csütörtök, november 29

Tóth Árpád:

ARANY TÓ AZ ÉGEN

Örülni, örülni de jó volna
Lemenő nap aranytavának,
Mely szétömölt amott a lombok
Mögött az égen, s jobbra-balra
Ringatják fejüket a vén fák
Beleegyező mozdulattal,
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
Lemegy a nap, és így kell lenni,
Elhúnyni, elmerülni szépen,
Lemenő nap arany tavában
Elsüllyedni fekete csendben.
Ó, élet, élet... ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Tóth Árpád:

GYEREKSZEMEKKEL...

Kerek szemekkel,
Gyerekszemekkel
Ámulni még, mint valaha,
Ha még lehetne,
Be jót tehetne
Szememmel egy vidám csoda.

De jaj, ha fáradt,
Könnye-kiszáradt,
Fénye-fakult a régi szem,
Hiába vár a
Drága csodára,
Őnéki több fény nem izen.

Hiába nógat,
Legyez, cirógat
Selyemszárnyú tavaszi fény;
Amit én látok,
Üszök és átok,
Vad világ int rám feketén.

Egy széthullt ország...
Nyomorú morzsák...
Az elmúlt nagyság roncsai...
Szent, régi eszmék...
Húsvétjuk lesz még?
Ki tudná most megmondani?

Jaj, annyi sárfolt,
Jaj, annyi kárvolt
Vér és gyász mocskol, vén világ,
Szemem lehúnyom,
Sajgom és únom
A tavaszi komédiát.

Rügyek és harcok,
Hetyke kudarcok
És százszor édes diadal -
Csak lesse más már,
Álljon a vásár,
Még győzhet, aki fiatal!

Én már öregszem,
Lomhán verekszem
Fáradt fejem lehajtanám;
Ragyogj helyettem,
Te sok gyerekszem,
És szebben, mint én hajdanán!

(1923)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Ady Endre:

AZ ÖRÖK GYERMEKSÉG

Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.

Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.

Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.

Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.

S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Weöres Sándor:

RONGYSZŐNYEG I.

150

Beszélhetnek a kortársak,
hogy így lássak, meg úgy lássak;
falon vakon kaparásznak,
ezt nevezik ők látásnak.

Egy-egy irányba mutatnak,
ezért mondom őket vaknak;
mint a gyermek, nézzél szerte,
máris nem vagy vakság-verte.

(1951)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, november 28

Paul Géraldy:

ÁRADOZÁS

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szivednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.
Amit érzünk, ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk.
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...
Tudd meg, mivel vagyok tele...
De bár találnék sok költői dolgot -
felelj nekem - több lenne-e,
mint az, hogy átölellek így, te boldog
hétköznapom költészete,
mig százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Paul Géraldy:

TŰNŐDÉS

Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít,
s tulajdonképp alig-alig
hasonlitunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj,
és semmi pör,
örvény nyilik, és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már,
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Paul Géraldy:

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, november 26

Csorba Győző:

ÜNNEP ELŐTT

Csak lassan múljék sok időm legyen
fölkészülni: maga a készülődés
az is jó s készen lenni jó ugyancsak
Évente több a vendég messziről
s közelről egyaránt illik tanulnom
hogy valóban tisztességgel fogadjam
a társaságot

Nem csekély dolog
hogy gyerekcsapatoktól vénekig
annyian érkeznek nem is tudom
élők-e még mind mert mind élni látszik
s mind jókedvű és jóakaratú
az ünnep örömétől csillogó
Csak lassan múljék hisz jobb is talán
a várás mint a beteljesülés
Advent… Ó mennyi holmimat kinőttem
s ledobtam – ezt még nem sőt még nem is
kényelmetlen… Érzelgősség? öregkor?
Fehér a kert áldom fehér a város
áldom s elindulok titokzatos
ösvényeken (kint? bent? milyen irányban?)
jutok melegbe fenyőszagba gyertya-
fénybe s remélt ajándékokhoz is
Fehér a kert a város is fehér
s elindulnak szintén felém seregben
lábak és tárgyak advent nem tudok
semmit de mindent könnyen elhiszek:
kell a meglepetés kell kell az ünnep

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, november 21

Rab Zsuzsa:

KÖTÉS

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ezeltéphetetlen.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Juhász Gyula:

ESŐK UTÁN

Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek
Úgy tündökölnek túlvilági szépen,
Hogy szinte fáj a ragyogó azúr.
Az életem most épp így alkonyul:
Minden borúján túl fények remegnek
S mit gyász és vád ezer esője vert meg,
A lelkem, mint dómok arany keresztje,
Úgy néz a földre, a nagy cinteremre.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Kosztolányi Dezső:

LÁSD, KISFIAM, EZT MIND NEKED ADOM MOST

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, november 19

Szabó Magda (1917-2007):

TERÍTSD ARCOMRA ÁLMODAT

Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
az ég meggyűrődik, alázuhan,
a szél csücskeit összehúzza,
meg is köti, botjára szúrja,
elindul vele vándorútra,
s a föld ott marad egymaga,
se teteje, sem ablaka,
s akkor kinyitja viola
szemét a bársony szerelem,
s ott lebeg súlyos mosolya
a föld felett, mint kupola.
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, —
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Wislawa Szymborska:

A KOR GYERMEKEI

A kor gyermekei vagyunk,
S ez a kor – politikus.

Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
a nappaliak, meg az éjjeliek,
mind, mind politikai ügyek.

Akarod, vagy nem akarod,
génjeidnek politikai múltja van,
bőrödnek politikai színárnyalata,
szemednek politikai látásmódja.
Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
amiről hallgatsz, annak a jelentése
így, vagy úgy – politikai.

Még az erdőben barangolva is
politikai lépéseket teszel
a politika talaján.

Az apolitikus versek is politikusak,
s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.
Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
Politikától vemhes.

Még csak emberi lénynek sem kell lenned,
ahhoz, hogy politikai jelentőséged legyen.
Elég, ha kőolaj vagy,
erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
vagy akár konferencia-asztal, amelynek alakjáról
hónapokig tart a vita.
Közben emberek pusztultak el,
állatok múltak ki,
házak leégtek,
és elvadultak a földek,
éppúgy, mint a régi időkben,
amelyek kevésbé voltak politikusak.

1988

(Gömöri György fordítása)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Wislawa Szymborska:

FELJEGYZÉS

Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.

(Fordította: Csordás Gábor)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Arany János:

VÖRÖS RÉBÉK

"Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült -"
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörgé Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
- "Hadd jöjjön hát a kasznár."
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

"Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked."
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
"Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.
"Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!"
Rebi lelke nem vón' kár:
De, mint varju, visszajár
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: "megállj, görög!"
Varjú mind' kiséri: "kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!"
"Hess, madár!"

"Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam."
Fekete volt; mint bogár:
Asszony ott sír: "mégis kár!
Hess, madár!"

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne'kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

péntek, november 16

Cseh Tamás–Bereményi Géza:

DAL A RAVASZDI SHAKESPEARE WILLIAMRŐL

Hol volt és hol nem volt, Dániában
Egy királyfi, aki egy szép napon
Hogy leplezze titkát, mely rosszra vinné
bolondot mímelt, ó borzalom

Bolondok között így lévén józan
Mérgezett kardba ütközött
S trónjába nyugodt urak beültek
Székelvén béke és harc között

Ám e királyfi úgy hala meg
Hogy adának néki díszsírhelyet
És eme sírt, ó borzalom
Láthatni ma is a színpadon

E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William

Egy sötét éjjel neje nyakára
Helyezte kezét egy mór vezér
S belőle végén a szuszt kinyomta
A látványt így nem zavarta vér

Látjátok, micsoda kacskaringók
Jellemzik szívünk útjait
Vacogva sandítunk tükreinkbe
Hol a kulcs, mely minden zárt kinyit

Itt állunk úgy, mint a mór vezér
Magunk kifosztva másokért
Itt álunk és a szánk nyitva van
Ez aztán tud, ez a Sekszpír Viliam!

E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William

Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el

És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet

Viszkető háttal bámuljuk őt
Idők hajlását felismerőt
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött

E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William

És tükrünk szétszórt szilánkjait
Shakespeare úr ragasztja, foltozza itt
Mi itt állunk és a szánk nyitva van
Hogy miket tud, ez a Sekszpír Viliam!

E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William
E kies hazában mutass nekem
Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Bella István:

ÉS SZÓLT A SZÓ

És szólt a hegy:
- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
- Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Somlyó Zoltán:

ORGONÁVAL

Ez az, amit még akarok:
menni még egy darabon és gyalog.

Nézni a tájat, a füvet,
mikor harmattól csillog, mint az üveg.

És látni, hogy borul a fény
a külvárosi kertek ölén;

s hogy feszíti pilléreit
az összekötő vasuti híd.

A vándort, aki a rozson át
oly görnyedten cipeli magát;

a holdat, amíg a kertek alatt
oly sokatmondóan leszalad...

S este hétkor, a séta után
megsimogatni kis fehér kutyám

és nézni az ablakon át
hogy bólint az orgonaág...

Az ablakot kinyitani
s az orgonával bólintani...

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

szerda, november 14

Nagy László:

JÁRTAM ÉN KOROMBAN, HÓBAN

Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem,
te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.

Köröttem kúsza az élet,
kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szécsi Margit:

KÖRÜLÖTTED BOLYONGOK

Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen
dobogós boldogságban
halálig szívverésben.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Babits Mihály:


Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szabó Lőrinc:

VARÁZSKERT

Szemeim fáradtak, de tiszták,
ragyogva nézik: lelkem erejét
egy egész kert virágai hogy isszák.

Én vagyok az a kert: virágok, ágak
nőnek körém és fölém lombosodnak
élő lugasnak, gyümölcskoronának.

Örök kertemben, napfényes lugasban,
álmodó kertész, nézek szanaszét:
kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van!

Ellenségeim, irígy viharok vad
rohamai, rázzátok fáimat:
hulljon a férges, kell a rovaroknak!

Hulljon friss rügy is, hulljon dús virág-raj:
a sebekből új hajtás tör ki, és
ki baltás küzd meg ennyi izmos ággal?

Szemeim fáradtak, de tiszták,
ragyogva nézik: növekvő csodáim
már az egész láthatárt beborítják

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Petőfi Sándor:

CSOKONAI

Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.

"No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll."
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.

"Ihol ni, uccu!" fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
"Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!"
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.

A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap.
S a csap nem jött, és a pap morgott:
"De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba' marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?"

Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt),
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.

Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.

A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Csokonai Vitéz Mihály:

TARTÓZKODÓ KÉRELEM

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal,
Fizetek válaszodért.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

hétfő, november 12

Ingrid Sjöstrand:

MIKOR SÖTÉTEDNI KEZD

Mikor sötétedni kezd,
akkor jó sétálni.
Járom az utcát,
belesek az ablakokon.
Az emberek odabenn
úgy mozognak az ablak mögött,
mint halak az akváriumban,
ha felgyújtjuk benne a lámpát.

Mikor egész sötét lesz,
jó beúszni
a saját akváriumomba.
Valaki mondja: Szervusz.
Hol jártál?
És felelek: Csak úgy sétáltam.

És arra gondolok, hogy most én is
hal vagyok a kivilágított tartályban,
és azokra gondolok, akik beleesnek,
akiknek nincs fénytartályuk,
ahol melegedjenek.
Mind a rókákra és a nyulakra,
és otthontalan macskákra
és emberekre.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Szabó Lőrinc:

SZÉL HOZOTT, SZÉL VISZ EL

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Karinthy Frigyes:

AZ EMBERKE TRAGÉDIÁJA

MADÁCH IMRIKE után
Istenkéről, Ádámkáról és Luci Ferkóról

A versikéket írta KARINTHY FRICIKE

BEVEZETÉS

Toncsi, Fercsi, Jancsi, Náncsi.
Csupa kandi, meg kíváncsi
Kisgyerek.
Amit Imre bácsi néktek
Elmesél most - attól égtek
Ifjak, öregek.
Egyik izzad, másik fázik,
Egy vígan hahotázik,
Másik pityereg.
Ha így nézed, domború,
Ha így nézed, homorú,
Egynek szörnyű mulatságos,
Másnak szomorú.

ELSŐ SZÍN

Utcu Lajcsi, hopsza Lenke,
Volt egyszer egy jó Istenke,
Azt gondolja magában:
Mit ülök itt hiában?

Megteremtem a világot,
Hogy olyat még kend nem látott.
Hogyha látod, szádat tátod,
Mesterségem megcsodálod.

Amint mondta, úgy is tett,
Dolgozott egy keveset,
Hat nap alatt úgy, ahogy
Összecsapta valahogy,
Rajta nem is másított,
Csak egy nagyot ásított.

Rafael, Miska meg Gábor,
Ebből állt az angyaltábor.
Rafi mondta: halihó,
Ez a világ jaj be jó!
Miska mondta: gyerekek!
Ez a világ de remek!
Gabi mondta: mi lesz még,
Ha meglátjuk az eszmét?

Luci Ferkó azonba’
Irígy volt és goromba.
Meee, mondta, szebb is akad,
Nekem nem kell, edd meg magad.

Ilyen volt a Luci Feri,
De Istenke meg is veri,
Nem kell szárny, repülj gyalog,
Dobjátok ki, angyalok!

MÁSODIK SZÍN

Ádámka meg Évike
Édenkertnek végibe
Hancúroztak, ittak-ettek,
Állatokkal verekedtek.

Ádámka nem akart menni
Évikével almát enni.
Évi mondta: ne légy fád,
Láttam két szép almafát.

Angyalka jött, nagyon mérges.
Vigyázz, az az alma férges!
Istenke se akarja,
Hasacskátok csikarja.

Luci Ferkó rossz kölök,
Éppen arra lődörög,
Juszt is, mondta: egyetek,
Tömjétek meg begyetek.

No most tele van a bendő,
Itt a bűn, az eredendő.
Mars ki innen, istenvertek!
Bezárjuk az Édenkertet.

(Folyt. köv.)

Karinthy Frigyes:

HARMADIK SZÍN

Vége lett a jó életnek,
Éviék szegények lettek,
Mert elkövették a rosszat,
Dolgozhatnak most naphosszat.

Mi lesz ebből, Évikém!
Nem bírom egy évig én.
Csak tudnám, mi lesz belőlem,
Mit akar Istenke tőlem.

Luci Ferkó majd megmondja,
Annak ez a legfőbb gondja,
Mióta büntetés végből
Őt is kidobták az égből.

Feküdjetek a bokorba,
Kimondom most nektek sorba,
Évi, Ádám,
Kibontom a meseládám.
De előbb módját megadni,
Van szerencsém bemutatni,
Ha nem tetszik a regény,
Vagy az ágyacska kemény,
Ez a kislány megpuhítja,
Úgy hívják, hogy zöld remény.

NEGYEDIK SZÍN

Ádámkából azon nyomba
Fáraó lett Egyiptomba.
Nagyon finom volt a dolga:
Mint a pelyva, annyi szolga
Dolgozott egy kőhegyen
Csakhogy neki jó legyen.

Gile-gula, tarka-barka,
Rabszolgának fáj a marka,
Férfiszolga, nőcseléd
Liheg-lohog, csőcselék!

Ha kilóg a nyelvecskéd,
Megverünk, mint kis kecskét,
Csihi-puhi, mertek-gyertek,
És egy szolgát agyonvertek.
Évike, hogy látja ezt,
Nosza pityeregni kezd.

- Mit pityeregsz, te gyerek?
Évi tovább pityereg.
- Na megállj csak, az apád!
Eltörtétek a babát!

No majd veszek frisset, másat,
Finomat és elegánsat!
- Ez már úgyis régi, ócska,
Így szólt a jó Fáraócska.

Égszakadás, földindulás,
A fejemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is pajtás!

(Folyt. köv.)

Karinthy Frigyes:

ÖTÖDIK SZÍN

Görög hazát akkor éppen
Megtámadták, kérem szépen,
Miltiades fővezér
A csatába ment ezér!

Hát ahogy ott csatázott,
Mint valódi hellén,
Arra ment egy ellenség,
Megszúrta a mellén.

No ez mégis hallatlan,
Hogy a nép ily hálátlan.
Nincs hálátlanabb a népnél,
Otthagyták őt a faképnél.

Királynak, ha nincs szószéke,
Hatalmának bezzeg vége.
Igyuk meg a tejecskét,
Csapjuk le a fejecskét.

Égszakadás, földindulás,
A nyakamon egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

HATODIK SZÍN

Hű, ezek de rosszak lettek.
Énekeltek, ittak, ettek,
Évi, Ádi gonoszcsontok,
Elvetettek minden gondot.
Évi röhög, mintha ráznák,
Csintalanok és paráznák,
Nincsen benne semmi könyör,
Azt mondja, hogy fő a gyönyör,
Fő a gyönyör meg a gyomor,
Persze, lett is szörnyű nyomor.

Ádi, Évi rossz is, rest is,
Hát egyszer csak jött a pestis,
Jött a csúnya dögvészecske,
Hullt a nép, mint a legyecske,
Kézzel, lábbal kalimpált,
És aztán meghalukált.

Ekkor jött a szent Peti,
Ki a rosszat megveti,
- Ádi, Évi, nézd meg eztet,
S megmutatta a keresztet.

Égszakadás, földindulás,
A szívemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

HETEDIK SZÍN

Tankréd bácsi énekel,
Azt mondja, hogy hinni kell.
Egyik hiszi eztet, aztat,
Másik hiszi aztat, eztet,
Egymás kezéből kitépik,
Rongyolják a szent keresztet.
Ejnye, csípje meg a macska!
Hol az exact fogalmacska?

Évi a zárdába ment,
Nem szép tőle, annyi szent.
Lett belőle Izidóra,
Nem hallgatott okos szóra.
Ádi mondja: csip, csip, csip,
Gyere már ki egy kicsit.
Évi, Évi, gyere ki,
Ég a házad ideki.
Évi mondja: nem, nem, nem,
Nem enged a korszellem.
Feri mondja: a kereszt!
Megfogtad, de nem ereszt!

Égszakadás, földindulás,
A hátamon egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

NYOLCADIK SZÍN

Ádi, Évi, ácsi, pácsi,
Ez meg itt a Kepler bácsi,
Nem ám holmi fecske-locska,
Kenyere a csillagocska,
A nagy bolygó náció
Meg a gravitáció.
Egyedem-begyedem,
Meg a világegyetem.

Közben Évi: juj, juj, juj,
Egy fiúval összebuj,
Hogy majd vesznek, éljen, vivát:
Ádámkának vásárfiát.
Nem fügét és nem narancsot,
Icipici kis agancsot,
Felteszik a fejire,
Jól fog állni nekie.

Csakhogy ahhoz pénz kell ám,
Adjál nékem, Ádikám.
Ádi mondja: no, mi lesz még?
Nem szeretem ezt az eszmét,
Unció-smúnció,
Szebb a revolúció.

Égszakadás, földindulás,
A szememen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

(Folyt. köv.)

Karinthy Frigyes:

KILENCEDIK SZÍN

Játsszunk fej vagy írást mostan,
Mondta Ádám a magosban.
Hogyha írás, semmi sírás,
Mindennapra egy tojás.
Hogyha fej lesz, de sok hely lesz,
Minden bögre csupa tej lesz.
Megisszuk a tejecskét,
Lecsapjuk a fejecskét.

Utolsó pár legelőre,
Kimegyünk a legelőre.
Miénk a föld, rontom, bontom,
Az én nevem Kukorica,
Kukorica, Kukorica Danton.

Utcu bizony megérett a meggy,
Danton bácsi ki a rétre megy.
Kint a réten fűbe harap,
Hiányzik belőle egy darab.

Égszakadás, földindulás,
Könyökömön egy koppanás,
Gyerünk vissza, pajtás!

TIZEDIK SZÍN

Ádámkának mi nem jut eszébe,
Hogy ő mostan beleül a székbe.
A tudományt onnan magyarázza,
Hű tanítványt a hideg kirázza.

Tudós bácsi, mondd meg nékem,
Mi legyen a mesterségem?
- Vegyél könyvet, tollat, irkát,
Mindenféle irka-firkát!

Tudós bácsi, vettem, hoztam,
Mit csináljak vele mostan?
- Dobd a tűzbe hamarjába.
Jó meleg lesz a szobába!
- Beledobtam, lángol, ég is,
Mit csináljak mostan mégis?

Mostan hányjál bukfencet,
Mert a tanító csak henceg,
Nem tud ő se jobbat ennél,
Amitől okosabb lennél!

Égszakadás, földindulás
Az agyamban egy pattanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

TIZENEGYEDIK SZÍN

Hálaisten, nem kell
Iskolába menni,
Ádámnak, Ferkónak,
Nincsen dolga semmi.
Kimennek sétálni
A piacra ketten,
Azt mondja az Ádám:
- Jaj, de éhes lettem!
Ferkó mondja - Addig ehetsz,
Míg a zsírtól meg nem repedsz,
Amíg tele van az erszény,
Te maradsz a polgáreszmény!
Pénzért mindent megkapunk,
Vedd elő a bukszát,
Vendéglőben sört iszunk,
Megesszük a buktát!

Arra megy az Évike,
Figyeli, hogy nézik-e?
Játékot kér Ádámtól,
Szereti is hálából.

De a gonosz Luci Feri,
A játékot összetöri,
- Nem kellesz már nékem, Ádám,
Tanuld meg a versen:
Akad, aki többet ád ám,
Ez a szabad verseny.

Égszakadás, földindulás,
A zsebemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

(Folyt. köv.)

Karinthy Frigyes:

TIZENKETTEDIK SZÍN

Hát ez meg már micsoda?
Gőzmalom vagy mosoda?
Akár gyár, akár malom,
Benne nagy az unalom.
Olyan tiszta, olyan csendes,
Olyan sima, olyan rendes.
Nem lehet bent hajkurászni,
Henteregni, falra mászni.
Nem csinálnak benne ácsok
Kardot, csákót, kalapácsot,
Csak gépet, meg kereket,
Csupa rendes gyerekek.

Gyerünk, Ferkó, lássuk,
Itt fogunk ma hálni!
Hadd lám, tudnak-e valóban,
Mint mi tudtunk, fűben, hóban
Olyan édes, kicsi, kedves
Kereket csinálni?

Ez ló, kutya, macska, virág;
Ilyen volt a régi világ.
- Hát ma nincs belőle már!
- Egy maradt csak: a szamár.

Égszakadás, földindulás,
Csak ketyegés és kopogás,
Fel az égbe, pajtás!

TIZENHARMADIK SZÍN

Jancsi, Pista, Marcsa, Lenke,
Ez itten a végtelenke!
Ferkó mondja: hallga, csitt,
Itt elbújunk egy kicsit!
Ádi fél, remeg, gyanakszik,
- Földtanár úr megharagszik,
Hogyha jön és nem talál.
Ferkó röhög: - Oh, te gyáva,
Szebb a pulyka, mint a páva,
Mit nekem föld és halál?
Ádi mondja: - Ecki-becki,
Engem ugyan nem nevetsz ki,
Vagyok én is, ide-nézz,
Nekem semmi az egész!

Földtanár úr dúl-fúl, dörög,
Hol van az a komisz kölök?
Meg kell írni, ecke-becke,
Még mindig nincs meg a lecke!

Égszakadás, földindulás,
A léghajón egy robbanás,
Le a földre, pajtás!

TIZENNEGYEDIK SZÍN

Ejnye, csípje meg a csóka,
Több az ember, mint a fóka.
Ez már nem vicc, nem is móka,
Félre jelmez és paróka!

Csupa jég és csupa hó,
Vörös a nap, halihó,
Bife-befagyott a tó,
Didereg az eszkimó,
Mégsincs kedve korcsolyázni,
Inkább volna falra mászni.
De a kunyhó fala sík,
Ha rámászik, leesik.

Évi, Évi, - Ádi mondja:
- Hol a púder meg a spongya,
Mert itt kissé ronda vagy.
Évi mondja: majd ha fagy.
Nem kell szépség, nem, nem, nem,
Fázom, nem ér a nevem.
Veletek tovább nem játszok,
Vigyetek már haza, srácok!

Ferkó mondja: csípje csóka,
Nem kell móka, nem kell fóka.
Álommozi lepereg,
Ébredjetek, gyerekek!

UTOLSÓ SZÍN

Álommozi nem forog,
Ádi, Évi hunyorog.
Csodálkozva széttekint,
No most itt vagyunk megint.
Édenkertből kihajítva
Kuksolunk megint sunyítva.
Kinek volna tovább kedve
Hinni, élni lelkesedve.

Luci Ferkó nyavalyás,
Te vagy mindenben hibás!
Hagytál volna nekünk békét,
Mért csináltad ezt a zrit?
Most a remény nem virit,
Elmondtad a mese végét.

Ádi henceg: - Tudod mit,
Mondok neked valamit.
Oda álom, ide álom,
Nekem ez nem ideálom.
Ha akarom, nem csinálom,
Ez az élet piszokfészek,
Nem csinálom az egészet,
Én elmegyek, kegyed ül,
Rám a Gellért hegye dül,
Csináljátok egyedül!
S ugorna már lefelé,
Ekkor jön az Évike:
Ádi, gyere, csitt-csitt-csitt,
Súgok neked valamit.

Unom én az egész mesét,
Ez a játék egy hülyeség.
Te is hagyd ott Lilit, Ferit,
Akik mindig egymást verik,
Nem kell nekem több fiú,
Mind hencegő és hiú.

Fiú lánynak nem barát,
Unom már a maskarát.
Csinnadratta, kereplő,
Nem leszek már szereplő.

Mindig másnak látszani.
Nem kell kalap és kabát,
Csinálok kócból babát,
Azzal fogok játszani.
Ádi is szól szemlesütve:
Mégis jobb a zsemle sütve,
Puha kenyér, házi koszt,
Ördög vigye a gonoszt.

Jóistenke hallva eztet,
Csendben mosolyogni kezdett
Hegyes bajusza mögött,
S elküldte az ördögöt.

Aztán így szólt: no, mint mondok,
Kell-e még az almakompót?
Mért ettétek azt a vackot?
Kaptok érte két barackot.

Az egyiket Évi kapta,
Fejebúbját tapogatta.
- Csak azért, hogy meg ne hízzál,
Másik Ádám fülét érte,
Nem is haragudott érte.
- Te meg, fiam, bízva bízzál.

Így mesélte ember a fiának
S ezzel vége a komédiának.

(Vége)

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

vasárnap, november 11

Várnai Zseni:

HULL A HÓ

Hull a hó, hull a hó,
lesz belőle takaró,
ráborul a vetésre,
hogy a fagytól megvédje.

Vastag hóbunda alatt
kenyérmagvak alszanak,
puha ágyban telelnek,
s kikeletkor kikelnek.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Áprily Lajos:

TÉL INTEGET

Hajnalban deret hint az égi kék.
Eltűntetek már, mókusok, pelék?

Befogadott-e régi odvatok?
Dióimtól szörnyen meghíztatok.

Vajjon szigoru lesz-e teletek?
Szeretnék elaludni veletek.

Csak lelnék barlangot, mely befogad,
hogy zsibbadásba öljem gondomat.

Sziklás, védő odut, hol alhatom,
hol nem tudom: van háború s atom.

Aludnám, míg indul a hó-zene,
éber patakszó felébresztene,

a betömött odut kibontanám,
kilépnék és új nap ragyogna rám.

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket