíló kicsi fát,
épp rásütött a hold,
Fehérlett rajta a virág, -
azt hittem, hogy mandulafa,
pedig cseresznye volt.

Magasbanyúló házfalak
között, fényes ablak alatt
lebegtette a szél.
Megálltam, néztem egy kicsit,
míg elsuhant a gépkocsi
az utca véginél.

Jólesett látni ezt a fát,
millió zsibongó virág
tündöklő seregét.
S egyszerre lassú, halk kopaj,
susogó hullámaival
jött, kúszott közelébb.

Két holdfénybe burkolt alak
épp a cseresznyefa alatt
állt meg és összebújt.
S a csillagos fehér szirom
ott pettyegett a vállukon,
ahogy libegve hullt.

Gyönyörű kép; a költő ha
a boldogság hű piktora,
álljon meg, fesse le:
két önfeledt, szép fiatal,
kiket virággal betakart
a tavasz éjjele,

a ringó fát, a fa alatt
testen a karnyi kapcsokat,
míg egymást ölelik. -
Virágszóró cseresznyefa,
ő ringatja majd a tavasz
első gyümölcseit.

Holdfényben ballagtam tovább
s a szívemből a számon át
hullt ki pár tiszta szó:
hogy szorosan így álljanak
negyven év múlva is, ha majd
fejökre hull a hó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése